Jelige: Pontusz – Tétova szerelem

Az asszony éppen hozzákezdett a rétes nyújtásához, amikor a telefon megcsörrent. Úgy döntött, hogy most nem veszi fel, mert már kezet mosott és az idő is sürgeti. A férje egy óra múlva hazaérkezik. Már odatette az asztalra a kimagozott meggyet, a ledarált mákot meg diót és a fahéjjal összekevert cukrot. Elhatározta, nem hagyja, hogy megzavarja bárki is legyen az. Majd hívjon később – gondolta. 

A telefonáló továbbfolytatta a próbálkozást, újra és újratárcsázta a számot. Gyorsan megtörölte a lisztes kezét a kötényében és mérgesen felvette a telefonkagylót.  Elutasító akart lenni, de amikor meghallotta a telefon másik végéről érkező hangot, elállt a lélegzete. A kezében a kagyló remegni kezdett, alig tudott megszólalni.

– Honnan tudod a telefonszámomat? – kérdezte határozottnak mutatkozva, mert attól félt, hogy elárulja magát. Nem szerette volna, ha a másik megsejti, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, és hogy a lelkét felkavaró érzés egy szempillantásnyi idő alatt a hatalmába kerítette.

– Az unokahúgomtól kértem el, mert szeretnék veled találkozni – jött a nagyon határozott válasz. Kérlek, hallgass meg és fogadd el a meghívásomat. Nem kell azonnal választ adnod, majd újra felhívlak.

– Nem látom értelmét annak, hogy találkozzak veled, hiszen magamra hagytál annak idején. Ugye emlékszel? Most fejezzük be, mert dolgom van. Majd átgondolom. Három nap múlva hívj fel, akkor választ adok. Gyorsan elköszönt. 

A rétes hamar elkészült, mert a keze is úgy száguldott, mint a gondolatai. Most mitévő legyen? Adjon egy új esélyt neki? Egyre jobban elbizonytalanodott. A férje megérkezésekor már a sültrétes finom illata jelezte asszonyi kedvességét. Úgy döntött, hogy nem említi meg a telefonhívást. Kár lenne beárnyékolni a rövid ideig tartó együttlétüket.  

Másnap alaposan bevásárolt, sütött, főzött majd csomagolt. A kamion új útvonala Belgium volt és férjének már hajnalban indulnia kell.  Arra gondolt, hogy ismét magára marad egy hétig, és az egyedüllét nyomasztó érzése ellen nem tud mit tenni.

A feladatok annyira lefoglalták, hogy meg is feledkezett a telefonálóról. Hamar eltelt a három nap. Amikor újra megszólalt a telefon, akkor elhatározta, hogy válaszát a beszélgetésüktől teszi függővé. Figyeli majd lelkének minden rezdülését. Azonnal beszélni kezdett.

– Mielőtt még ígéretem szerint válaszolnék, szeretném megtudni az okát annak, hogy miért csak most jutottam az eszedbe? Sok év telt el azóta, hogy elköltöztél a városból.

– Mindig is gondoltam rád.  A mi utunk hamar kettévált, de feledni téged sose tudtalak – volt a férfi válasza. Évekkel ezelőtt visszaköltöztem a közeledbe, és azóta is azt várom, hogy újra találkozhassak veled – folytatta meggyőző hangon.  

– Itt élsz a közelemben és egyszer sem próbáltál megkeresni? Mi tartott vissza? Mi a szándékod ezzel a találkozással? – záporoztak az asszony kérdései.  A férfi ezen meglepődött, majd visszakérdezett.

– Ugye nem kívánod, hogy minden kérdésedre most válaszoljak? Tudtam, hogy bizalmatlan leszel velem szemben, de kérlek, adj egy lehetőséget arra, hogy higgadtan, nyugodt körülmények között beszélhessek veled. 

