Ugrás a tartalomra

 

Jelige: Ginger – Az írógép és egy halott, vagy kettő

Jelige: Ginger

Az írógép és egy halott, vagy kettő

 

            - Bodnár István, akit megölt egy írógép.

A tanár úr kipillantott szemüvege alól, fel egyenesen a pódiumra, és most gondolt első ízben arra, hogy nem járt el elég körültekintően, a házi feladat témaválasztását illetően. Sebaj. A diák magabiztos kiállása, arról árulkodik, sikeresen megbirkózott a feladattal, - ami esetében inkább akadály volt – és alig várja, hogy tanítója fejbólintással jelezze, megkezdheti előadását. A pedagógus kissé feszülten, harapdálni kezdte az okuláré szárát, és a címen elgondolkozva, biztos volt benne, hogy érdekes prezentációnak néznek elébe. Szemlátomást, a helyzet abszurd mivolta nem csak neki tűnt fel.  A nebulók ide-oda, egymásnak dobálgatták a kérdő tekinteteket.  Mindenki tudta, hogy a kisfiú buzgó volt és okos, a humorérzéknek sem volt híján, és bár voltak furcsa dolgai, egészébe véve nem különbözött a társaitól, egyetlen dolgot leszámítva. Neki pedig nem lett volna szabad elfelejteni ezt az egyet. Megköszörülte a torkát, végül egy lágy karmozdulattal helyet adott a beszédnek.

            - In medias res! – kezdte a kelleténél hangosabban Kovács Misike, miközben jobb lábával dobbantott egyet.  A gyerekek értetlen arckifejezése, arra engedett következtetni, hogy bizony csak ő készült a következő latin órára, s tudja, ez azt jelenti, hogy a történet közepébe vágva elmesélni valamit. Egy szombati reggelen, amikor egy közelgő határidős munka ötlet hiánya, ráhelyezte apámra azt a súlyt, aminek nyomása alól sürgősen szabadulnia kellett, úgy gondolta, friss levegő és Múzsa hiányában kimegy a piacra. Arra a fajtára, ahova az emberek kiviszik a számukra már feleslegessé vált kacatot és ahol a lomhalmazhoz mindig társul valami értékes. Műgyűjtők Kánaánja, ahogy ő mondaná. Ha engem kérdeznek, matrónák parádéja. Pár percnyi ténfergés után, megpillantotta a zsibáruk rengetegében az ódon darabot. Az imént említett csoport egy tiszteletbeli példánya előtt hevert, a maga sajátos, elnyűtt pompájában az írógép. Az írógép, ami a vesztét okozta. Klaviatúrája megkopott, azonban a lepergett festék megkímélte a márkajelzés utolsó két betűjét, melyből kiderült, hogy egy Enigma várta új gazdáját. Apámnak volt pár kérdése a kissé furcsa gépre vonatkozólag, az öregasszonynak pedig akadt pár a személyét illetően. Röviden és faragatlanul annyit mondott, hogy egy lapnak ír és mai találkozásuk oka, csak és kizárólagosan, az ötlethiány okozta görcsös szorongás. Én úgy gondolom apám bárdolatlan magaviselete, minimum megkétszerezte a masina árát. – A diákok feszülten figyeltek, miközben a tanár eltűnődött, mikor hagyta el utoljára gyerek száját, effajta fennkölt beszéd. Nos. A következő dolog, ami említést érdemel az események kibontakozását illetően, másnap hajnalban történt. Pontban 3.15-kor. A hang, ami olyan erővel robbant az éterbe, mint nagyanyáitok hangja, mikor rátok ordít, hogy ne járkáljátok össze a frissen felmosott padlót. Jellegzetes hang volt, semmivel se összetéveszthető. A géplapátok úgy verték a silány festékszalagot, mint Edgar Allan Poe zárját az a fránya holló. Van, hogy az ember fantáziája elszabadul, de egy olyan materialistáé, mint apám volt, sose kapott akkora szárnyakat, mint például az enyém. Én kétségkívül berosáltam volna, továbbá úgy vélem, - a helyzet szürrealitására való tekintettel - neki is illendő lett volna, minimum frászt kapni.  Ehelyett a papa kibotorkált pizsamájában a konyha asztalhoz és leült a gép elé, ami tovább produkálta magát. Nem törődvén olyan evidens dolgokkal, mint az, hogy ez mégis miképp lehetséges, nézte miféle írás vésődik a lapba. Hiába vette fel a kukkert. A betűk, minden logikát elutasítva helyezkedtek el egymás mellett. Így ni. – felmutatta a kezében lévő másik papírlapot.

4E4Q.43.46.35.33,XU.3W33AZUZSZÜIZUZIY

UZKMF!FLÜUGOZUOY

ILVNIWnTTI

Egy darabig nem tudta, hogy mit is kezdhetne mindezzel, majd eszébe jutottak szófoszlányok az asszony előadásából, és már bánta, amiért nem figyelt oda jobban. Caesar titkosító, ugrott be neki hirtelen. Másnap elment a bibliotékába kideríteni, mifajta kriptográfia ez. Azt találta az irodalomban, hogy minden egyes betűt, egy előre meghatározott számmal el kell tolni. Így hát haza sietett és addig próbálgatta a számokat, míg azok kezdtek értelmet adni a formának. Végül a kép kis híján összeállt, ott hevert a félig megfejtett üzenet a szeme előtt. A következők álltak benne:

