Egy erős nő regénye
„Olga” az emberi kapcsolatok és jellemek regénye és az életen át tartó szerelem himnusza akkor is, ha az egyik fél fiatalon eltávozik. Középpontban a női főszereplő, akinek a jelleme a többiekhez való viszonyában, viselkedésében bontakozik ki előttünk. Olga különleges nő, a története sem mindennapi. Tulajdonképpen két főhősünk van: Olga és Herbert, nevezhetjük őket egy párnak is, bár hivatalosan nem voltak azok. Két tökéletesen ellentétes egyéniség, más-más családi háttérrel, vágyakkal, tervekkel, életfelfogással. A fiú ugyan eltűnik a történet közepén, de alakja végig jelen van Olga emlékezetében. Egy józan gondolkodású, ön- és céltudatos lány és egy álmodozó, nagyratörő, kalandvágyó fiú találkozik még gyermekkorban, és vonzalmuk nem ér véget.
A klisészerű történet: szegény lány és gazdag fiú szerelme azonban színesen és érdekfeszítően bontakozik ki a könyv lapjain, a 19. század második és a 20. század első felének csöppet sem csendes és unalmas Németországában. A nagy célok és tervek, a német virtus, a „semmi sem lehetetlen” korában Bismarck politikája és Nietzsche Übermensch-filozófiája sok fiatalt magával ragad, és nagy tettekre sarkall. A történelem, a két világháború csak néhány megindító pillanatkép felvázolásával, mintegy díszletként van jelen. Olga életébe a társadalmi különbség és a háború képében szól bele a történelmi helyzet, Herbert életét viszont nagyon is meghatározza Németország nagyra törekvése: „Elhatározta, hogy emberfeletti ember lesz, nem nyugszik és nem pihen, naggyá teszi Németországot, … akkor is, ha ez kíméletlenséget követel meg önmagával és másokkal szemben” – fejtegeti Olgának.
A regény mindhárom része Olgához kapcsolódik, életének fontos periódusait hagyományos narratív megoldással, lineáris elbeszélésben olvashatjuk, csak az elbeszélő változik. Az első részben az író mesél Olga gyerekkoráról és felnőtté válásáról, a másodikban az egyik szereplő, Ferdinand folytatja a történetet, végül a harmadik részben maga Olga mesél levelek formájában. Ez a rendhagyó szerkezet többféle megközelítésből láttatja a hősnőt, és bontja ki jellemét. Az író tárgyilagosan, szinte csak a tényekre szorítkozva dokumentálja az eseményeket, Ferdinand személyes hangú, elrévedő visszaemlékezése élményszerű történetmesélés, végül Olga szenvedélyes vallomásai alkotják a kötet legszebb fejezetét. Bernhard Schlink nem foglal állást egyik szereplője mellett (vagy ellen) sem, de érezhető szimpátiája Olga iránt. A regény egészére jellemző az író szűkszavú mértékletessége, amely talán jogász foglalkozásából is ered. Nincs egy fölösleges mondat, mégis sodró lendületű, magával ragadó prózát olvasunk.
Olga kisgyermekkora Boroszlóban – lengyel nevén Wrocławban – telik, ahol szegény, kétkezi munkás szülők sarjaként látta meg a napvilágot, akik vajmi keveset foglalkoztak vele, inkább a szomszédasszony gondjaira bízták. Tőle tanult meg beszélni és írni-olvasni. Szülei korai halála után nem maradhat nála, apai nagyanyja magához veszi, és egy kis pomerániai faluba viszi. A kedves szomszédasszonyt felváltja a szigorú nagymama, aki elveihez próbálja idomítani a kislányt az egyhangú falusi környezetben. A kislány igyekszik nagyanyja kedvére tenni, a nevét azonban nem adja, nem akar Helga lenni, megmarad Olgának. Ez az első tudatos szembeszegülés. A rendkívül érdeklődő, kíváncsi és tanulni vágyó kislány az iskolában barátságba kerül a falu földbirtokosának gyermekeivel, Viktóriával és Herberttel. Vonzódnak egymáshoz, mert mások, mint a többiek, és magányosak. A gyermekkori vonzalom szerelemmé alakul, amit a fiú családja nem néz jó szemmel. Herbertnek minden megadatott, ami katonai karrierjét elősegíthette, Olgának semmi, ami a tanítói pályához szükséges lenne.
