Ugrás a tartalomra

 

Egy elpusztultnak hitt székely kincs nyomában

Ellopták a nácik, túlélt egy bombázást és egy hatalmas tűzvészt, majd megtalálta egy bölcsen gondolkodó vasutas, és a negyvenes évek végén az Országos Széchényi Könyvtárba került: ez csupán egy-két epizód a hihetetlenül kalandos sorsú, 1559-ben kiadott Székely-krónika történetéből.  A könyvritkaság most visszakerült jogos tulajdonosához Sepsiszentgyörgyre, az átadásra az OSZK-ban került sor.

Egy napos őszi délelőttön mindenképp jutalomértékű felsétálni az Országos Széchényi Könyvtárba – például mert egyszer csak békésen léptető, díszmagyarba öltözött lovas huszárok jönnek szembe az emberrel –, de a kellemes programot most még az izgalom is fokozta, hiszen nem mindennapos, hogy egy lappangó kuriózumot láthassunk közvetlen közelről. A frissen előkerült Székely-krónikáról van szó, amelyet az OSZK munkatársai találtak meg, restauráltak és adtak át október 3-án a Székely Nemzeti Múzeum főigazgatójának. De mi is ez a könyvkincs, és miért van szenzációértéke?

1945. március 28-áról 29-ére virradóra egy, a zalaegerszegi vasútállomáson veszteglő szerelvényben ötvenkét láda kincs pusztult vagy tűnt el a sepsiszentgyörgyi múzeum gyűjteményéből egy légitámadás következtében. Mivel a visszavonuló német csapatok a kifosztott múzeumok értékeit is magukkal hurcolták, a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége már 1944 tavaszán hozott egy rendeletet arról, hogy a Tolna megyei Apponyi-kastélyba szállítsák a legnagyobb értékeket. Az evakuált anyag a megváltozott körülmények következtében végül Keszthelyre került, ahonnan átszállították Zalaegerszegre. A bombatámadás után néhány nappal, 1945. április 8-án a romok eltakarítása közben Kis Böndi János vasutas egy vasbuzogányra, néhány kisebb fémtárgyra és egy könyvre bukkant. Mivel a munkások között egyedül ő volt erdélyi származású, érdekelte a könyv dialektusa, ezért magához vette. Ahogy egy levelében fogalmazott: „a könyv akkori állapotában úgy nézett ki, hogy mások a lapáttal akarták a gödörbe hányni. Én felvettem, kijavítgattam és vigyáztam rá.” 

Az értékes kincset közelről is megszemlélhettük

A bombatámadást követően a Székely-krónika is felkerült a veszteséglistára, ám a Székely Nemzeti Múzeum akkori igazgatója jelezte a zalaegerszegi rendőrkapitánynak, hogy nem minden pusztult el a támadást követő tűzvészben. A Székely-krónika, azaz Székely István krónikája a világ jeles dolgairól (Krakkó, 1559) két okból is különleges. Egyfelől ez az első magyar nyelvű krónikánk, másfelől az első épen maradt könyv a Székely Nemzeti Múzeum elpusztultnak hitt anyagából. Emellett az úgynevezett Csereyné-kódex őrzőkötete volt – vagyis egybe volt kötve a kézirattal a 19. század végéig, s a kódex értékeiről hallhattunk részleteket is a sajtóbemutatón.

Székely-krónika első ismert tulajdonosa Czirjék József volt, akinek testvére adományozta oda a példányt több mint kétszáz kötet társaságában az akkor még Imecsfalván működő Székely Nemzeti Múzeumnak 1877-ben. Régebbi, 16. századi tulajdonosa brassói lehetett, aki számtalan, néha humoros, néha ironikus latin és magyar bejegyzéssel látta el könyvét. További sorsáról keveset lehet tudni, de mielőtt a németek kezébe került, a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonát képezte. Az sem tudható, a kötet pontosan hogyan került az Országos Széchényi Könyvtárba, de az bizonyos, hogy az 1940-es évek végén történt. A bizonytalanságban  az is közrejátszik, hogy a könyvtárosok féltették a kincset, nehogy vissza kelljen szolgáltatni a kommunista Romániának, mert esélye volt annak, hogy a példány örökre eltűnik, és nem kerül vissza a Székely Nemzeti Múzeumba. 

A 16. és 21. század találkozása...

Október 3-án az OSZK sajtótájékoztatóján végre mindenki megcsodálhatta a gyönyörűen restaurált könyvet, amely eredetileg igen rossz állapotban volt a tűzvész következtében. Dr. Tüske László, a nemzeti könyvtár főigazgatója elmondta: „nagy büszkeség, hogy a dokumentum a mi házunkból kerül vissza jogos tulajdonosához”. A főigazgató szimbolikus értékű történetnek nevezte az eseményeket, hiszen egy szörnyű bombatámadást követően azonnal segített a jó szándékú emberi cselekvés: felismerték a tárgy értékét, és megmentették. Széchényi Ferenc pontosan ezért alapította a könyvtárat – emlékeztetett Tüske László: az értékek felismerése, megmentése és helyreállítása végett. A főigazgató külön kiemelte Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjének munkáját, aki megtalálta és azonosította a dokumentumot. Mivel a könyv igen súlyos károkat szenvedett, nem gyönyörködhetnénk ma benne Benke Éva és restaurátorkollégái odaadó munkája nélkül, akik szinte csodát tettek a dokumentummal. 

