Ugrás a tartalomra

Elhunyt Térey János költő, író, drámaíró

Életének 49. évében váratlanul elhunyt Térey János József Attila-díjas költő, író műfordító – közölte a Jelenkor Kiadó hétfőn az MTI-vel.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. A budapesti Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakát, majd 1996-ban az ELTE magyar szakát végezte el. Költői pályafutását olyan jelentős kötetek jelzik, mint a Szétszóratás, Térerő, Drezda februárban, Paulus, Ultra. Írt prózát, de drámaíróként is közismert, nevéhez fűződik a Nibelung-lakópark, Kazamaták (Papp Andrással) és az Asztalizene című dráma is. 2001-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Füst Milán-díjjal jutalmazták. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban az év legjobb magyar drámája díjat az Asztalizenéért. 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú díjával tüntették ki.

Térey János az Irodalmi Jelen szerzője is volt, 2017-ben egy nyári képeslapja jelent meg a folyóiratban. Ezzel emlékezünk most rá.

A káli mosónőkről

Térey  János nyári képeslapja

Kál horkának és Lanczkor Gábornak küldöm

A mosóház előtti apró, füves terecskét lassanként benépesítik a mosónők, és nagy dézsákban öblögetni kezdik a vásznaikat. Óriási lepedőket, fehér függönyöket, párnahuzatokat, bő férfiingeket, színes szoknyákat, habos blúzokat sikálnak, mint megannyi rossz lelkiismeretű Ágnes asszony. Lassan közelít rájuk a kamera. Nem pletykálnak, nem is énekelnek, mint ilyenkor szokás; összeszorítva a szájuk. Premier plánban egy különösen keserű öregasszony arca. Kádnak használják a vízgyűjtő medencét és az itatóvályúkat is. Viseletük paraszti, bár a korszak nem pontosan eldönthető. Nem középkor, és nem is huszadik század.

Nyár van. Szürkület. Tücsökszó. Száll a gőz. Egyesek mángorlóval simítják a száradó ruhát. Ám a vásznak ahelyett, hogy kifehérednének, egyre vérmocskosabbak és feketébbek lesznek, ahogy az asszonyok arca is mind barnább és komorabb.

Fölmerült, hogy magában a mosóházban is forgassunk, de odabent olyan szűk a tér, hogy képtelenség volt megtalálni a jó szögeket a felvételekhez.

A kamera az ég felé fordul, és hasas, szürke gomolyfelhőket mutat.

(2017)

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.