Ugrás a tartalomra

 

Távolodás

Mindig legyen tökéletes és alkalomhoz illő a ruhátok, a mintás holmikat kerüljétek, a parfümötök sose legyen túl erős, csak éppen felejthetetlen. A férfi, aki megérzi, mindig emlékezzen rá. Ezeknek az embereknek elegük van a konyhaszagból, pihenni akarnak, kedvességre, türelemre vágynak. Nincs miért elítélni őket, nem akarnak konyhapénzről vagy gyermeksírásról hallani, szeretnék jól érezni magukat. Olyan is lesz, aki csak egy ölelést szeretne. És tanuljatok meg keringőzni. Valószínűleg soha nem fogtok táncolni, de a keringő megtanítja a néhány mozdulatot, amellyel bárkit szerelembe ringathattok. De soha, soha ne engedjétek meg magatoknak a szerelem luxusát. Ti nem az utcáról mentek ezekhez a férfiakhoz, ők viszont mind az utcáról lépik át a küszöbötöket. Tudják, hogy nálatok valami különleges várja őket. Tehát tartsátok magatokat rendben, és a szíveteket üresen. Nincs helye romantikának a szakmában.

 

– Anni, te nem voltál szerelmes soha?

De igen, egyszer voltam. Életem legszebb időszaka volt, egyetlen pillanatot sem bántam meg, még akkor sem, ha munkanélkülivé váltam a saját akaratomból. De aztán jöttetek ti, szépséges fiatalok, és az, hogy tökéletes nőt nevelhetek belőletek, kárpótol mindenért. Pihenést és gyönyörűséget adhattok a fáradt férfiaknak.

– Az egyik vendég volt az?

Nem. Egy ismerős nő mutatott be minket egymásnak, néhány nap múlva pedig véletlenül újra találkoztunk. Meghívott kávézni, persze nem sejtette, hogy ki vagyok, senki nem mondta el neki. Végre őszinte mosollyal az arcomon léphettem az utcára, még akkor is, ha titkolóznunk kellett. Éveken át rejtegettem előle a múltam, ő pedig titkolta a felesége előtt, hogy létezem. Így lett a hazugságunk a legtisztább, legszentebb érzés az életemben.

– Láttad még, mármint azután?

Egyszer sem. Több mint húsz éve már. Én elköltöztem, ő pedig biztosan rendes családapa lett. Ha a szemeteket erősen festitek, akkor a szájatokra valami halványabb rúzst használjatok, vagy fordítva. És a rikító színektől is óvakodjatok. Erősen kifestett szem és száj együttesen elrémíti a férfiakat.

– És milyen volt, elmeséled?

Semmi különös nem volt benne. Nem látszott sem szebbnek, sem jobbnak senkinél, csak én láttam csodálatosnak. Ha ránéztem, mintha tükörbe tekintettem volna. Néhányan a húgának hittek.

– Kedves volt?

Nem igazán, viszont hihetetlenül okos. Ismerte az állatokat, tudta a virágok nevét, és szerette a verseket. Ha olykor nem ment volna haza, a férjemnek gondolhattam volna. Három év kábultság volt a szerelmünk. A fiai a lányaimmal voltak egykorúak. Akár családdá is válhattunk volna.

– És a lányaid? Ők hogy fogadták?

Elfogadták, talán szerették is. Az idősebb lányom szerint akkor voltam a legszebb, amikor vele voltam. Ha méterekre voltunk egymástól, akkor is vibrált köztünk valami olyan energia, amit senki elől nem lehetett elrejteni. Titkon azt reméltem, hogy egyszer a felesége lehetek, még akkor is, ha tudtam, hogy nem vagyok annak való.

– És utána szerettél még valakit?

Soha. Nem hiszek abban, hogy többször is lehet szeretni. Ilyen csak egyszer történik meg az emberrel, és ez nagyon jól van így. A szerelem felemészti az ember testét és az elméjét is. Kiszolgáltatottá tesz, sebezhetővé.

– És az ágyban mindig jó volt?