Herbert nyugtalan természet, gyermekkorától fut, majd örök utazó és menekülő, keresi a veszélyt, és sehol sem találja a helyét. Mindenben bizonytalan, csak a tettvágy fűti, felfedező akar lenni, hogy utazásaival gyarapítsa Németország hírnevét. Olga egészen más: erős és gyakorlatias, maga alakítja életét, már amennyire a körülményei engedik. Tudja, mit akar, és el is éri: levizsgázik, és tanítónő lesz. Az egyetlen, amit nem tud elérni, a házasság Herberttel. Szerelmüket eleinte titkolják, együttléteik kapkodók, először az erdő a találkahely, majd Olga faluja, ahol később tanít. Olga „erdő- és rétszerelemnek” nevezi kapcsolatukat, és kezdettől tudja, nem lehet Herbert felesége, csak a kedvese: „Olga úgy látta, hogy az a szerep, amelyet ő játszik Herbert életében, hasonlít arra a szerepre, amelyet egy szerető játszik egy házas ember életében.”
A fiú kitart szerelme mellett, de nem száll szembe szüleivel. Utazásai, kalandozásai hónapokig tartanak, eközben Olga tanít, és várja őt. Két külön világban élnek, Herbert a nagyvilágban, Olga pedig a kis faluban, az egyszerű nép között. Az egyik nagy tettekre, elismerésre vágyik, a végtelen, tágas tereket kedveli, a másik csendes és boldog hétköznapokra, családra, gyerekekre, nyugalomra.
Herbert utolsó útja az Északi-sarkkörre tervezett expedíció, amely a norvégiai Tromsőből indul. Olga is ide címezi leveleit, de választ nem kap, csak az újságcikkekből értesül az útvonalról, Herberték hajójának helyzetéről, a vállalkozás csődjéről és végéről. A mentőcsapatok nem találják Herbert nyomát, és Olga sokáig nem tudja elfogadni a halálát; továbbra is várja, és írja leveleit Tromsőbe, még akkor is, amikor már szinte biztos benne, hogy szerelme nem él. Az első rész a második világháború megrázó képeivel zárul. Olga menekülés közben dacosan arra gondol, nem fog a hóban megfagyni, mint Herbert, és utolsó erejét is összeszedve tovább gyalogol.
A második részben már az idős Olgával találkozunk, aki egy betegségben elveszti hallását, de nem veszti el életkedvét. A világháború egy másik városba sodorja, megtanul varrni és szájról olvasni, és varrásból él. Egy lelkészcsalád legkisebb fia, Ferdinand beszéli el emlékeit Olgáról, akit olyannak ír le, mint jó nagynénit, aki gyermekemnek szólítja, nem vár tőle semmit, csak szereti. A háború után szükség volt a ruhák átalakítására, főleg a család négy gyermeke számára. Náluk dolgozott Olga, és sokszor vigyázott a kisfiúra, akit egészen elvarázsolt a varrógép kattogó hangja. Rinke kisasszonynak szólították, és szinte családtagként kezelték. Ferdinand megértőnek, okosnak, kiegyensúlyozottnak és levendulaillatúnak festi le, aki mellett biztonságban érezte magát. Szereti a történeteit, meséit. Sokat sétálnak együtt, moziba, étterembe, képtárba mennek, és Olga szívesen járja a város temetőit, mert szerinte ott egyenlők az emberek, akármilyen sírban is nyugszanak. Mesél a fiúnak családjáról, gyermekkoráról és Herbertről is, az utazásairól. Életkorának megfelelően tanítgatja a fiút történeteivel, mintha a nevelője lenne. Ferdinand nagyon ragaszkodik hozzá, még egyetemistaként is felkeresi, amikor Olga már nem dolgozik. Az évek folyamán különös, meghitt kapcsolat alakult ki köztük. Egyszer Ferdinand kérdésére, hogy ötven év után miért gyászolja még Herbertet, ezt válaszolja: „Én nem gyászolom Herbertet, én vele élek.”
Olga személyisége nagy hatást tesz a fiúra, és elképesztő halála elkeseríti. Idős korában, amikor már maga is egyedül él, sokat gondol Olgára, olvassa a könyvtárban a Herbert expedíciójáról szóló könyveket. Egy váratlan levél hatására Ferdinand elutazik Tromsőbe, és egy antikváriussal keresteti Olga Herbertnek írt, de sosem kézbesített leveleit. Szinte megszállottan olvassa a megtalált leveleket, próbálja kideríteni Olga életének titkait.
A regény harmadik része e leveleket tartalmazza, melyek végigkísérik Olga életét Herbert északi expedíciójától kezdve egészen a levélíró halálát megelőző napokig. Az asszony maga is tudja már egy idő elteltével, hogy Herbert nem kapja meg a leveleit, hiszen folyton úton van, nem tudják, hová küldjék utána, később valószínűleg meghalt: „Elér még Téged, amit írok?” – kérdezi, mégis folytatja az egyoldalú levelezést, kiírja magából örömét, bánatát. A levelekből Olga két nagy titkára is fény derül: Herberttel közös, eltitkolt fiukra, és arra, hogy fel akarja robbantani a Bismarck-szobrot. Nagyon haragudott az államférfira, minden bajának felelősét látta benne, főleg azt, aki elvette tőle Herbertet, mivel a politikája nagy tettekre sarkallta. Úgy érezte, neki is végre kell hajtania valami nagy tettet, hogy felhívja magára a figyelmet.
