Prózaünnep Jókai szellemében

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük a Magyar Széppróza Napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján. „Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” – olvashattuk a PIM dísztermében kifeszített plakáton, amely az író arcképével hirdette az eseményt. Az estet Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke nyitotta meg, aki elmondta: a Petőfi Irodalmi Múzeum és Petőfi Irodalmi Ügynökség felismerte a jelentőségét a prózaünnepnek, hiszen ahogyan az 1964. április 11-e óta megünnepelt költészet napja hozzájárul a magyar verskultúra társadalmi megbecsültségéhez, úgy a klasszikus és a kortárs próza is megérdemli ezt a figyelmet. A Magyar Széppróza Napja példaképeket állít elénk, márpedig példaképekre nagy szükségünk van – hangsúlyozta Erős Kinga.

S hogy miért Jókai születésnapjára datáljuk ezt az új hagyományt? A Magyar Írószövetség elnöke Móricz Zsigmondot idézte, aki Jókai című esszéjében így szól a nagy elődről: „Jókai egy pogány volt, egy pogány istenfia, aki zengő és nagy lélekkel sugárzott szét... Valami csodálatos, valami felemelő életérzés volt ez: optimizmus az élettel szemben, igenlése mindennek, ami jó és erőadó ebben a siralomvölgyében... Az ő számára nem volt bűn s nem volt rossz s nem volt baj s nem volt fekete szín! Mert nem a mese az író és nem a kolorit és nem az alakok, a figurák, az életkép és a humor és a tragikum és a pozitív írói cselekedetek: hanem a kiáradó, kiömlő lélek. Bármikor és bárhol találkozol az íróval, az bármilyen históriával áll is eléd: az a varázs a fontos, amely egész lényéből kiárad. A nap körül bolygók keringenek és az atom elektronokat lövell ki, hogy bolygói legyenek: fontos az energia, mely a létezés rendszerét életben tartja: az író munkákat vet ki magából, de a lélek a fontos, mely e munkákban megnyilatkozik. Jókai egy egész boldog világ, tele millió alakkal, színnel, ragyogással, naiv és ellenállhatatlan varázzsal. Az ő kozmikus tágasságában s teljességében él a magyar glóbus, kaotikus ködben még, de oly életre lelkedzetten, amit semmihez sem lehet hasonlítani. Jókai a magyar levegő.”

A magyar széppróza azonban csak akkor tölti be szerepét – folytatta Erős Kinga –, ha a könyvek ott vannak polcainkon, kisasztalunkon és mindenütt körülöttünk. Vagyis, ha az irodalmat használatba vesszük, s ez olvasók nélkül nem megy. A kortárs és a magyar irodalom jobbnál jobb prózaírókkal büszkélkedhet, és ez az ünnep jó alkalom arra, hogy a kiváló szerzőket – legyenek azok klasszikusok vagy kortársak – közelebb vigyük a kiváló olvasókhoz. Klasszikus és kortárs együttlélegzését hagyománynak nevezzük – mondta Erős Kinga –, és a széppróza ünnepével ezt a hagyományt kívánjuk erősíteni. Isten éltesse a magyar szépprózát – zárta szavait az Írószövetség elnöke –, mind klasszikus, mind kortárs szerzőket, írókat és olvasókat egyaránt.

A köszöntő után megismerhettük az idei novellaíró verseny résztvevőit: Szilágyi-Nagy Ildikó, Csender Levente és Király Farkas egy üdvözlés erejéig felléptek a színpadra, hogy amennyiben a közönségből valaki nem ismerte volna őket, arcot is társíthasson a versenyzőkhöz. A zsűri az Írószövetség elnökségi tagjaiból állt, Mezey Katalin, Erős Kinga, Rózsássy Barbara, Szentmártoni János voltak a döntnökök. A megírandó témát Nagy Koppány Zsolt húzta ki egy kalapból, aki elmesélte: tavaly maga is résztvevője volt a versenynek, készült is előre nagy műgonddal, végül egy egészen más téma került elő a kalapból. Idén minden téma egy-egy Jókai-mű címe volt, például: A kétszarvú ember, A nagy tükör, Az elátkozott család, A pénz betegségei. A sors végül „győztes” címként A három márványfejet dobta ki. Az írók elvonultak alkotni, a színpadon pedig Völgyi-Tóth Zsuzsa beszélgetett Az év novellái 2020 antológia szerkesztőivel, Erős Kingával és Bíró Gergellyel. A beszélgetés nyitányaként Turi Bálint színművész kedvcsinálónak felolvasta a kötetből Bertha Zsolt Törlesztés című novellájának egy részletét.

A szerkesztés szempontjai évek óta azonosak – magyarázta Erős Kinga Völgyi-Tóth Zsuzsa műsorvezető kérdése nyomán –: átnézik az előző évi folyóirattermést, de a friss novellásköteteket is szemlézik. Ebből válogatják össze Az év novellái anyagát. Gyakori élmény – mesélte Erős –, hogy eleinte attól fél, nem lesz elegendő nívós szöveg az antológiába, végül aztán annyi jó gyűlik össze, hogy nehéz választani. A kérdésre, fontos-e, hogy a művek rezonáljanak egymásra, úgy felelt: nem feltétlenül egymásra rezonálnak, de mégis kialakul egyfajta íve a kötetnek, ami nem tudatos szerkesztés eredménye. Lényegesebb szempont, hogy a novellák valamiképp a mai életünkre rezonáljanak – akár történelmi traumákat dolgoznak fel, akár humorosabb, akár létfilozófiai darabok.

