Ugrás a tartalomra

Minden csak éj, homály, szorongás

 

Fúgák visszhangja
             Eco de fugas

Nem akarom látni magam,
távolítsd el a tükröt,
tükrözzön csak
más tükörképet.
Ezt pedig keresztezd
új tükörképek
szablyáival.
Hamar irizálás
mutatkozik majd
és vele együtt a semmi.
Én pedig,
tudván, hogy
a forma nem valós,
sérthetetlenül
benne leszek,
a szem számára
hozzáférhetetlenül.
                        
 (Szőcs Géza fordítása)

Mulandóság
          Fugacidad de lo terreno

Minden csak por, magány és vágyak.
Minden csak éj, homály, szorongás.
Minden csak űr, céltalan imbolygás
ezen a földön.

Üres kezek simogatják a szelet,

vak szemek figyelnek nem tudva, hogy vakok,
a lábak mindig ugyanarra járnak
újra meg újra.

Látatlan látunk és ködben bolyongunk.

Vagyunk, és nem tudjuk, kik vagyunk.
Van bennünk, van az örök lángból,
de csak tükörkép.
Örök őszben hullanak ránk a napok.
Álmok között illan az élet minden dolga.
Eljön egy éjjel a halál. És hallgatja
a bennünket kitöltő csöndet.
                                     
(Benyhe István fordítása)

Sophia
        Sophia

Ez az égő vágy órája.
Agyamból egy szikra
pattan keblemre,
és megnyitom a teret,
akár a visszhang.
                 
(Farkas Wellmann Endre fordítása)

 

Árnyék arkangyal
       Arcángel de sombra

Kék lepedőt terített szét,
átfogva a nyolc,
arany csillagporral hintett eget,
betakart vele engem és önmagát.
És átölelt,
mint a teljes mennybolt.

Az életembe lépett,
és aznap éjjel
a hajnal simaságáig csupaszította létem.
Vállamra hajtotta fejét,
mint könnyű virágszirom,
fekete fürtjeiből
a mélység íze áradt.
                    
(Farkas Wellmann Endre fordítása)

A szárnyakról
              De las alas

Volt egy fénypont, egy égő gyertya a sötétben. „Hatolj a titokba – szólt egy hang –, ölts szárnyat, és repülj!” A sötétből felbukkanó szirén éneke volt, aki duplaszaltót dobott a levegőben, s fittyet hányt az állapotomra – törött lábamra, égett karomra. Ekkor feltűnt a hold leheletfinom, éles lapja. Ez a levágott fejek órája, gondoltam, „Repülj!”, ismételte a hang. És kinyitottam Leonardo könyvét (Codex Atlanticus, 70. b. rectus), és láttam, mint ábrázolja a hálóban négy, egy pontban összefutó rúddal a szárnybontás és -összecsukás mozgássorát; láttam a közreműködő csigákat és zsinórokat; a mozgást elősegítő erőket, a szögeket, amelyeket leírnak… Tudtam, hogy nem repülhetek, mert nem értem az egyenleteket.
Elnyúltam a földön. Talán a hang felemel majd lélegzetével; talán elringat a levegőben, mielőtt eltűnik.
                                                                                                               
(Szőcs Géza fordítása)

Hódolat a tengernek
                  Homenaje al mar

Mélység az áttetsző harmóniában
a repülés felszíne  
az örök simaság
pillanata
a távoli esendőség idegen
erezete
szerelmes tér mozdulatlan szárnya
ó te hőn áhított
csendes elragadtatás
                 
                (Benyhe István fordítása)

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.