Az asszony figyelmesen hallgatta a férfi érveit. Azt remélte, hogy talál egy kis árulkodó jelet, ami alapján kitérhet a találkozás elől. Ő volt az első, a nagy szerelem. Amikor elhagyta őt, mély fájdalmában és nagy csalódásában majdnem belehalt.  Lám, most találkozni akar vele. Újra láthatná, ha elfogadja a kérését – latolgatta magában. A kíváncsiságát nem tudta legyőzni, és pillanatok tört része alatt eldöntötte, hogy mégis ad neki egy esélyt. Meg akarta tudni az igazságot. Vajon milyen emberré vált? Utolérte-e a végzete? Milyen volt hozzá a sors? Mit akarhat tőle? Csupa olyan kérdésre kereste a választ, ami egyre közelebb sodorta a személyes találkozásukhoz.

– Rendben van. Beszéljük meg, hogy mi történt akkor kettőnkkel. Elfogadom a meghívásodat.

A találkozásra úgy készült, mint első bálozó korában. Mindent megtett annak érdekében, hogy szépnek lássa őt a volt szerelmese. Már messziről látta, hogy ott a kezében a kedvenc virága, a fehér rózsa. Jólesett neki, hogy nem felejtette el. A szeretett férfi minden megnyilvánulása az iránta érzett csodálatáról árulkodott.

Kérésére, egy közeli város cukrászdájába mentek. Már a beszélgetésük legelején szóba kerültek közös múltuk apró emlékei. A férfi elmesélte, hogy ő többször is visszatért a városba és kereste vele a találkozást, a kapcsolatot. Emlékeztette, egy a nagyszülőknél tervezett találkozójukra is.

– Valóban, én is emlékszem, hogy unokahúgom értem jött és elhívott a nagyszülőkhöz, de a nevelőanyám nem engedett el. 

– Anyád jött el, mert sanda természetével megérezte, hogy én várok rád. Akkor ismét megtiltotta, hogy találkozzunk és megfenyegetett, hogy megkeresi a klubot és véget vet a futballkarrieremnek.  Feladtam. A foci nekem a másik nagy szerelmem volt rajtad kívül és ő ezt nagyon jól tudta.

– Ilyen könnyen feladtad? Másnap a munka után megvárhattál volna, vagy a kudarc elvette a kedvedet?  - kérdezte csipkelődve.

– Másnap ott ácsorogtam az üzemi konyha közelében. A műszak végét vártam, beszélni akartam veled. Anyád a németjuhász kutyátokkal felvértezve ott is megjelent. Rabságban éltél azóta, hogy megtudta a szándékomat. Én feleségül kértelek, de ő kikosarazott. Teljesen reménytelenné vált számomra, hogy bárhogyan is elérjelek, ezért csalódottan és boldogtalanul utaztam vissza.

– Én erről semmit sem tudtam. Csak jóval később kaptam hírt felőled. Elmondták, hogy családod van, és azt is, hogy nem jössz haza soha többé. Meséld el mi történt veled - kérte az asszony és igyekezett a könnyeit visszatartani.

– Tőled távol, idegen városban kezdődött az én boldogtalan életem. Udvaroltam fűnek, fának, de a te bogárfekete szemed fényét egyik szempárban sem leltem meg. A bányától kaptam a fizetést és ezért jól kellett játszani a helyi csapatban. Feleségül vettem egy elvált asszonyt, aki fiúgyermeket szült nekem. Velük sem találtam meg a lelkem nyugalmát. Italozás, nők, duhajkodás jellemezte akkor az életemet. Sodródtam, mint a kiszáradt ördögszekér, amit a szél felkap, majd tovagörget a semmi felé. Sokat ültem a kispadon, alig állítottak be a csapatba. A sportklub végül szerződést bontott velem és én akkor nem tudtam mitévő legyek - abbahagyta és belekortyolt a még gőzölgő feketekávéba.

Az asszony szomorúan hallgatta régi szerelmét, miközben óvatosan méregette a külsejét. Sötétbarna hajában már látható volt, hogy az idő ezüst szálakat szőtt. Nem kímélte abban sem, hogy arcára is rárajzolja azokat a vonásokat, amelyek a férfiembert karakteresebb kinézetűvé teszik. Az alkata sportos maradt, nem eresztett sörpocakot. Még mindig jóvágású, sőt még vonzóbb idősebb korában, mint ahogy emlékszik rá – állapította meg magában.