Völgyi-Tóth Zsuzsa úgy érzékelte, ezeket a bizonyos történelmi traumákat elsősorban a határon túli fiatal alkotók dolgozták fel a novellákban. Bíró Gergely rácáfolt, szerinte inkább fordítva: az anyaországbeli idősebb alkotóknál olvashatjuk ezt a vonulatot. Bíró még hozzátette: a sorozatot 2002-ben indította  Magyar Napló Kiadó, s az akkori főszerkesztő, Oláh János a magyarság önismeretét elősegítő műveket részesítette előnyben. Ennek szellemében állítják össze a válogatást azóta is, de ez természetesen nem jelent tematikai szűkítést, inkább szellemi alapvetést – fogalmazott a szerkesztő. Bíró Gergely azt is elmondta: nem a szerző teszi a novellát. Az irodalmi élet belterjes, és hajlamosak vagyunk a név alapján várakozásokat megfogalmazni – mint azt Völgyi-Tóth Zsuzsa is felvetette –, de fontos, hogy a szerkesztők ne ilyen előítéletek alapján döntsenek. A kellemes meglepetések is ezt erősítik: minden évben felbukkan több, rendkívül ígéretes fiatal. Idén a kötet legifjabb alkotója Demeter Adél Aranka, a mindössze húszéves, székelyudvarhelyi szerző, aki művében egy erdélyi falu keserédes zsánerképét festette meg. Életkorban utána következik a huszonöt éves, Bécsben élő Vóner Dóra. Sajnos még így is csak az írók egyharmada nő – jegyezte meg Bíró Gergely, de ez az arány folyamatosan javul. Bíró kiemelte Árkossy István borítótervező szép munkáját is.

Erős Kinga hozzátette: sosem a szerzők neve szerinti betűrendet követik a sorrend kialakításánál, hanem a legidősebb alkotótól (ebben a kötetben Ferdinandy György) haladnak a legfiatalabb felé (idén a már említett Demeter Adél Aranka). Bíró Gergely e gyakorlat nemzedéki jelentőségét emelte ki – azért is jó ez a szerkesztési elv, mert a fiatalabb alkotók erőt meríthetnek az idősebbek szemléletéből. Érdekes, hogy a történelmi kataklizmákat megélt nemzedék még a szörnyűségeket is milyen nagyvonalúsággal, olykor derűvel dolgozza fel, ezzel szemben ahogy haladunk a fiatalok felé, egyre sötétül a világ, egyre több a kuszaság, a lelki betegség a művekben. Az idősebbek megtanultak túlélni, és ez jó példa.

A szünetben felállt a színpadra a Misztrál együttes, akik az est második részében koncertet adtak. A magyar és idegen költők verseire komponált dalokat a közönség olykor igazi ovációval fogadta: a Misztrál egyedi ritmikája, változatos dallamvilága, hol lírai lassúsága, hol táncra késztető dinamizmusa senkit nem hagyott érintetlenül.

A koncert után már mindenki nagyon izgatottan várta az időközben elkészült novellákat. Turi Bálint a szerző nevének említése nélkül olvasta fel sorban a három művet. Az első alkotás egy falusi májusfaállítás bonyodalmait mesélte el egy udvarlástörténetbe szőve, amelyben a három márványfej egy sötétben látott „jelenés”: három, a mulatságtól kifényesedett arcú férfi feje. A második történet egy krimi izgalmával kecsegtetett: a Víg Darázs nevű kocsmában játszódott a történet, ahol a játékgépek egyikében a nyerő számok sorozata gorgófejekre emlékeztet. Kánya, a szerencsétlen flótás egyszer csak megüti a főnyereményt, amit a kocsmáros ki sem tud fizetni. A gyilkosságba torkolló történetre végül több évtized távlatából tekinthetünk vissza, és a történtekben a sorsszerűség borzongatja meg az olvasót (azaz hallgatót). A harmadik novellában is egy ivó elevenedett meg, a Veszett Ember, melynek pultja fölött három vendég, mint három márványfej mereng. Trivulsio, a nagy utazó meséli el a novellában afrikai kalandjait – akár valami Münchhausen báró, földrajzi és időbeli távolságokat szel át menekülése során, mígnem ideérkezik, és itt áll előttünk a PIM-ben.

Az utolsóként felolvasott novella csattanója kiváló zárás volt, és eljött a pillanat, hogy a zsűri elvonuljon dönteni. Nem sokkal később Erős Kinga olvasta fel a verseny eredményét. Harmadik helyezettként a Víg Darázsban játszódó történet szerzőjét hirdette ki, azaz Király Farkast. A második helyezett a májusfaállítós novella alkotója, Szilágyi-Nagy Ildikó lett. Az „aranyérmet” pedig az idei Magyar Széppróza Napján a Trivulsio-novella szerzője, Csender Levente érdemelte ki. Az alkotók átvették az okleveleket Erős Kingától, aki elmondta: pénzjutalom is jár az elismeréshez. A jó hangulatú esemény zárásaként a szervezők egy kis fogadáson látták vendégül a résztvevőket és a közönséget.

Szöveg és fotók: Laik Eszter