Ugrás a tartalomra

 

Emlékezetes lírakönyvek, melyeket 2020-ban is szívesen forgatunk

 

Balla Zsófia: Az élet két fele – Kalligram Kiadó, Budapest, 2019

Balla Zsófia – kortárs költészetünk jelentős alakja – jó ötven esztendeje van jelen a magyar irodalmi életben: pályája első, 1968-as A dolgok emlékezete című kötetétől a 2016-os Más ünnepekig hatalmas ívet írt le, s a költő az utóbbi években is emblematikus versekkel jelentkezett. Gyűjteményes kötetünk az írói jelenlét esztendeit három szakaszra bontja.

Balla Zsófia költészete kettős gyökerű: a kolozsvári indulás évei és évtizedei után a magyarországi alkotói periódusban válik egyetemes érvényűvé, itt kezd helyet foglalni a magyar líra legszebb teljesítményei között. Kötetünkben újra megpillanthatjuk a korai tárgyversek játékos világát, a hangsúlyosan zenei indíttatás sorozatait, a szorongató kisebbségi létben keletkezett drámai alakzatokat, a kései diktatórikus kor ellenében írott poémákat. A költőnő 1993-as áttelepülése után rövid ideig még keresi hangjának modulációit, majd a kilencvenes évek második felétől újra megtalálja és elmélyíti azt a tónust, amely a legpontosabban megfelel lírai alkatának, művészi szándékainak, kiérlelt költői ízlésének. Három legutóbbi, már Magyarországon megjelent kötetében újra felerősödnek (A harmadik történet, A nyár barlangja, Más ünnepek) e költészet már ismert állandó jegyei: érzékletes tárgyi szemlélete, pezsdítően metaforikus beszédmódja, erős képlátása, mindinkább a létkérdésekre összpontosító attitűdje.

Mert Balla Zsófia költészetét ez jellemzi: életszeretet, anyagszerűség, tragikus tudat, nagy motívumaihoz fűződő hűség, ugyanakkor rejtett humor, nem ritkán öniróniával, gunyoros harmóniákkal tarkítva. De az olvasó a sorok mélyén főleg a derű fényeit, a jóság teljesedésének lehetőségeit érzékeli. Az életmű azt üzeni: merj úgy létezni, hogy közben nem árulod el emberségedet. A művészet megváltó erejével a remény ellenére remélni: talán ez ennek a költészetnek lényegi híradása. (a kiadó fülszövege)

Bék Timur: Aszterión – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Kevés olyan debütkötetet láthatunk az irodalmi piacon, amelynél nemcsak a versek egyenletesen magas színvonala, de egy pazar szonettkoszorú is meggyőz arról, hogy az olvasói akarunk lenni. Ha vannak titkai Bék Timurnak, akkor azok klasszikus fajtájúak: el nem tékozolt tehetség, munka, erős önkritika, magas léc. Sorai mégis könnyed természetességgel olvastatják magukat. Világot teremtenek, olyant, amelyet magunk is tovább építhetünk felmerülő kérdéseinkkel. (Farkas Wellmann Éva)

Böszörményi Zoltán: Soha véget nem érő szeretkezés – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Böszörményi Zoltán legutóbbi verseskötete filozófiai, irodalmi és természettudományos intertextuális utalásrendszerrel átszőtt, a végletekig őszinte, vallomásos-lírai mű, melyben az immár érett költő számot vet mindazzal, aki és ami volt, akivé és amivé lenni tudott egész addigi életében. A Soha véget nem érő szeretkezés ezzel szintetizálja és új kontextusba helyezi a korábbi Böszörményi-kötetek lírai üzenetrendszerét. A költő itt saját, személyes létezését, az emberi kultúra történetét, valamint az emberi egzisztenciát vizsgálja, kutatja. Verseiben egyetemes mondanivalót közöl mindenkori olvasójával: a költő minden megnyilatkozása által a humanitás és az emberi kultúra védelmezőjeként is beszél hozzánk, minden őt ért csalódás, hátráltató történelmi trauma ellenére kontemplatív nyugalommal tekint múltra és lehetséges jövőre. Végtelen bölcsességgel és őszinteséggel int emberségre, a sorssal, a történelemmel és egymással való megbékélésre, továbbá arra, hogy tanuljunk saját múltbeli hibáinkból. József Attilával szólva elsősorban azt szeretné, ha végre mind emberek lennénk, a szó legjobb, legnemesebb értelmében, ugyanakkor a magunk természetes gyarlóságával együtt. (Kántás Balázs)