dr. Tüske László

Az eseményen Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója is köszönetet mondott az OSZK valamennyi munkatársának, hiszen, mint elmondta, múzeumuk legrégebbi relikviája kerülhet most haza. A Székely Nemzeti Múzeum hamarosan fennállása 150 éve évfordulóját ünnepli, és rengeteget köszönhet a magyarországi intézmények segítő együttműködésének, különösen az Országos Széchényi Könyvtárnak. A jelenlegi együttműködésen kívül hasonlóan jelentős ajándék volt az Apor-kódex restaurálása és visszajuttatása, vagy a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonát képező, negyedik legrégebbi magyar nyelvemlék hazakerülése a Magyar Nyelvemlékek Kiállítása alkalmából. Most „visszatér egy újabb elcsángált juhunk” – fogalmazott Vargha Mihály, aki köszönetet mondott a néhai Kis Böndi János vasutasnak is, aki „a törmelék alól, villával kotorta ki” a kincset, és egyszerű ember lévén mégis megvolt a műveltsége, hogy felismerje, milyen értékről van szó. „Isteni csoda, hogy ez a könyvkincs megmenekült” – zárta szavait Vargha Mihály, hozzátéve: bár ötszáz éves nyomtatványról van szó, de Bencédi Székely István krónikája a ma emberének is éppolyan élvezhető-érthető szöveg. Nemcsak a Székelyföldről, de Európáról is szól, és a 21. században sem vesztett elevenségéből. 

 Vargha Mihály

Farkas Gábor Farkas, a dokumentum megtalálója a könyvkincs könyvtárbeli sorsáról mesélt. Mikor Kis Böndi János átadta a nemzeti könyvtárnak, az intézmény munkatársai gondosan elrejtették. Hosszú ideig a Régi Nyomtatványok Tára egyik páncélszekrényében őrizték, titka „fülbesúgásos módon hagyományozódott” – osztotta meg a réginyomtatvány-tár vezetője. A már említett különleges értéke, hogy a Csereyné-kódex őrzőkötete volt – a Csereyné-kódex, amely a második legrégebbi kéziratos énekeskönyvünk, tartalmazta (egészen 1945-ös pusztulásáig) többek között Tinódi Lantos Sebestyén Jászon-monda feldolgozását, valamint Balassi Bálint egyik költeményének egy változatát. A kódex végzete sajnos épp az lett, hogy leválasztották a Székely-krónikáról. Farkas Gábor Farkas külön megköszönte Boér Hunor kollégájának az együttműködését, akivel közös tanulmányt írtak a Székely-krónika történetéről, valamint szintén kiemelte Benke Éva restaurátor munkáját. 

Farkas Gábor Farkas

S hogy egy kis hangzó ízelítőt is kapjunk abból, hogy a korabeli költészet milyen virtuóz alkotásai vonultak fel a Székely-krónikába belesimuló Csereyné-kódexben, Palócz Réka énekművész és Csörsz Rumen István irodalomtörténész-lantművész kettőse előadásában meghallgathattuk a Cantio jucundát, amely a maga korában igazán különlegesnek számító, női szerelmes dalként csendülhetett fel, és ma sem hangzott kevésbé szívhez szólóan. 

Palócz Réka és Csörsz Rumen István

A dal után Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke is a mikrofonhoz lépett – formailag a múzeumot fenntartó megye tulajdonát képezi a könyvkincs. Az igazgató elmondta: két típusú ország és szemléletmód létezik. Az egyik, amikor a mások által ellopott kincseket feltárják, restaurálják és visszaadják jogos tulajdonosuknak. A másik, amikor az elrabolt értékeket eldugják, kibúvókat keresnek, és minden követ megmozgatnak, hogy ne kerüljön sor a visszaszolgáltatásra. A mai esemény az előzőnek egy szép példája, hangsúlyozta Tamás Sándor, azzal búcsúzva: „Székelyföldön tudjuk, hogy van egy hely a világon, ami a miénk, és ahol elvitathatatlan értékeket teremtünk – ezer éve Erdélyben, és száz éve Romániában.”

A beszédeket követően került sor az átadási dokumentum ünnepélyes aláírására a két főigazgató által. Az Országos Széchényi Könyvtár ajándékkal lepte meg Kis Böndi János jelen lévő gyermekeit. A néhai zalaegereszegi vasutas fia maga is szót kért, és köszönetei mellett felmutatott néhány fényképét is édesapjáról – neki köszönhetjük, hogy ma együtt ünnepelhettünk. „Atyámfiai! Székelyek! Köszönöm mindnyájuknak” – fejezte ki háláját Kis Böndi János fia. 

Az ünnepélyes átadás pillanata

Zárásképp Csörsz Rumen István énekelte el és kísérte lantjával Balassi Bálint Csak búbánat immár… kezdetű versét, „az Lucretia nótájára”:

„Az fiatal fához vagyok már hasonló, ki még nyers és zöldellik,

Ki az tűzben lévén egyfelől nedvesül, s másfelől égettetik,

Így egyfelől szívem tőled kínoztatik, s ismét vigasztaltatik.”

                                                                                                                       Szöveg és fotók: Laik Eszter

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.