Az utolsó utáni szó jogán

Baka István a túlpartról visszasétál

I.

Előttem ima-könyve, mint Trisztán sebe, nyitva.
Benne Döbling-passió és Gecsemáne-morzsa.
Yorick, Pehotnij, Háry János, Liszt és Ady Endre
együtt, akár a boldogok. Minden sora: sorsa.

Megint olvasom, állva is, majd járok-kelek.
A járókelő a kirakatban magát is nézheti.
Csak ekkor dől el, a megmérkőző visszafényben,
hogy a látvány infernói-e vagy názáreti.

„Ekkor dől el”, írom, dehogyis ekkor,
mert nem dől el semmi csak itt alant.
A naptűz párás higanyában derengő reggel
kétes rutinjával kár fejtegetni a Titoktalant.

Én itt vagyok de hol vagy te Uram
Mióta távoli lett a közel és bevégezetlen,
tettlegességig fajuló a vágy, hogy őt, Őt
lássuk meg féregfirkán s minden ékezetben.

Azért alább se adni. Egyetlenségünk biztos
jele, ha benépesül a földalatti balkon.
Költőnek költő ad tüzet, s a fellobbanó rövid,
hideg fényben ismerős arcok fenn a parton.

Előttem ima-könyve izzik, mint a pétervári éj.
Körötte szétdobálva verses regény sava-borsa.
Raszkolnyikov, Néva-seb, a zongorista frakkja;
rettegéssel, reménnyel telt sorok: rég a sorsa.

II.

Átutazóként már csak bőr és bőrönd,
mögötte Babilon, Déva, Jerikó, Szeged –
teret és időt betöltő hangtalan beszéd,
idegen nevekkel fejfák, sírkövek...

De tovább! A precedens kézzel fogható.
Ki volt lepke, akár egy napra is, hiába,
annyi lárvaarc közt miért is lenne kedve
visszabábozódni a transzcendenciába?!

Maradni, s egy végetseholérő műveletben
ízlelni egyre a múló édes evilági létet,
megérteni az árnyak közlési módját,
és önsúlyával mérni a messzeséget.

Én itt vagyok de hol vagy te Uram
Egy mondat még, mint kései szekér
ponyvával takart, egyetlen terhét cipelve
az alkony hullámzó síkjára kiér,

és átszökik egy másik éjbe. Míg tart
a készlet, kitart, kijátssza az ún. végzetet.
Ködkorridor, égi rendelés, insomnia, na és?
  – a záróképben mégis találkozik veled.

Amíg lassan felmormolod legújabb versedet,
napsugár ver hidat az ébredő Tiszán,
s te a túlpartról egy elismerő csettintéssel
visszasétálsz az utolsó utáni szó jogán.