Jelige: Tölgy – Váltó

A büfé előtt két összecsukható zöld asztal volt nyolc székkel, az éjszakai esőtől csurom víz volt minden. Győző a pult végébe rakta le a kávéját, végül is ki mondta, hogy csak ülve lehet inni. Most legalább rálátott a csapatra, akik a pálya túloldalán ültek a lelátó alsó sorában.
A főiskola után azonnal ebbe az iskolába kerültek, Eszti, a felesége oroszt és magyart tanított. Leginkább oroszt, addig egy öreg könyvtáros okította Csehov nyelvét, aki a fogságban tanult meg valamennyire. Nem is tanítás volt ez, inkább a gyerekek és saját maga kínzása, de még a cirill betűket sem sikerült beléjük plántálni, igaz, ő sem ismerte mindegyiket. Győző testnevelés szakos volt, ilyen sem volt az iskolában addig. A fiúk fociztak, a lányok kézilabdáztak, évente egyszer, a diákolimpia előtt, volt futás, távol és magasugrás, kislabda dobás. A legjobbakat elküldték a járási versenyre Sásdra, de soha senki nem jutott tovább. A nagyobb iskolákban atlétikai szakkörök és edzések voltak.
     Megégette a kávéval a nyelvét, a káromkodás közben megint átnézett a fiúkra, a csapatra. Egy év alatt sikerült egy versenyképes futócsapatot szerveznie, most a megyei verseny második napját várják. Tegnap négy számban döntőbe jutottak. Az úttörő ezer méteren induló embere harmadik lett, csak két sportiskolás tudta megverni, és ha egy gondolattal előbb kezdi a hajrát, akkor simán lehetett volna második. A sportiskolás edző oda is jött hozzá, hogy hova megy továbbtanulni ez a csikó, mert ha valamelyik pécsi gimnáziumba, akkor ők rátenyerelnének. Megnyúlt az arca, amikor megtudta, hogy a srác Sopronba megy, erdész lesz.
   Ma a váltó fut a döntőben. Nézte őket, beszélgetés közben, lányok nézegetése közben, alma evés közben, vagyis mindig a kezükben volt a váltóbot és adták egymásnak. Már nem esett le soha. Ráment az ősz és a tél, mire összeállt a váltó. Most már ő is és ők négyen is biztosak benne, hogy ez a legjobb felállás. A tagok nem voltak kérdésesek sosem, ők négyen a leggyorsabbak, a sorrendet váltogatták vagy tízszer. Végre kialakult! A kis Hasek kezd, ő egy kiváló focista, jól gyorsul, de képes összerogyni, ha mégis lerajtolják. Neki az a dolga, hogy legalább két embert megverjen. Tibi a második, a többiek Adolfnak hívják, a frizurája emlékeztet valakire, ő egy embert mindig megver, ha negyedikként kapja a botot, harmadikként adja át, ha Owenst kell legyűrni, akkor is. Erre mérget lehet venni!  Laci a harmadik, őt nem lehet megelőzni, megtartja a helyet, ha bele pusztul, akkor is. A befutó Barna egy őstehetség, ha harmadikként vált, akkor biztos a dobogó, csak az a kérdés, hogy melyik foka. Mióta így futnak, még nem verte meg őket senki. Hetente futnak a focicsapatból verbuvált felnőtt négyes ellen, a területi versenyen egyszer győztek, a járásin az előfutamban és a döntőben, itt is megnyerték az előfutamukat. Fél óra múlva lesz a döntő!
   Lehörpintette a maradék fekete löttyöt, visszavitte a csészét és elindult a fiúkhoz. Figyelte, hogy most is cserélgetik a váltóbotot, pedig odaült közéjük a tegnapi távolugrást megnyerő szép szőke szederkényi lány is. A karszalagos rendező futva közeledett felé, jó, ez egy verseny, de a szervezőknek csak nem kellene így loholni, meditált.
– Maga a szászvári tornatanár? – fulladozta a karszalagos.
– Igen, bár utálom, ha tornatanárnak hívnak.
– Jöjjön az irodába, otthonról keresik, valami nagy baj történt a bányában!
Érezte, hogy az ijedtségtől izzadni kezd és az egész csorog le a gerincén az alsónadrágjáig. A váltó minden tagjának bányász az apja. Kicsit várni kellett, de aztán csörrent a telefon. Az iskola igazgatója volt.
– Győző, nagy baj van, vízbetörés volt, legalább heten meghaltak, hármat még keresnek. A Laci apja is halott! Neked kell megmondani neki…
Csönd lett, aztán letették a telefont. Látta maga előtt a nagydarab férfit, aki egy időben a Bányász kiváló kapusa volt. Odaért a fiúkhoz, éktelenül röhögtek, a Barna szerint a lánynak is a kezébe kellett volna adni valami váltóbot szerűt. Elküldte őket melegíteni, aztán megszólalt a hangos bemondó és hívta a váltókat. Az eddig szanaszét lézengő nézők meglepték a rajt környékét. A nap versenye lesz, vajon melyik sportiskola nyer majd, de az egy szem falusi csapat is érdekelt sokakat. Az ellenfelek edzői kifejezett aggodalommal méregették az igen elszántnak tűnő négy fickót.
   A Haseket lerajtolták, de nem esett igazán kétségbe és egy embert azért sikerült megvernie, ötödikként váltott. Győzőnek kellett vigasztalni a fiút, aki a focipályán olyan vagány volt, mint az Albert Flóri, itt meg majdnem sírva fakadt. Tibi tudta a dolgát és legyűrte az előtte futót. Talán a dobogó még összejöhet, ábrándozott az edző, aztán még vagy száz emberrel együtt, mintha forró lenne a lelátó padja, felpattant. A Laci nem futott, hanem szállt a PVSK pálya salakja fölött és másodiknak hozta a csapatot. Aztán lefeküdt és eltakarta a szemét, nem merte nézni a Barnát. Akik mérték a befutó idejét, hitetlenül rázogatták stopperjeiket és hallgatták a nézők ordítását. „Győztünk”, üvöltötte az edző és rohant a fiúkhoz, akik egymást gyömöszölve birkóztak a gyepen.

A futásból sietés, aztán lépegetés, majd szánalmas vánszorgás lett. A srácok riadtan néztek rá.
   Félre hívta és átölelte a Lacit, a másik három és még vagy ötvenen, akik köréjük sereglettek gratulálni, akkor döbbentek rá, hogy valami baj történt, amikor meghallották a sikító zokogást.
A négy síró, egymást átölelő fiú nyakába akasztották az érmeket, akkor már fekete szalag volt mindenkin, edzőn, versenyzőn, szervezőn, rendőrön, büfésen.