– Végül hazajöttem és itt élek a közeledben már jó ideje - folytatta. Elváltam, de a fiammal jó a kapcsolatom, szeretem őt. A gyárban dolgozok, és sokat tudok rólad, de nem mindent. Ott voltam anyád temetésén is. Kértem az Urat, hogy irgalmazzon bűnös lelkének. – Ekkor elhallgatott és várta, hogy a számára elérhetetlen asszony mit szól mindehhez.

Egy ideig a csend tábort vert közöttük. Hozzáfogtak a sütemény elfogyasztásához. A tekintetük időnként egymásba kapcsolódott. Ekkor a lelkük megrezdült és a szívük is hevesebben dobogott. Igen, ettől tartott az asszony, amikor a döntést latolgatta. Félt a lelkét felkavaró emlékektől, ugyanakkor a viszontlátását is kívánta.

– Nehéz sorsod volt - szólalt meg kis idő múlva. Hidd el, nekem se volt könnyű. Alig tudtam megérteni, hogy mi is történik velünk. Elszöktem hozzád, mert nagyon szerettelek. Emlékszel? Anyám jött értem, és nagy patáliát csapott. Hazacitált és megtiltotta, hogy találkozzunk. Egyedül a nevelőapám volt mellettem, amikor te odébbálltál. Nem hagytál semmi elérhetőséget, ezért nem tudtalak értesíteni, hogy a gyermekünket hordom a szívem alatt. Anyám kitagadással fenyegetett, ha nem vetetem el szerelmünk édes-keserű gyümölcsét. A család előtt is titkolni kellett a beavatkozást. Én teljesen összeomlottam és sok idő kellett ahhoz, hogy talpra álljak.

Az asszony arcára kiült szomorúság sokkal beszédesebb volt minden szavánál. A férfi szemében ez még inkább megszépítette a kedvesét. Szerette volna magához ölelni, megvigasztalni és többé el nem engedni. Most tudta csak meg mindazt, amiről eddig fogalma sem volt. A szavaiból megérezte, hogy mindez a szeretett nő lelkében mélyen elrejtett, sebeket most újra feltépte. Szégyenkezve és megrendülten szembesült a történtekkel. Talán jobb lenne ismét elmenekülni és nem hallgatni a folytatást – gondolta hirtelen. Az asszony azonban továbbmesélte az életét.

– Anyám uralta az egész családot, és a lelkemet is. Mindennek úgy kellett történnie, ahogy kigondolta. Önző módon jól jövedelmező házasságra ácsingózott, azt remélve, hogy bebiztosíthatja az öregkorát. Engem valósággal áruba bocsájtott. Folyton bálba jártunk és két fröccs mellett egész este felügyeltek rám. Megvette a szép selyem blúzt, a suhogó taft szoknyát, hogy minél kelendőbb legyek. Nem engedett szakmát tanulni. A munka és a bálozás volt az életem. Megállt néhány pillanatra, majd halkan sóhajtott és folytatta tovább.

– Sok kérőm volt, de egyik se felelt meg neki. Már elmúltam huszonhat, amikor végül beleegyezett a házasságba. Végre kiszabadultam a keze közül. A férjem megbízható, jó ember. Kamionos, most is úton van. A mi egyetlen lányunk egyetemista. Finom volt a süti és a kávé is. Köszönöm. Jó volt megbeszélni a történteket és emlékezni a szép napokra.

– Hálás vagyok, hogy eljöttél. Most már értem, hogy ami velünk történt csak részben múlott rajtunk. Nem voltunk képesek szembeszállni a nevelőanyáddal. Tétova szerelem volt a miénk. Talán most még újra kezdhetnénk - maga is meglepődött ezen a mondatán.

– Soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Ne kergessünk illúziókat – mondta az asszony, és úgy köszönt el tőle, mint egy régi jó baráttól.

Lehet, hogy egy újabb találkozás reményével a szívükben tértek haza mind a ketten?