Könyvek nyárra dióhéjban 1.
"A szükségszerű tragédiákkal együtt is átlagos életet mutat be, átlagos hétköznapokat, valamint egy szellemi fejlődés útját, melynek végpontjáról a múlt mint rommező beláthatóvá és értékelhetővé válik. A Jerikó épül merő provokáció, kísérlet egy újfajta irodalmi stratégia és nyelv megteremtésére." – Nyári sorozatunkban a délutáni kávészünet perceire ajánljuk rövid könyvismertetőinket könyvheti és akörül megjelent könyvekről. Elsőként Rimóczi László írásait közöljük.
Bartók Imre: Jerikó épül
(Jelenkor Kiadó, 2018)
„A kertben hull a hó, én újabb emléket kapok legszorgalmasabb látogatómtól, anyámtól. García Márquez, Száz lassú év, melyet e falak között fogsz tölteni, érdekes cím, mint egy előre bejelentett gyilkosság története. Megöltek, néném, vagy inkább megöltek, anyám.” – Bartók Imre új regénye, ha hagyományos fogalmakkal próbálnánk megközelíteni, önéletrajz, családregény és nevelődési regény meghökkentő elegye. A könyv cselekménye mintegy húsz évet fog át: az 1980-as és 90-es évek generációs tapasztalataiból kiindulva, a valós eseményekre épülő személyes történettel a valóságot kifordító, továbbgondoló, egészen a kultúrtörténeti és teoretikus belátásokig hatoló elbeszélést hoz létre. Szándékosan tágítja a szakadékot a gyerekkor sokszor traumatikus emlékei és a felnőttkori visszatekintés között.
A szükségszerű tragédiákkal együtt is átlagos életet mutat be, átlagos hétköznapokat, valamint egy szellemi fejlődés útját, melynek végpontjáról a múlt mint rommező beláthatóvá és értékelhetővé válik. A Jerikó épül merő provokáció, kísérlet egy újfajta irodalmi stratégia és nyelv megteremtésére.
„Megejtő az elvakult gondoskodás, amellyel felém fordul, az aggodalom, amellyel tett azért, hogy bezárjanak. Úgy félek, mondja. Félek, hogy bármit teszek, nem tudlak megóvni magadtól. Mindent megpróbáltam.” – Érzékletes képekkel építkezik az emlékek panoptikumában, végig abban a tudatban, hogy a jó dolgok nem tarthatnak örökké, mint ahogy a rosszak sem.
Ballai László: Bottyán János szabadságharca
(Hungarovox Kiadó, 2018)
Ballai László bő egy évtizede foglalkozik irodalmi műveiben Magyarország szabadságának, és általában a szabadságnak mint lelkiismereti, individuális és szerelmi problémának a megismerésével. Új történelmi regényében, a Bottyán János szabadságharcában a főhőssel hirdeti: „Törvényt tart, ki törvényt szeg, ha az ország hétpróbás gazemberek kezére került. Neveljetek magatokból oroszlánokat, akik csapatba verődve képesek szétugrasztani a sakálok egész csordáit!” Vak Bottyán, akit az utókor kizárólag a Rákóczi-szabadságharc tábornokaként ismer, élete javában végvári vitézként küzdött eredménnyel a törökök ellen, éppen attól fogva, amikor Zrínyi Miklós kezéből kihullott a kard. 1704 őszéig labanc ezredes volt – aki kalandok sorozatán keresztül fordult a császár és saját korábbi fegyvertársai ellen –, és midőn lehunyta a szemét, még fennállt Rákóczi Ferenc független magyar állama. Mi hát az ő szabadságharca, ha nem individuális küzdelmek sorozata, amely belemerítkezik a nagy folyamatokba, ugyanakkor táplálja is azokat? Hogyan látja ő Bercsényit és a többi legendás kurucvezért? Más nézőpont: miképp éli meg egy asszony a férje küzdelmeit? Mennyire kovácsolja össze a házastársakat a harcos sors, és ugyanakkor milyen feszültségeket, konfliktusokat gerjeszt közöttük? Egyáltalán, két ember láthatja-e ugyanazt, még ha egyazon vihar tépázza is őket? Lehet-e, kell-e visszafordulni a szabadságkeresés útjáról? Égetően aktuális kérdések, amelyekre az író modern személyiségtükrökön át keresi a választ.
