Ugrás a tartalomra

A valószerűtlen város

A valószerűtlen város
egyik vasbeton tömbházának
legfelső emeletén él, mondják, a költő,
már ha létezését a mostani állapotában
életnek tekintjük.
Egy ideje már csak formában ír,
tartalmat nem csempész bele,
feleslegesnek érzi.
Miként az ő létezéséről
aligha vesznek tudomást,
ő sem sokat törődik
a valószerűtlen várossal,
amelyben egyébként tengeti napjait,
és amelyet – legalábbis  egyes meg
nem erősített vélemények szerint –
ő maga képzel csupán.

A valószerűtlen város,
főterén túl sok a szobor,
mert a polgárok nem tudtak
megegyezni abban, melyik
múlt- vagy jelenbeli
politikusukat tisztelik leginkább.
Így kétszáztizenhárom, igen
változatos politikai irányzat
képviselőinek bronzrepezentációja
zsúfolja tele az amúgy nem túl nagy
teret a liberálisoktól a szélsőjobbig,
melyen keresztül közlekedni autóval,
de akár gyalog a szoborerdő miatt
egyszerűen képtelenség.
Kiigazodni a sorrendiségen, a
szoborpark szervezőelvén, már ha van olyan,
végképp nehéz feladat.
De a politikai spektrum reprezentációja,
mondhatnánk, a tolerancia
utópisztikus emlékműve itt végre látható.
Egyébiránt mindegy, hiszen egy polgár
sem tudja egy múltbeli vagy jelenleg is aktív
politikusról, kik voltak vagy kicsodák,
a fluktuáció is igen nagy köztük,  
és még a szobrok esztétikai minősége sem
annyira releváns –
a főtér egész felülete
a természetes fényt
érthetetlen módon taszítja,
közvilágítás errefelé pedig
nincs.    

A valószerűtlen város
sorra lenyeli
a renitens benzinkutakat.
Parancsra várva felsorakoznak
a bankjegynyomó-lemezek.
A lélekfalak mögött nyárillat,
újrakezdés-rácsok.  

A valószerűtlen város,
ahol sajátos szabályok uralkodnak
mind a jogszabályok,
mind pedig a természeti törvények
tekintetében.
Az élet értelmét kutatni
például szigorúan tilos,
mert a város azt
– egyes tudományos vélemények szerint –
önmagában hordozza.
Minden leírható képletekkel
és egyenletekkel, sőt, mindent
le is kell írni, még a látszólag
felesleges dolgokat is,
ezért a város egyetlen egyetemén
társadalomtudósokat nem képeznek,
csak mérnököket és informatikusokat.
Fényképezni a közterületeken tiltott,
mégis mindenki összevissza
kattog és kattogtat.  
A gravitáció – nos igen – pedig az
ember által elviselhető mérték
körülbelül kétszerese, hogy
a polgárok két lábbal álljanak a földön,
és nehogy csak úgy elszálljanak.
Máskülönben minden úgy van,
mint más urbanizált településeken,
csak éppen ez egy ilyen
valószerűtlen város.

A valószerűtlen várost
meghatározatlan folyadékból
álló folyó osztja végletesen ketté.
A folyó felett hét híd ível át, ám
a kétoldalt élő polgárok nemigen
igyekeznek egyik oldalról a másikra
bármilyen módon átjutni.
Hasznos, a létezés minimumához
szükséges infrastruktúra egyébként
mindkét oldalon bőven akad.
A valószerűtlen város ezzel együtt
bizony végletesen és véglegesen
kettéosztott
település.

A valószerűtlen város
ahol a polgárok
már régen beleszoktak
a periférialétbe.
Légiközlekedés
már évek óta nincs,
a repülőtér bezárt,
lassan megeszi a rozsda.
Naponta talán ha
négy-öt vonat érkezik
nagyobb távolságról –
szállítják a túléléshez
szükséges élelmiszert.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.