-
Petrőczi Éva
Nyaralóhelyből mentsvár
A sorozat e most megjelent hatodik kötete valóságos telitalálat. Itt ugyanis a milleniumi évektől 1942-ig, a hitleráj irgalmatlan elburjánzásáig mutatják be a fejezetek a korabeli életet, s a vészkorszakot tárgyaló időszakban a Csengődi-rezidencia mint menedék jelenik meg. Az ekkor még gyönyörű, kreol bőrű, három idegen nyelvet elegánsan beszélő Rita, egy feltehetően a fővárosból elmenekült, már tapasztalt világutazó zsidó kisasszony – az ekkor még szintén ifjú dalia, Csengődi Kálmán szívszerelme – itt bújik el a német és honi nácik elől, kedvese nagyapja kisvilágában.
-
Genki Kawamura
Ha a macskák eltűnnének a világból
A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája, és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.
-
Muth Ágota Gizella
Egy erős nő regénye
„Olga az önerejéből felemelkedő nő példája, aki pontosan látja helyzetét és azt, hogy miként tud a szegénységből kitörni: tanulással. Meg is tesz mindent, hogy tanítónő lehessen. Herberttel való szerelmében és kapcsolatában is képes megőrizni egyéniségét, tartását.” – Muth Ágota kritikája.