Térey János: Káli holtak
(Jelenkor Kiadó, 2018)
Még sosem járt a kezemben Térey. És amikor erre egész véletlenül sor került, nem bántam meg. Minden mondatában sziporkák és tenni akarás. Az emberiség kollektív tudattalanjából hallik e vad őskiáltás. Trianoni Hamlet, black metal Haramiák és a Káli-medencében forgatott zombiapokalipszis a Füst Milán Színház ifjú színészének repertoárján. A növekvő népszerűségben lubickoló Csáky Alex szereplése az „intellektuális túlélő-horrorban” végül rossz döntésnek bizonyul. A karrierjét szívós tudatossággal építő fiatalember szakmai és magánéleti kudarcok sorozatán át bukdácsolva nemcsak a kortárs színházi és filmes világot szemléli egyre kritikusabban, de lassanként önmagával is meghasonlik.
„A jó hentes vagy a szorgalmas kancelláriaminiszter is ugyanazt hiszi magáról, mint a legutolsó szitkomgyáros: »Minimum jó szakember vagyok.« Jó, kövezzetek meg, én is azt mondom magamról, hogy a saját részemet jól fogom csinálni. De azért néha, csak néha némi kitekintést engedjetek meg, véreim, a fárasztó egotripetekből.”
Térey János színházi regénye csípős szatíra és kíméletlen kritika. Játszódik Budapesten, a Káli-medencében, Rómában, Isztambulban, Szentpéterváron és Kolozsvárott. Térey olvasói ismerős alakokkal is találkozhatnak a szerző első regényében, de bármilyen hasonlóság a kortárs magyar kultúra alakjaihoz és eseményeihez csupán véletlen. Egészen más a helyzet a tájjal.
Vagány és bevállalós. A szerző nagyon jól tudja, hogy ma már csak az tűnik ki a tömegből, ami rikító és populáris. A népszerűségért virítani kell, mindennek kötelező nagyon valamilyennek lennie, vagy elemien brutálisnak, vagy meghökkentően mélynek, vagy nagyon konzervatívnak, vagy nagyon liberálisnak.
Bistey András: Jász dekameron
(Hungarovox Kiadó, 2018)
Ahogy Boccaccio Dekameronja képet ad a 14. századi Firenze lakosainak hétköznapjairól, vidám, sikamlós vagy megható történeteiről, a maga szerény módján ezt teszi a Jász dekameron is, bepillantást engedve egy tájegység és népe hétköznapjaiba. A Mátra aljától délre egy tömbben (és néhány távolabbi faluban) élő jászok a 13. század elején települtek be Magyarországra a tatárok elől menekülő „migránsokként”, ám már sok évszázada lelkesen magyarnak vallják magukat, ami nem akadályozza meg őket abban, hogy féltve őrizzék saját hagyományaikat. Ez a hagyománytisztelet egyebek mellett abban is megmutatkozik, hogy ma is élnek körükben akár évszázadokkal ezelőtt élt emberekről szóló, megtörtént eseményeket őrző anekdoták, amelyeket megőrzött a népi emlékezet. Néhányukról egész legendakör alakult ki, mint például a pénzügyminisztert „fináncnemlátta szűzdohánnyal” megkínáló jászjákóhalmi Vallus István vagy a hírhedt jászberényi tréfamester, Bathó Márton. Ám modernebb korunkban is születnek a nép száján tovább élő anekdoták. Az egyik ilyennek a hőse az első világháborút, az orosz hadifogságot és a polgárháborút is megjárt jászapáti Szikszai Kálmán, aki a szovjet emlékmű avatásán így fejezte be orosz nyelven elmondott beszédét: „Köszönjük, hogy felszabadítottatok bennünket, de most már menjetek haza, titeket is vár otthon a család!”
A példák egyúttal arra is választ adnak, hogy miért „dekameron”.
