Már nagyon várták Pádárék, hogy az öreg Pádár betöltse a hatvanötödik évét. Nem mintha az öregség szépségére vártak volna, dehogy. Születésnapjára Zsuzsi, a menye vett egy üveg édes likőrt a váci lengyel piacon.

Mért nem pálinkát vettél, kérdezte apósa.

Mert ezt kaptam olcsóbban.

Húsleves nem került az asztalra, csak egy kis lötty vegeta, tésztával, utána rakott kiflit sütött Zsuzsi maradék szilvalekvárral. Ittak a likőrből, jobbkedvűen telt a délután. Evvel az ünneplés  gondja el lett intézve.

Jobb lesz most már az életünk, könnyebb, jelentette ki Zsuzsi.

Jobb másnak, tromfolt az ura. Te is munka nélkül vagy, én is. Vagy azt hiszed, idejön a pénzügyminiszter segélyt osztani? Ha legalább az  alapítványába bekerülnénk. A kocsmában beszélik, bankelnök korában meglátogatta ángyikáját.

Zsuzsi mérges: még ha itt lakna, talán segítene.

Többen látták. A Szili apó húga, az a vénlány, a vízimalom mellett. Ott állt meg a fekete autó.

Ábrándoztok a kocsmába. De csak ingyen tegyétek! Mert arra egy forintot se kapsz. Ha pedig lopásra adod a fejed, kerülj el a háztól.

Zsuzsi rátarti menyecske, csak azt nem tudni, mire. Olyan büszke, dacos. Tizenkét éve költözött ebbe a börzsönyi faluba, akkor jött férjhez, bár ne jött volna, százszor megbánta. Igaz, mostanában bánta meg, amióta bajok vannak. Gyárba járt, odalent volt ipari munkásnő és rangot adott a fenti környezetének, amikor felköltözött. Anyósa muszájból elfogadta, egyenrangú személy lett a fiával. Megbeszélték, hogy milyen bútort vegyenek a szobájukba, szőnyeget, televíziót, apukáékat pedig meglepték  április negyedikére egy választási malaccal, aminek a fajtája se mindegy. Legutóbb svéd lapályt vettek, húsos disznó lett belőle, csak kicsit rágós, mert másképp kellett volna hízlalni, nem moslékon, de ehhez az öregek már nem értettek. Ennek már hat éve. Jó lenne most már a rágós hús is. 

Anyósa csak addig morgott rá, amíg élt. A kényszerű elfogadás oka pusztán abban rejlett, hogy ők hozták a megélhetést a házhoz az urával, mert az öregek szöszmötöltek, apus az erdőt járta gallyért, anyus az erdőt járta gombáért úgy, ahogy évszázadokon át tették az elárvult hegyi falvakban. A vizet nekik a patak adta ingyen, onnan hordta apus főzni, mosakodni. Inni nemigen ittak, mivel az italt a pálinka jelentette, a pálinkát pedig az erdőszéli szilvás adta. A nyolcvanas évek elején vezették be a vizet csövön, törpevízmű adja most már a hegy mélyéből a friss vizet, ihat belőle, aki akar.

De már sört isznak a fiatalok, ha van rá pénzük. Az idősek meg cuppogtatják szárazon a szájukat, mert a pálinkafőzéshez is pénz kell, hiába érlelik maguk a cefrét. A szeszfőzde állami tulajdon, felemelt tarifával, idegen ember kezeli.

Azért egy kis pálinkát vehettél volna, álmodozik öreg Pádár, miközben émelyeg a gyomra az édes likőrtől.

Majd ha a papa megspórolja a rávalót, mondja a menye. Úgy készüljön, hogy holnap lemegy a városba. Nekem most ne kapjon gyomorrontást. A hét-húszas busszal megy, a délivel jön. Már úgyis csak vacsorát tudok főzni abból, amit hoz. Jaj csak ezt a napot megértük, Janikám!

Janikám eldőlt a ház tövében, elcsigázta  az ebéd meg a munkátlanság. Így megy ez, amióta nem dolgozik. Már minden lehetőséget kimerítettek a pénzszerzésre. Az az év csúfosan elbánt velük, bezárt a gyár, utcára kerültek. Zsuzsi azt hitte, a népgazdaságnak mindig szüksége lesz az ő dolgos kezére, mert ő olyan pontosan tudja elvégezni az elébe rakott munkát. Mindent betanul, mindent be lehet neki tanítani. Azért hangzott a neve is olyan szépen: Pádár Jánosné betanított munkás. Büszke volt a megbízhatóságára. És a népgazdaság kidobta őket a fogaskerekei közül, felrepítette őket ide a hegyek közé, az erdők nyiladékába. Szépek ezek a hegyek, mondják eleget a turisták, meg a tévében mutogatják őket. Csak élne itt az a sok pénzes városi maccsága. A busz ide naponta kétszer jár, a jegyet pedig a helybeliek nem mindegyike  tudja megfizetni.

