Ugrás a tartalomra

Jelige: Nagyapám – Jó szórakozást!

- 1 -

 

 

A markáns, határozottságot mutató arcvonások már eltűntek. Csak az aszott, sárga bőr maradt, amit a csontok majdnem átböktek az arcán. Ott feküdt mozdulatlanul és sárgás, vizenyős szemével a plafont bámulta. A kétszárnyú ablak egyik fele nyitva volt, kintről kellemes tavaszi levegő töltötte fel a szobát. Egy ágyas szobában feküdt. Becsukta szemeit, aludni próbált. Próbálta kihasználni az alkalmat amiben most lubickolt, hogy nincs fájdalom. Csak a beáramló, kellemes tavaszi levegő gyógyító hatását érezte. Mélyeket szippantott ebből a csodából. Hangfoszlányokat hallott a folyosó irányából. A fia ismerős baritonjára lett figyelmes. A kisebb zörgéssel belépő ápolónő zavarta meg.

– Jó napot Géza bácsi. Frissítsünk egy kicsit – katéter, pelenka és mosakodó szivacs volt a hölgynél.

Most már biztos volt benne, hogy az imént a fia hangját hallotta. Fejét a folyosó felé fordította és türelmesen várt. Közben a nővér nekilátott a napi feladatai egyikének.

Őszinte leszek Önhöz mondta a fehér köpenyes főorvos a vele szemben álló negyven és ötven év közötti férfinak. - Az édesapjának talán néhány hete lehet hátra. Teljesítsék kéréseit, kívánságait, hiszen elképzelhető, hogy az utolsók közé fognak tartozni.

– Köszönöm az őszinteségét főorvos úr válaszolt szomorú hangon a férfi.

Az orvos sarkon fordult és elsietett. A magára hagyott látogató kettőt lépett és belesett a kórterembe. Az ágyon fekvő meztelen ember éppen csak hasonlított egy kicsit valamikori édesapjára. A benne tomboló mocskos kór a vaskos izmokat már lerágta, vastag csontokat, aszott bőrt, és egy felpuffadt, dobra hasonlító hasat hagyva maga után. Mikor Géza bácsi meglátta fiát azonnal megszólalt:

– Gézuka, a kisunokám nincs itt?

– Apám – nyújtotta el a szót – tudod, hogy katona. Nem olyan egyszerű 300 kilométerről idejönni.

– Hát akkor intézd el – dörrent rá azonnal az öreg, majd folytatta – a héten látni szeretném.

– Megpróbálom elintézni, de most, ha a hölgy végzett megborotvállak.

 

- 2 -

 

Géza mikor hazaért a kórházból a felesége már neki is szegezte a kérdést.

– Megkérdezted?

– Nem – válaszolt a férfi.

– Hogy volt? Észnél volt?

– Igen.

– Hát pont ezért kellett volna megkérdezni. Meglátod – most már ingerültség volt hangjában – majd két méter mélyre rakjuk az aranyakat és a betétkönyveket.

A mondat végén találkozott tekintetük. Szikrázott a levegő. A férfi a halálra, a tehetetlenségre, majd az utána következő temetésre gondolt. Felesége szintén. Mégis óriási űr tátongott a két gondolat között.

 

- 3 -

 

A barna hajú, izmos fiatalember leszállt az ágyról és elkezdte felhúzni a széken gondosan összehajtogatott katonai ruháit. Az érett, szikrázóan vörös hajú nő felemelte fejét és rá nézett:

– Mikor találkozunk megint Gézu?

– Amikor az a bunkó, korlátolt férjed szolgálatban lesz. A mi boldog, együtt töltött perceinket ő határozza meg, az, hogy mikor ír ki engem is szolgálatba.

Időközben felöltözött, visszalépett az ágyhoz és lágy csókot lehet az asszony homlokára. Kilépve az utcára a friss, de már lágyan simogató tavaszi szellő kényeztette őt. A hotel szoba izzadságszagú, savanyú illata után szinte a fellegekben érezte magát. Figyelmét teljesen lekötötte a fiatal lányok és asszonyok ruházata, akik bájaikat mutogatva szintén tavaszi mámorban pezsegtek. Mikor beért az őrsre az ügyeletes azonnal a parancsnokhoz irányította. Kopogott az ajtón, majd belépett.

– Kérem, én – nem tudta befejezni, mert a százados közbeszólt.

– Hagyja – szemüvege mögül sunyin feltekintett – édesapja hívott, hogy a nagyapja haldoklik. Három nap szabit kap – aláírta a papírt és nyújtotta Gézunak. Az elvette tőle, kezét felemelte és megszólalt.

– Kérem engedje… - a százados megint közbevágott.

– Hagyja már – mielőtt kilépett volna a százados ismét megszólalt ja és jó szórakozást!

Gézu gyomrét erős görcs markolászta, kezei ökölbe szorultak. Higgadtan megszólalt:

– Köszönöm – arcán és nyakán erei kidagadtak, folytatta – az előbb már kiszórakoztam magam, most máshova megyek majd.

– Kiszórakozta magát? - kérdezte gúnyosan a százados – hetyegett valami ócska kis cafkával?

– Igen – Gézu mosolyogni kezdett -  ócska kis cafkával hetyegtem.