A levelek szerelmet, vágyakozást, aggódást tükröznek. Szenvedélyes, hullámzó mondatok, egyszer kedves és megható vágyakozás Herbert után, máskor haragos szemrehányás, amiért elment, és egyedül hagyta. Szemére veti, hogy „elment a semmibe”, és „egy üres gesztusért” teszi kockára az életét. Utolsó levelében végleg elengedi Herbertet, tudja, hogy meghalt, és nem láthatja többé: „Menj, Kedvesem, nem bánom, ha még egyszer visszanézel, de menj.”
A könyv végén Ferdinand röviden összegzi Olgához fűződő viszonyát, kifejezi szeretetét iránta, még egyszer felidézi alakját, de nem vesz tőle búcsút.
Bernhard Schlink új könyve egy szerelmespár különös története. Tragédiájuk nemcsak a kor társadalmi viszonyaiban rejlik, különböző családi hátterükben, és hogy emiatt nem házasodhattak össze. Sokkal inkább természetük és életfelfogásuk különbözőségében, hiszen Herbert valószínűleg akkor is elment volna, ha családot alapít Olgával. Neveltetésük és családjuk, illetve Olga korai árvasága meghatározta életszemléletüket. Herbert mindent megkapott otthon, semmi érzéke az élet apró örömeihez, nehezen talál hangot az egyszerű emberekkel, és nem érzi jól magát köztük, mindig elvágyódik, keresi a veszélyt. Egy dolgot nem kapott meg a szüleitől: nem veheti feleségül Olgát, nem nősülhet rangon alul. Herbertnek nincs elég bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon szüleivel, inkább távol kerül tőlük, és így Olgától is. Mondhatni, elmenekül a problémák elől.
A lány szegénységben és szeretet nélkül nő fel, egyetlen emberre, Herbertre vetíti ki szeretetét. Megtanulja becsülni az élet értékeit, alapvetően jó, nem irigy, segítőkész, csak kettőjükön nem tud segíteni. A maga módján önálló, modern nő, tanul, mindenre odafigyel, időnként fényképet is készíttet magáról, moziba, múzeumba, koncertre jár és olvas, figyelemmel kíséri a politikát, de a szélsőségeket és túl nagyot akarást nem szereti.
Az író sokszínűen bontja ki a két főszereplő jellemét, egymásra találását, elválásukat, Olga életét Herberttel és nélküle. A fejlődő Németországot és a két háború borzalmait csak oly mértékben ábrázolja, amennyire befolyásolják hősei életét és tetteit. Nagyobb súlyt helyez lelki fejlődésükre. Nevezhetnénk a művet Olga fejlődésregényének is, hiszen gyermekkorától kilencvenéves koráig kíséri végig életét. Olga az önerejéből felemelkedő nő példája, aki pontosan látja helyzetét és azt, hogy miként tud a szegénységből kitörni: tanulással. Meg is tesz mindent, hogy tanítónő lehessen. Herberttel való szerelmében és kapcsolatában is képes megőrizni egyéniségét, tartását.
Schlink néhány meglepő fordulatot is beleépít a regénybe, Olga nagy titka, melyre egyszer csak fény derül, jellemének nagyságát erősíti. A női főszereplő további rendkívüli tulajdonsága a határtalan türelem és megbékélés a sorsával. Semmi nagyravágyó vonás nincs benne, a szerény, csendes boldogság híve, de ezt nem tudja Herbert oldalán megvalósítani. Egész életében hű marad önmagához, egyenes úton jár, kedves, kitartó, szorgalmas, szerethető egyéniség. Erre Herbert apja is rájön, amikor fia expedíciója idején egyszer meglátogatja. Olga szereti a hazáját, de nem tudja elviselni esztelen feltörekvését és terjeszkedő politikáját. Élete tönkretevőjének e politika megtestesítőjét, Bismarck kancellárt tartja, aki szerinte elvette tőle szerelmét: „…Bismarckkal kezdődött a végzet. Mióta ő Németországot túl nagy lóra ültette, amelyen nem tudott lovagolni, azóta a németek mindenben túl nagyot akartak.”
Az igazán meglepő csavar a történet végén várja az olvasót, Olga váratlan tette voltaképpen nagyon is következik egész életén át vallott credójából.
A különösen szép megjelenésű kötet Szijj Ferenc költőien érzékletes fordításában jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában.
Bernhard Schlink: Olga. 21. Század Kiadó, 2018.