Márpedig innen mindenért le kell menni a völgybe, legalább Mikolára, vagy Szobra, vagy Vácra. Mert itt a vegyesbolton kívül nincs semmi. A bolt pedig attól vegyes, hogy árul kenyeret is, tejet is. Vegyesen. Hol ezt, hol azt.

Észre se vették a hiányt, amíg dolgoztak. Délután teli szatyorral jöttek haza a dolgozók. És minden családban akadt dolgozó. Észre se vették, amíg bérletük volt. Észre se vették, amíg pénz jutott buszjegyre.

Csak aztán kikoptak mindenből.

Pedig jó a sertésoldalas, a dagadó is, töltöttkáposztába. A káposzta megterem a kert végében, hajnali harmaton nevelődik, de darált húst nem terem a föld. Hol van már a disznó? Hol röfög az ólban?  Alig tartanak a faluban.

Patikaszer is kellene. Heti egyszer jár fel az orvos, de a receptet csak a galamb szárnya alá tehetnék. Olyannak, amelyiket előzőleg valaki idehozott iszákban, Mikoláról vagy Szobról. Csak a mikolai patikus nem tart galambot erre a célra. Így el kell menni gyógyszerért. És ki menjen?

Az az öreg, akinek már nem kell fizetni a buszon, mert ingyen utazhat, mert betöltötte a hatvanötödik évét.

                                                          *

De jó, hogy az ember nem látja előre az élet dolgait! Ha Pádár János előre sejti, mi történik vele, nem mászik ki abból a kútból, amibe ötven évvel ezelőtt beleesett. Öreg Pádár rosszkedvűen ébredt a hatvanötödik születésnapja utáni reggelen. Ropognak a csontjai, elgémberedett keze-lába a nyirkos ágyon, mégse mer szólni Zsuzsinak, hogy gyújtson be a kályhába. Ő már nem tud rőzsét szedni az erdőn, a fia meg lusta rá. De már a menye zörgeti a kamraajtót, be is ront.

El ne aludjon, mindjárt fenn a busz.

Kiült az ágy szélére lábravalóban, a pipáját megtömte, mert nála az ébredés a rágyújtással együtt történik. Felhúzta a nadrágot, inget, mellényt, viseltes kabátot, Zsuzsi segített a bakancsát felhúzni, csak a gyorsaság miatt, kimehetett a budira, majd gyorsan kapott a kezébe egy csupor kávét, lengyel cikória, vizes lötty, és már ott találja magát szatyorral a buszmegállóban.

A buszvezető kínálja neki a jegyet. Elmúltam belűle, mondja halkan. Mutatja a személyi igazolványát. Maga aztán igyekszik potyázni, harsogja a sofőr.

Felnéz laposan, ki hallotta az utasok közül. Többségük öregasszony, ott a botjuk, talán egy mankó is, szatyor, hátizsák, kosár. Őket is küldte a családjuk.

Pipáját a szájában tartja, megszívja, nincs tüze, de így is morognak rá, büdös a meggyfaszár. Mondaná, mi büdös, de hallgat, az utat tervezi.

Elmagyarázta a menye, a végállomástól vissza, átellenben a hentes. Nézzen körül, el ne üsse az autó. Fél, hogy odatalál-e. Odatalál. Van is hús. Attól tartott, üres kampókat lát, akkor mi lesz. Hát papa, az oldalas hosszabb lett. Hány centivel? Harminc forinttal. A köröm még hosszabb. Nem lehet belőle levágni? Ki van számolva a pénzem. A zöldségeshez megy, krumpliért. Az övékét megette a bogár a kertben, a bogárirtó szer drága. Micsoda szégyen, régen ilyen nem történt. A krumpli is több lett. A gyógyszer is. Még jó, hogy nem az övé, a fiának kell, meg a menyének, magas a vérnyomásuk. Az idegtől.

Visszafelé ballag a buszhoz, útjában egy kocsma. Jó lenne megnézni belülről, mért ne nézné. Bütykös ujjai közé veszi maradék pénzét.

Egy kisfröccsöt, mondja bizonytalanul. A pálinka most égetné, inkább szomjas. Gyanús a csaposnak az öreg.

Mennyi a pénze? kérdi.

Nem sok, csak hét.

Hét micsoda?

Hét forint.

Azért levegőt vegyen, odakint.

Igaza van, kiballag a buszmegállóhoz.

 Egy teherautó megkerüli az álló buszt, sebesen a kanyarban, éppen akkor, amikor ő eléje érne. Sertésköröm, oldalas, krumpli, gyógyszer, pipa meggyfaszárból szétgurul az aszfalton. A hét forint a zsebében marad: levegőt már nem kell rajta venni.