– Mielőtt elmegy az őrsellátói munkát adja át. Teljes rovancsolást, leltárt kérek a parancsnok is nevetni kezdett, majd folytatta ja és az eltáv a mai naptól érvényes. Még egyszer jó szórakozást!

Gyorsan és módszeresen haladtak a leltárral, de így is lekéste azt a vonatot amit kinézett magának. Három óra múlva indult a következő.

Este lett mire beért a kórházba. Mindenre felkészülve sietett fel a harmadik emeletre. Abban a pillanatban amint meglátta, hogy az öreg tátott szájjal alszik, akkor döbbent rá, hogy valójában semmire nincs felkészülve. Csak állt, és közben eszébe jutottak a gyerekévek. Lecsukta szemeit és szinte filmszerűen peregtek előtte az együtt töltött percek. Kacagás, nevetés, a jogos szidás és az el nem maradható állandó tanítás, okítás. Na meg az oly sokszor elhangzott mondat: Ha még egyszer így fogsz viselkedni, főtt kukoricán térdelsz ott a sarokban reggelig! Rettegett mikor ezt meghallotta. De soha nem került be se a fazékba, se a sarokba a kukorica. Lassan könnycseppek araszoltak lefelé az arcán.

– Na mi van Gézukám – dörrent meg az öreg az ágy felől már ilyen szarul nézek ki? - szólt nagyapja és azonnal visszarántotta a való világba. - Gyere ide közel, nem szeretném, ha más is hallaná azt amit mondani akarok vékony, eres, csontos kezeivel intett az öreg.

Ahogy nagyapja fölé hajolt és két oldalról arcon csókolta, a halál közelségét és leheletét érezte. Görcsbe rándult a gyomra. Meg kellett támaszkodnia a párnán, miközben lassan, tagoltan beszélt hozzá az öreg:

– Itt a párnám alatt vannak a betétkönyvek, a szekrényben, a kabátomban pedig az arany egy része. A többi ami a nagyanyádtól maradt az otthon van a tavaszi kép mögött.

– Miért mondod ezt papa?

– Azért drága unokám, mert nekem nagyon, de nagyon kevés van már hátra. Legyen minden a tiéd. Az apád túl hülye ahhoz, hogy jól forgassa. Az anyád meg egy hárpia, nem érdemli meg. Nagyanyádat is ő csinálta ki. De lassan találkozom már vele is felnézett a plafonra a ház is a tiéd lesz. Mindent beleírtam a végrendeletbe. Ott van a belső zsebembe a szekrény felé mutatott ha akarsz még maradj nyugodtan, de nagyon elfáradtam, aludnom kell egy picit lecsukta szemeit, majd hirtelen kinyitotta. - Ja és van még egy betétkönyv a spájzban, a polcokat takaró papír alatt is és újból becsukta szemeit.

Percek teltek így el, a katona csak figyelte nagyapját, hátha még megébred és mond neki valamit. De már nem szólt, nem mondott semmit. Teste hirtelen kifeszült, mellkasa megemelkedett, mély levegőt vett, majd hirtelen visszahuppant az ágyra. Gézu ijedtében hátrébb lépett.

– Papa...papa – szólt a beteghez, de ő nem válaszolt. Unokája tarkója alá nyúlt, fejét felemelte, lehajolt hozzá és melléhez szorította az élettelen testet. Reszketett minden porcikája. Szinte beleremegtek a falak, mikor elordította magát:

– Segítség! Segítsen már valaki!

Egy ápolónő rohant be nagy lendülettel. Megfogta a csontos, aszott kezet. Tartotta egy darabig, majd szinte fellökve a mellette álló katonát, kirohant a kórteremből.

– Nagyon szeretlek öreg – fuldoklott Gézu hangja. A fejpárna alól kihúzta a betétkönyveket, majd a szekrényhez lépett.

 

- 4 -

 

 

Aznap, pár órával korábban…

 

Ahogy az asszony belépett a lakásba, látszott rajta, hogy sugárzik a boldogságtól. Mikor Géza hazaért hallotta, hogy felesége telefonálgat, majd rövid időn belül elviharzik, de hogy hová ment azt nem közölte. Most azonban, hogy már hazaért feltette neki a kérdést:

– Te meg hol voltál?

– A szüleid házánál – válaszolt higgadtan, majd folytatta – tudod drágám, legyünk őszinték. Sajnos édesapádnak már nincs sok hátra. Valószínű, hogy ő már nem költözik vissza. Nekem meg már régóta szúrta a szemem a spájzban az-az ósdi polc. Sikerült fuvarost szerezni és az egészet elvitettem, ócskaság volt a spájzban minden.

 

- 5 -

 

 

5 évvel később

 

Gézu éppen papírokat nézegetett, tologatott az íróasztalon, mikor megcsörrent a telefonja.

– Megismered a hangomat?

– Hát persze drágám. Hogyan találtál meg?

– Nem lehet nem megtalálni téged. Az ország legmenőbb ügyvédi irodája a tiéd. A segítségedet szeretném kérni.

– Igen, és miben?

– Két dolog van. Mikor leszereltél sikerült tökéletesen átadnod az összes ingóságot az utánad jövőnek. A másik, pont ezért válok a hadnagytól.

– Már nem százados?

– Nem, lefokozták. Más is rájött, hogy milyen bunkó, korlátolt és ostoba.

– Vállalom az ügyet, de csak egy feltétellel. Ha találkozunk jó szórakozást kívánok neki!

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.