Bemutatkozik a Helyőrség
A 26. Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szerzőinek friss köteteit. Hét szerző, hétféle látásmód, hét egészen eltérő hang vers, próza és esszé műfajában – Deres Péter műsorvezető Bagi Ivánt, Böszörményi Zoltánt, Falusi Mártont, Horváth Imre Lászlót, Marcsák Gergelyt, Márkus Andrást és Shrek Tímeát kérdezgette. –Tudósítás és hangulatképek a fesztivál szombati napjáról.
Szép számmal gyűltek össze a Millenáris csarnokának különtermében, hogy jelen legyenek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első nagyobb könyves bemutatkozásánál, és a már a sokféleségükkel is rokonszenves szerzők valóban gazdag felhozatalt produkáltak. Shrek Tímea, akit az Irodalmi Jelen olvasói jól ismerhetnek, már csak azért is, mert tavaly az Irodalmi Jelen prózadíjának nyertese volt, a Halott föld ez című novelláskötettel jelentkezett. A könyvben Tímea a hátrányos helyzetű gyerekek között szerzett tanári tapasztalatait transzformálja művészi prózává. Deres Péter kérdésére, amely a pályakezdést firtatta, Timi gyerekkori élményeit elevenítette fel, a testvéreinek elmesélt történeteket, amelyeket később lejegyzett. Első versét tizenévesen írta, később, amikor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet meghirdette tehetséggondozó programba jelentkezett, és „belesodródott” az irodalmi életbe, már a próza volt az ő műfaja – Molnár Enikő színművész Shrek Tímea A libapásztorlány című novelláját olvasta fel ízelítőnek. Kék és zöld sávra oszlanak a novellák, vetette fel a műsorvezető, de vajon mit jelent ez? Eredetileg nem a Halott föld ez lett volna a kötet címe, felelte Timi, hanem „Tizenhat küllő” vagy „Tizenhat csakra”, a cigány zászlóra utalva. Az elsőben, a kék sávban a beregszászi roma iskolában összegyűjtött történetek szerepelnek. A zöld sávba a családtörténeti novellák kerültek. A kék és a zöld az eget és a földet jelképezi, de volt olyan olvasó, tette hozzá az író, aki a munka és magánélet vonalát látta elkülönülni.
A pályakezdő Shrek Tímeát követően a már jelentős pályaszakaszt bejárt Böszörményi Zoltánt hallgathatta meg a közönség és ismerkedhetett műveivel. Randevú című versét Fehérvári Péter színművész olvasta fel, amely a Soha véget nem érő szeretkezés című kötet egy darabja. Filozofikus vers, hangsúlyozta Deres Péter, mint minden Böszörményi-mű, de lehet-e egyáltalán szerelmes vers filozofikus? A szenvedély maga a filozófia – válaszolta a költő –, ahogy Nietzsche mondta, kéj a szellem is. A kötet versei egyébként az Irodalmi Jelenben láttak napvilágot. Szinte minden témát érintenek a költemények, van köztük Konrád Györgynek vagy Esterházy halálára írt költemény, vagyis heterogén kötetet forgathatunk. „Szerettem írni, kikapcsolt, el lehet rajta merengeni” – fogalmazott a költő, és elmesélte a címadó vers tanulságos történetét. Amikor „A korrupcióról” címet a szerkesztővel, Varga Melindával megváltoztatták a jelenlegire, rögtön tízezrek olvasták a művet a folyóirat online felületén. A Simogató című vers is elhangzott a kötetből, majd után a Sóvárgás című kisregény került szóba. Laik Eszter szerkesztő elmondta, a kötet rendkívül időszerű történetet dolgoz fel: a külföldre távozó szülő nyomán széteső családok, a rokonokra vagy idegenekre hagyott gyerekek sorsa jelenik meg benne nagy művészi erővel. Miközben végigkövethetjük a főhős kislány mindennapjait, belelátunk a lelkébe, a fejébe is – Böszörményi Zoltán lírai eszközökkel jeleníti meg a kislány testi-lelki elsorvadását. Bár realista történet – mondta a szerkesztő –, de a mágikus realizmus határvidékén járunk, a történet végén egy mese átrepít a fantasztikumba. Az író elmondta, többször nekifutott a történet megírásának; önmagát bátorította, hogy elkészüljön, hiszen anya nélkül nőtt fel, át tudta élni a főhőse helyzetét.