Mindig jó, mindig új és tökéletes. Még akkor is, ha nem szeretkeztünk, csak öleltük egymást, hosszú órákon át. Beszélgettünk, hihetetlenül sokat. Vagy meg sem szólaltunk, mert nem kellett. Nem hittem a szerelemben. Talán most is csak a megszépülő emlékek miatt hiszem annak azt, amit éreztem. Bár ha néha egy hozzá hasonló alkatú férfit látok, megdobban a szívem, és eljátszom a gondolattal, hogy mi volna, ha ő lenne az. Mit mondhatnék neki… Mit mondana ő… Most menjetek, lepihenek kicsit, a doktor azt mondta, hogy feküdjek sokat.

*

– Jó napot! Annit keresem, azt mondták itt lakik. Ismeritek?

– Persze. Klári, szólj neki! Lepihent, de még biztosan nem alszik.

– Maga a testvére? Hasonlít rá.

– Nem, de gyakran gondolták rólunk, hogy testvérek vagyunk.

*

 – Értesítsetek, kérlek a temetésről, itt maradok a városban, megadom a telefonszámomat, ha esetleg segíthetek valamiben, szóljatok. Nem tudom, hogy Anni mesélt-e nektek rólam. Régről ismertük egymást…

– Csak néhány szóban.

– Szerettem, egy ideig együtt voltunk, igazi boldogság volt, talán egy évig úgy kötődtünk egymáshoz, mint a gyermek az anyjához, de hamar vége lett.

– Anni azt mondta, hogy három évig voltatok együtt. Nem így volt?

– De, bár az utolsó két évet inkább elfelejteném. E két év csak fájdalom volt. Anni birtokolni akart, én meg, kijózanodva a szerelemből, a családomhoz vágytam. Fenyegetőzött, sírt, ordított. Pokollá tettük egymás életét, de nem tudtunk elszakadni egymástól. Elvárásai voltak, követelőzött, minden időmet igényelte, megfojtott a szerelmével. Lehet, hogy korábban is ilyen volt, de csak akkor láttam meg a rossz tulajdonságait, az önzését, amikor már túl rég együtt voltunk. Elhanyagoltam a gyermekeimet, a feleségem csak bútorként volt része az életemnek, nem törődtem a munkámmal sem. Alig vártam, hogy vége legyen. Gyakran arra gondoltam, milyen jó lett volna meg sem ismerni, vagy arra, milyen jó lenne, ha meghalna, mert azt hittem, sosem lesz vége. Azzal is fenyegetőzött, hogy megöli magát, ha elhagyom, vagy mindent elmond a nejemnek.

– Ő máshogyan emlékezett rád. Ha szerelemről esett szó, csak rólad beszélt, néha olyan áradozásba törve ki, hogy azt hittük, kitalált személy vagy. Máskor pedig hiányolt, bőgött, hisztizett, hibáztatta magát, téged, a sorsot, a feleségedet, Istent, különböző sorrendben.

– Igen, a nagy hiszti, ez rá vall. Bárcsak élne még!

*

– Mondd, miért maradtál? A többiek azt mondják, te voltál Anni kedvence.

– Nem voltam eléggé. A lányok nem tudnak mindent. Anni az anyám volt. De megtiltotta, hogy anyának szólítsam. Néha gyűlölt, mert rád emlékeztettem, máskor épp ezért imádott. Azt mondta, a többieknek úgy kell tudniuk, hogy csak egy vagyok közülük. Kegyetlen volt, sőt gyakran gonosz is.

– Nem értem. Miért nem kerestél? Ő miért nem keresett? Nem hagytam volna, hogy így nőj fel!

– Nem így nőttem fel. Csodálatos gyermekkorom volt. A nővéreimmel jól kijöttünk egymással. Anni, vagyis anya csodálatos volt. Aztán jött a baleset. Amikor felépült, úgy döntött, hogy változtat az életén. A nővéreimet külföldre küldte tanulni, én meg vele maradtam. Aztán jöttek a lányok, ő meg azt mondta, hogy nőt farag a kis kurvákból.

– Klári, ha segíthetek valamiben…

– Nem, nem segíthetsz. Az én gyönyörű, törékeny anyám meghalt. Találkoztam veled. Megtörtént, amire vágytam. Elmegyek a városból. Menj te is. És ne gyere vissza. Soha. Érted? Soha!

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.