Ugrás a tartalomra

Miklya Zsolt méltatása

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum azzal a céllal jött létre, hogy a magyar gyerekirodalom szakmai hátterét szervezze, fejlődését segítse. Célja azonban az is, hogy az értékekre rámutasson és a maga szerény eszközeivel segítse azok felszínre jutását. Ezen megfontolásból alapítottuk a 2016-os Év Gyerekkönyve Díj átadásakor az ún. HUBBY-díjat, mellyel minden évben, immáron harmadszor egy, az elnökség által sokra tartott írót, illetve illusztrátort kívánunk elismerni. Akiknek munkáját fontosnak és mérvadónak tartjuk.

Nagy örömmel és szeretettel adjuk az idei írói HUBBY-díjat Miklya Zsoltnak, hiszen jelenléte a magyar gyerekirodalomban több szempontból is példaértékű. Mindenekelőtt kiváló költő, akinek a sorain érezhetően több évtizednyi tapasztalat, gondolat és szeretet süt át, akire bátran lehet példaként hivatkozni, amikor az ember azt kívánja bizonyítani, hogy a gyerekirodalomnak nem kell gügyögnie, sőt, a legmagasabb esztétikai mércével kell mérni a jót! Végtelen sál című kötete a magyar líra gyöngyszeme, mely azt is kiválóan bizonyítja, hogy Zsolt többféle versrendszerben tud gondolkodni: a nyelvjátékokon alapuló Weöres Sándor-féle hagyományt követve ugyanúgy, mint a „svéd gyerekvers” típusú, gondolatközpontú versekben. Azonban mindezek mellett nemcsak költői tehetségére kívánjuk a nagyérdemű figyelmét irányítani, hanem a gyerekirodalom életében játszott fontos szerepére is. Szerkesztőként az ő nevéhez fűződik a Szél hozott című Szabó Lőrinc-antológia, de Zsolt a motorja az Író Cimboráknak is, ami a gyerekirodalom egyik fontos fóruma. Számos értékes szöveg bölcsője, és nemcsak műhelyként funkcionál, hanem nagyon fontos projekteket is generál. Például az Otthonmesék elnevezésűt, amely az Illusztrátor Pajtásokkal karöltve a hajlék–lakhatás–otthon témában közöl olyan szöveg-kép, illetve kép-szöveg párokat, ahol a művek egymást inspirálva, társalkotói helyzetben születtek, és otthonainkról mesélnek a kép, a vers, a történet nyelvén. A több mint 40 művészt bevonó projekt alkotásaiból online aukció lett, melynek teljes bevételét – 1,1 millió Ft-ot, illetve további 1 millió Ft-ot – az Utcáról a Lakásba Egyesület kapta. Ezzel is bizonyítva, hogy a gyerekirodalom is lehet terepe a társadalmi problémáknak, sőt kell is, hogy legyen. A legnagyobb örömmel üdvözöljük tehát Miklya Zsoltot, akinek sok munkáját és hozzáállását ezzel a díjjal szeretnénk megköszönni!

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.