Latens, no. II. – XXXXI. rész
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
Prológus:
Az alábbi írást a leíró egy felszakadt időkapszulában (fiókban?), éppen születésnapján találta… Másnap felkérést kapott: nyisson meg egy fotókiállítást, melynek anyaga 20-22 év szubjektív lenyomata, mégpedig nem hétköznapi sorsú gyermek-ember-gyermekek portréi, illetve (hiper-/in-)aktív jelenléte által…
A leíró saját kiállításához 1997–1999 között írta az alábbiakat, amikor egy szellemi-testi fogyatékkal élők intézetében fotografálta az ápoltakat. Az idő(k) – és a lelki feltárások – (ismét) összeérnek, körkörös vagy spirális minőségükbe merülve lélegeznek, esetleg szavakon belüli szavakkal is üzennek (a kortalan jelen felé)…
Ám, a folytatás egy másik térben (egy már lezajlott szertartáson) hangzik el, kissé megtévesztve itt (a révülni készülő) nézőt és (a látni készülő) olvasót egyaránt…
Első (fel)vonás:
Antikvárium a nyolc sötét korsóhoz. Ebben a népszerű, kulturális iszodában talált rá a leíró (kissé penészesen, összegyűrve, a pókhálós plafonra tűzve) a következő írásra, melyben egy egykori titán, az éveken át delírium-dimenziókban botladozó, misztikusokkal is behatóan foglalkozó alkotó, a lázálmokban élő ifjú irodalomtörténész: Edgar Allen Poe szellemét próbálta megidézni. Mindezt nagyjából 1995-ben.
Előszó-kísérlet a Mesék*-hez:
Ha gondolkodunk (s mindezt folyamatosan és megrögzötten tesszük), egyre közelebb kerülünk a „veszélyhez”, vagyis a halaszthatatlan döntéshez. Ez a döntés: a szubsztanciánk és az objektumok harcából fakadó robbanás. Másszóval a legtöbb esetben: a Halál.
Ami ezelőtt van: az az árnyakkal, a szimbólumokkal, a reánk kényszerített (ideiglenes) szabályokkal s a „díszlettel” való harc-játék: mely vagy felőröl, vagy érzéketlenné tesz. Ám ez sok esetben ugyanazt az analízist mutatja…
Aki mindezt átérzi, fülelékenyebb lesz a harangokra, a kakasszóra (nemcsak az utolsóra), és SZEM-érme mögött több véres függönyre és fátyolra lesz figyelmes…
A halál-közeli élmény-folyamat: az Élet. Ám, ha az Élet ily borzalmas, a Halál sem lehet szebb, hiszen tele vagyunk mindenféle (hasonulni próbáló) tükörrel és különbözően trükköző tükröződéssel is. De, aki szereti a fekete kárpittal tapétázott termeket, a sötét bársonyborítású koporsókat, gótikus ablakokra fröccsent skarlát vércsíkokat, a bizarr csarnokokban bolyogó maszkokat, a hideg pincékben megjelenő holt kedves szellemét, az szereti, szeretheti a Lét-játék eme (megnyíló) szféráját is…
Az ismeretlentől (itt a haláltól) azért félünk, mert nem ismerjük magunkat sem. Így történhetik meg a folyamatos játék. De hát tétlenül sem ülhetünk, igaz-e? Imádjuk ezt tenni. Imádjuk a félemlítőt, imádjuk a rémülőt, a rémültetőt, imádjuk bizony, miközben azt is sejtjük (vagy tudjuk), hogy mindez: ismeretlen önmagunk…
*Poe, E. A.: Tales, Evening Mirror, New York, 1844.
----------------------------------------------------
Második (f)elvonás:
T®andoorit (is) ide - - (je)!
Nos, kérem (nem) így érteni (itt):
Dezső(k) a Part(on)
Víztelen váz – és impro-hommage
(avagy: tanulmány helyetti, da(da)dogó Tandulat)
T.rendes Koszto lányon túli (innenvaló):
Tan(door)i tex-tus.
Mond-hatni: st(r)and-orkán.
(V)agyis:
A Koszto(s) lány(is) betársul,
Mert mindent tud (az ivásrul)
Is…
Te(ve)hát:
Az (k)ész-termékek át-teremtése.
Tan(d) or st(r)and?
Te r. e. m. -tés a talált (t)á(r)gyban.
(H)át-(g)ondolás? (F.él-álom?)
Nem. = „Redimédium”.
+ A megtisztítá(r)son kívüli (r)end…
Ó, társtaland!
És madarandolás.
(Ma.ga.mar.a.bú…)…
Városi (t)rendes-társ.
Tudor, vagy nem tud or… (?)
Nemtu… Not tubi: a nem-galamb…
Árt-atlan ködlova(s): aranyló.
Álmatlan(t) (t)enyészt Ő: madárLó.
H.át(szelíd)ülő,
(R)és (m)égis rágta jó:
(L)égpartra vágta tó…
-----------------------------------------------
Harmadik (fel)vonás:
Időtlen
Fejes Lajos (álmában, alkoholmérgezésben elhunyt barátunk) emlékére
Kacattal teli
raktár a férfi.
Rossz árnyakkal megtelt padlás;
zsákok gyűjtőhelye;
dohos pince beomolva;
üres hordók temetője…
S körülötte savanyúság…
Raktárban hagyott
kacat a férfi.
Használatlan roncs-kerékpár;
divatja-múlt bakancs;
toll, amellyel sosem írtak;
poros tükör megkarcolva…
S mögötte nincs emlékezés…
Intenció
Tudatom a tárgyra irányul.
Szubjektum nélkül nem létezik.
S mert a Fényt is fénnyel fényezik:
A seb gyógyul, lassan bezárul…