Horváth László Imre, aki az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója, valamint történész, regényét az ÁVO környezetébe helyezte, egyik szereplője Péter Gábor, az ÁVO vezetője. Az író elmondta, szívesen játszott a műben fikció és valóság viszonyával, a valós szereplők mellett több kitalált alakot is szerepeltet, ahogy a narrátor is az. Szakdolgozatában a politikai államrendőrség illegális pénzszerzési „akcióit” dolgozta fel, ez lett a regény vezérfonala is, ettől függetlenül kitalált történettel van dolgunk. „Régi tervem volt, hogy egy Scorsese-stílusú gengszterfilmet írjak az ÁVO-ról. A filmíráshoz nem értek – mesélte a szerző –, mégis van azért a könyvnek egy kis gengszterfilm jellege. A kutatásairól Horváth Imre elmondta László, még a levéltári források is erősen kompromittáltak, a pénzügyi machinációkat igen primitív emberek szervezték, vagyis lényegében bármi megtörténhetett, akár a regényben ábrázolt történet is. De vajon hogy lehet ilyen sötét tónusba humor keverni? – vetette fel Deres Péter. Az író úgy válaszolt: miként a családi legendáriumok is tanúsítják, bár diktatúra volt, de sokat lehetett röhögni. Egyfajta rejtői humor üt át a könyvön – már a korabeli ideológia terminus technikusai, nyelvi szörnyszülöttjei is a humor forrásai, de ha még emellé odatesszük a főhős pimasz, nagyvilági stílusát, akkor a kontrasztból kibontakozik az abszurditás.
Falusi Márton esszékötettel jelentkezett, Kultúra, arisztokrácia nélkül? címmel. Az irodalmárt történelemképéről faggatta Deres Péter. „Régi törekvésem a magyar esszéírói hagyomány megújítása – mondta Falusi Márton. – Szívesen bírálok minden olyan nézetet, amely a történelem végét hirdeti. Esszéimben, verseimben is mindig amellett kardoskodom, hogy nem tudjuk száműzni a történelmi látásmódot, a történelmi érzéket, ha mai kulturális jelenségekről nyilatkozunk meg.” Mint Falusi elmondta, manapság nagyon elvont, teoretikus nyelven szokás megnyilatkozni tudományos-művészeti kérdésekről. Szerinte azonban lehet árnyaltan, szépirodalmi tónusban, metaforikus, irodalmi esszényelven is szólni, ez mélyen gyökerezik a magyar esszéíró, memoáríró hagyományban is. Ennek segítségével kitörhetünk a tudományos nyelvezetek sablonjaiból is, amikor mindig ugyanazt kell igazolni. A személyes élmények plasztikusabbá teszik azokat a társadalmi jelenségeket, amelyek minden gondolkodni igyekvő embert fojtogatnak – mondta Falusi Márton. Deres Péter felhívta a figyelmet, a Cs. Szabó László-féle tradícióra emlékeztethet bennünket a Falusi-esszék hangulata, és a műből elhangzó részlet meg is erősíthette ezt a benyomást.