1917.10.13.,08.00,BP. Kerepesi temető

Megvan a hírszerző

ILVNIWnTTI

Az utolsó szót bárhogy próbálta, nem sikerült megfejtenie. Már majdnem feladta, mikor szemet szúrt neki a kis N betű. Nem értette, mitől különbözik az a többitől, de biztos volt benne, hogy hordoz valami jelentőséget. Ült a papír fölött és csak nézte. Haszontalan órák tömkelege telt el, míg mérgében lesöpörte azt a földre. Ha apám nem lett volna ilyen heves vérmérséklettel megáldva, azt hiszem, a mai napig élne. Ugyanis! A papíros fejjel lefelé landolt a parkettán, hogy az addig haszontalan összevisszaságnak értelmet adjon. A jelenet után, a következőképp festett a hiányzó szövegrész. – A gyermek, fejjel lefelé fordította a lapot, és körbesétált a padsorok között.

Igaz, kicsit ködösen, de a vak is láthatja, hogy a kód írója az ILLuMINATI szót próbálta létrehozni, az írógép maximális képességeihez mérten. Egy titkos társaság, egy művészparcellás temető, plusz egy furcsa írógép. Apám kíváncsi természete révén, áhítozva egy jó publikációra, eltökélte, hogy megjelenik az adott helyen és időpontban, hogy mint aki csak épp arra jár, meglesse, mi zajlik ott. Úgy ment a saját vesztébe, ahogy ember nem szokott. Kiöltözve és jókedvűen. Másnap felkeresték anyámat a rendőrök és közölték, hogy férjét holtan találták a temetőben. Nem neki kellett volna meghalni azon a napon, ahogy nem is neki kellett volna elolvasni azt az üzenetet, hanem egy bizonyos Kovács Mihálynak. És hogy mindezt én honnan tudom? Két forrás hitelesíti az általam elhangzottakat. Először is, a születési papíromon át van javítva a Bodnár István név, Kovács Mihályra. Tudniillik, anyám épp terhes volt velem, amikor az eset történt. Minden valószínűséggel, őt is kiiktatták volna, hogy ne menjen híre a történteknek, de valami Fortuna okozta véletlennek köszönhetően, belehalt a szülésbe. Egy szó, mint száz, a születésem utáni valamelyik napon megjelent egy rokon. A nő azt állította, hogy Kovács Mihály nevére kell íratni, mert ő az igazi apám. Hozott is egy elismervényt, amely igazolta az elhangzottakat. Véleményem szerint bennfentes volt. A másik bizonyítékom egy napló, amit anyámtól örököltem. Az emlékkönyvben helyet kaptak – számos érdekesség mellett - titkos társaságokról, összeesküvésekről szóló történetek. Ennél többet, személyes okokból kifolyólag, nem áll szándékomban megosztani. Mindazonáltal. Saját spekulációim közé tartozik, hogy Kovács Mihály kriptográfusként tevékenykedett,- az államnak tett szolgálatot, titkos ügyekben -, míg egy napon le nem bukott. Bizonyára őt nagy veszteség lett volna kiadni, így lépre csaltak egy olyan középszerű férfit, mint amilyen Bodnár István volt, aki hiába próbált magyarázkodni a kivégzése előtt. Elvégre, ki az az őrült, aki bitófánál saját nyakába akasztja a kötelet? Hát, így lettem én két férfi utódja. Ennek értelmében, teljességgel valótlant állít, mind az anyakönyvi kivonatom, továbbá, mind az a hivatalos papíros, ami árvaként bélyegez meg. Ez volna az én dolgozatom, amelyet 1931.október 17-én készítettem el, dr. Molnár Lajos tanár úr részére, eleget téve az „Egy családi történet” téma megkötésnek.

            A gyermeki elme mikre nem képes, csak hogy vigasztalódjon. Gondolta a tanár, miközben diákja tapsviharral kísérve a helyére sétált. Talán egy nevelő találta ki neki ezt a mesét, szomorúbb estékre. Mégsem. A rengeteg kölyök számára egy Grimm páros is kevés lenne. Közel négyszáz gyermeknek ad otthont a szomszéd utca béli, egyházi vezetés alatt álló árvaház, ahonnan Misike átjárhat ide az államiba tanulni, köszönhetően az átlagon felüli értékeinek. Ami az anyját illeti, nagy hírnévre tett szert. Annak is a rosszabbik fajtájára. A negyed egyik legnagyobb szajhája volt, aki előszeretettel fogyasztott narkotikumokat is. Nem csoda tehát, hogy annyi zagyvaságot hordott össze abban a naplóban. Sokak mellett, kapcsolatot ápolt az említett férfiakkal is. Emlékszik, volt belőle jó nagy botrány. A hölgy, aki látogatást tett a kórházban, nem más volt, mint a kedves Bodnárné. Miután férje váratlan hirtelenséggel elhunyt, esze ágában se volt egy pletykák által összehordott fattyat nevelni. Azt már csak az Isten tudja, hogyan sikerült Kovács Mihállyal - vagy mással- aláíratni azt a beismerő levelet, amiben vállalta az apaságot. Az özvegy elköltözött, a férfit pedig azóta se látta senki. A pedagógus elhessegette a múltbéli emlékeket, majd irónnal a kezében odasétált Kovács Misike padjához, megfogta a gyűrött papírt és a következőket írta rá. Latin nyelv - jeles. Magyar irodalom - jeles. Magyar nyelvtan - kitűnő. Megjegyezném, az író és kódgépek mechanikai működéséről való tudása, hagy némi kivetni valót.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.