Ugrás a tartalomra

Latens, no. II. – XXXXI. rész

Talált írások

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

 

Prológus:

Az alábbi írást a leíró egy felszakadt időkapszulában (fiókban?), éppen születésnapján találta… Másnap felkérést kapott: nyisson meg egy fotókiállítást, melynek anyaga 20-22 év szubjektív lenyomata, mégpedig nem hétköznapi sorsú gyermek-ember-gyermekek portréi, illetve (hiper-/in-)aktív jelenléte által…

A leíró saját kiállításához 1997–1999 között írta az alábbiakat, amikor egy szellemi-testi fogyatékkal élők intézetében fotografálta az ápoltakat. Az idő(k) – és a lelki feltárások – (ismét) összeérnek, körkörös vagy spirális minőségükbe merülve lélegeznek, esetleg szavakon belüli szavakkal is üzennek (a kortalan jelen felé)… 

Ám, a folytatás egy másik térben (egy már lezajlott szertartáson) hangzik el, kissé megtévesztve itt (a révülni készülő) nézőt és (a látni készülő) olvasót egyaránt…

 

Első (fel)vonás:

Antikvárium a nyolc sötét korsóhoz. Ebben a népszerű, kulturális iszodában talált rá a leíró (kissé penészesen, összegyűrve, a pókhálós plafonra tűzve) a következő írásra, melyben egy egykori titán, az éveken át delírium-dimenziókban botladozó, misztikusokkal is behatóan foglalkozó alkotó, a lázálmokban élő ifjú irodalomtörténész: Edgar Allen Poe szellemét próbálta megidézni. Mindezt nagyjából 1995-ben.

Előszó-kísérlet a Mesék*-hez:

Ha gondolkodunk (s mindezt folyamatosan és megrögzötten tesszük), egyre közelebb kerülünk a „veszélyhez”, vagyis a halaszthatatlan döntéshez. Ez a döntés: a szubsztanciánk és az objektumok harcából fakadó robbanás. Másszóval a legtöbb esetben: a Halál.

Ami ezelőtt van: az az árnyakkal, a szimbólumokkal, a reánk kényszerített (ideiglenes) szabályokkal s a „díszlettel” való harc-játék: mely vagy felőröl, vagy érzéketlenné tesz. Ám ez sok esetben ugyanazt az analízist mutatja…

Aki mindezt átérzi, fülelékenyebb lesz a harangokra, a kakasszóra (nemcsak az utolsóra), és SZEM-érme mögött több véres függönyre és fátyolra lesz figyelmes…

A halál-közeli élmény-folyamat: az Élet. Ám, ha az Élet ily borzalmas, a Halál sem lehet szebb, hiszen tele vagyunk mindenféle (hasonulni próbáló) tükörrel és különbözően trükköző tükröződéssel is. De, aki szereti a fekete kárpittal tapétázott termeket, a sötét bársonyborítású koporsókat, gótikus ablakokra fröccsent skarlát vércsíkokat, a bizarr csarnokokban bolyogó maszkokat, a hideg pincékben megjelenő holt kedves szellemét, az szereti, szeretheti a Lét-játék eme (megnyíló) szféráját is…

Az ismeretlentől (itt a haláltól) azért félünk, mert nem ismerjük magunkat sem. Így történhetik meg a folyamatos játék. De hát tétlenül sem ülhetünk, igaz-e? Imádjuk ezt tenni. Imádjuk a félemlítőt, imádjuk a rémülőt, a rémültetőt, imádjuk bizony, miközben azt is sejtjük (vagy tudjuk), hogy mindez: ismeretlen önmagunk…

 

*Poe, E. A.: Tales, Evening Mirror, New York, 1844.

 

----------------------------------------------------

Második (f)elvonás:

 

T®andoorit (is) ide - - (je)!

Nos, kérem (nem) így érteni (itt):

Dezső(k) a Part(on)

Víztelen váz – és impro-hommage

(avagy: tanulmány helyetti, da(da)dogó Tandulat)

 

T.rendes Koszto lányon túli (innenvaló):

Tan(door)i tex-tus.

Mond-hatni: st(r)and-orkán.

(V)agyis:

A Koszto(s) lány(is) betársul,

Mert mindent tud (az ivásrul)

Is…

 

Te(ve)hát:

Az (k)ész-termékek át-teremtése.

Tan(d) or st(r)and?

Te r. e. m. -tés a talált (t)á(r)gyban.

(H)át-(g)ondolás? (F.él-álom?)

Nem. = „Redimédium”.

+ A megtisztítá(r)son kívüli (r)end…

 

Ó, társtaland!

És madarandolás.

(Ma.ga.mar.a.bú…)…

Városi (t)rendes-társ.

 

Tudor, vagy nem tud or… (?)

Nemtu… Not tubi: a nem-galamb…

 

Árt-atlan ködlova(s): aranyló.

Álmatlan(t) (t)enyészt Ő: madárLó.

H.át(szelíd)ülő,

(R)és (m)égis rágta jó:

(L)égpartra vágta tó…

 

-----------------------------------------------

 

Harmadik (fel)vonás:

 

Időtlen

 

Fejes Lajos (álmában, alkoholmérgezésben elhunyt barátunk) emlékére

 

Kacattal teli

raktár a férfi.

Rossz árnyakkal megtelt padlás;

zsákok gyűjtőhelye;

dohos pince beomolva;

üres hordók temetője…

S körülötte savanyúság…

 

Raktárban hagyott

kacat a férfi.

Használatlan roncs-kerékpár;

divatja-múlt bakancs;

toll, amellyel sosem írtak;

poros tükör megkarcolva…

S mögötte nincs emlékezés…

 

Intenció              

 

Tudatom a tárgyra irányul.

Szubjektum nélkül nem létezik.

S mert a Fényt is fénnyel fényezik:

A seb gyógyul, lassan bezárul…

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.