Bagi Ivánt sokan humoristaként ismerik, pedig költő is, sőt az utóbbi időben elsősorban az. Különösen most, hogy megjelent A törődés eredete című verseskötete. Ivánhoz hasonló kérdéssel fordult Deres Péter, mint Shrek Tímeához: honnan jött a késztetés az írásra. Mint a szerző hozzáfűzte bemutatásához, inkább előadóművésznek tartja magát, mintsem humoristának, „humorom sosem volt”, jegyezte meg tréfásan. Gimnáziumi magyartanára, Tomai Attila maga is kortárs költő, és nagy szerepet játszott mesterként Bagi Iván életében. Egy budapesti középiskolás versfesztiválon Bagi harmadik lett, később egy versenyen okozott neki némi törést, hogy Varró Dani vitte el a pálmát. Ez után kezdett prózát írni. Nemrégiben ajánlották figyelmébe Orbán János Dénest, akinek megmutatta verseit, és az író úgy nyilatkozott „van keresnivalóm ezen a terepen”, fogalmazott Bagi Iván. Hozzáette: nyilván rengeteget kell fejlődnie, sok kortárs verset olvasnia, de van benne tudásszomj, és bízik benne, hogy ez meghozza az eredményét. Kötete egy provokatív darabját hallgathattuk meg Molnár Enikőtől: „Valószínűleg nem fontos, hogy verseket írok” – hangzik a költemény felütése, amely az írásról, az őszinteségről és a „rossz kortárs versekről” szól. Hogy baj lenne a kortárs költészettel, nos, minél inkább elmélyed benne az ember, annál kevesebb baj van vele – fogalmazott elegánsan a költő. Amikor ezt írta, valószínűleg az bántotta, hogy ő nem részese – fejtette meg a költő a mű lélektani hátterét humorral.
„Brutális” könyv Márkus Andrásé, vezette fel a beszélgetés következő szakaszát Deres Péter. A skizofrén, gyilkos főhőst bizonyára el kellett távolítania magától a szerzőnek, mondta a műsorvezető, s hogy ez miként sikerült, arról maga az író nyilatkozott. Márkus András megvallotta, horrorfilmrajongó, de mindig zavarta, hogy rendszerint nagyon naiv, áldozati szemszögből mutatják be a történeteket. Számára mindig izgalmasabb volt a gyilkos személye, erre a látószögre alapozta erotikus thrillerét, az Elzát. Minden szerzőnek van egy írási rituáléja, magyarázta Márkus András, ő matematikusként viszonylag tervezett vonal mentén halad a műben, elég gyors tempóban. Amikor ebből feláll, befejezi, egészen más lélektani állapotba kerül, sokszor nem is emlékszik arra, amit leírt. Vagyis tudatosan ki lehet lépni az írás állapotából – számára ez működött, nem biztos, hogy más is így van vele, fűzte hozzá. Márkus András hangsúlyozta az irodalmat kevésbé fogyasztók gyakori kétségeit eloszlatandó: természetesen nem azonos a főhőssel, nem ölte meg az édesanyját és nem skizofrén.
A beszélgetés az egyik legfiatalabb pályakezdővel, Marcsák Gergellyel zárult, és mindjárt egy igen erős balladát hallgathattunk meg a Fekete-Tisza című verseskötetéből, a Dovbust. Balladisztikus vers, vetette fel Deres Péter, és a költő egyetértett: műveire jellemző, hogy epikusak: „Sok olyan történet van, amelyet közvetíteni szeretnék az olvasók felé” – fogalmazott Gergely. Kárpátalja sokáig elzárt terület volt, történelmi eseményei nem biztos, hogy ismerősek az anyaországban élők vagy más magyarlakta régiók lakosai számára. A balladásság egyik lehetséges módja e történetek megéneklésének. Köztudott, hogy Marcsák Gergely előadóművész is, szívesen megzenésíti mások verseit. E két alkotói énje jól megfér egymás mellett, magyarázta, és gyakorlati szempontból is jó, amikor a felolvasások között meg-megszólal egy énekelt, gitáron eljátszott mű – nagyon üdítő tud lenni. „Szeretem a zenét, a ritmus folyton bennem van, s ez a versírásban is segít. Ezért is van, hogy általában kötött formában írok és rímesen. Az Előretolt Helyőrség csapata Marcsák Gergely Opsi című költeményével búcsúzott a hallgatóságtól.
Tőke Ildikó