Jenei Gyula: Mindig más – Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2018

Összességében elmondhatjuk, hogy Jenei Gyula kötetében mindig más fénytörésben jelentkeznek azok az emlékképek, amelyeket olvasva „beszippantanak” a szövegek. Karizmájuk oka nagyon egyszerű: olyan hétköznapi emlékszituációk kerülnek a versek fókuszába, amelyekkel az olvasó is találkozhatott élete során (az óvodában, a temetőben, a fürdőben vagy gyónás, óraátállítás alkalmával stb.). Szépen csúcsosodik ki a kötet a záró vers (Avar) utolsó sorában: „és csak / az isten gubbaszt valamelyik nyárfa tetejében.”

Az emlékezet istennője, Mnémoszüné (aki egyben a Múzsák anyja is), amint azt láthattuk, kéz a kézben jár Léthével. Az emlékezés nem más, mint a felejtés folyójába torkolló nyomvonal. Jenei Gyula Mindig más vershúrjain megpendülő privát emlékezethelyei Mnémoszüné versfolyójának „élménydús” hullámai, amelyek néha alábuknak a felejtés habjaiban. (Lajtos Nóra)

Kali Ágnes: Ópia – Fisz Könyvek, Budapest, 2018

Az emberek közti legnagyobb realitást a végérvényesen beállott csend jelenti, állítja Ars poetica helyett című értekezésében Pilinszky János. Kali Ágnes debütkötetének létrejöttét is a külső hallgatagság mögött rejtőző belső zaj ihlette. Az apa elvesztésével járó tapasztalatok ugyanis az idő múlásával látszólag háttérbe szorulnak, de az individuum tudattalanjában mindvégig élnek. Az Ópia születését is nagy valószínűséggel a tudattalan mélységeiből előhívott tapasztalatok ihlették. Állításomat a kötet nyitó- és zárómotívuma támasztja alá, a motívum ugyanis egy rémálom, amelyben az alig huszonévesen öngyilkosságot elkövetett férfi arra ösztönzi lányát, hogy irtsa ki élő szeretteit, mert ezáltal ők ketten újrakezdhetik: „Azt mondta, ha mindenkit lelövök, aki itt áll, visszatér, újrakezdjük, mi ketten, apám és én. Lőni kezdtem.” (Kovács Újszászy Péter)

Király Farkas: Út a tengerszemekhez – Orpheusz Kiadó, Budapest, 2019

Versei nyelvezetét formabontó letisztultság hatja át. S miközben e fölbomló formában a költő precíz rendet tart, szinte észrevétlenül teremti meg csakis rá jellemző atmoszféráját. (a kiadó fülszövege)

Király Farkas szűkszavú alkotó, stílusa – akár versről, akár prózáról van szó – szikár és fanyar. Éppen ezért nehéz megbarátkozni vele, de érdemes: intellektuális, de nem túlintellektualizált, érzelmileg pedig nagyon mély.
Bár eleve érett és kiválóan szerkesztett könyvekkel jelentkezett, a szerkesztői rutinnak köszönhetően a legújabb kötet, az Út a tengerszemekhez mintája annak, hogyan kell felépíteni egy verseskönyvet. Nincs benne semmi fölösleges, és nem is hiányzik belőle semmi. Ritka, hogy egy költő ennyire fegyelmezett, ilyen szigorú legyen önmagához. Pedig némi díszítéssel, sanzonosítással (a versek kínálják ezt a lehetőséget) jóval fogyaszthatóbb és népszerűbb lehetne ez a könyv, de nem, Király Farkas nem enged a kísértésnek, és még akkor is  fegyelmezetten szikár marad, amikor a Federico García Lorca fémjelezte románc műfajában alkot. Az Út a tengerszemekhez hispán és latin-amerikai motívumoktól hemzseg, a poétát mégsem ragadja el a kontinens lüktető szenvedélye. (Fülöp Zsigmond Ferenc)

Lackfi János: Van tüzed? – Istenes versek, Szent István Társulat, Budapest, 2019

„Ma Istenben vagyok,
Bennem van az Isten,
Ma egymásban vagyunk,
Mint a van s a nincsen.”
              (Egymásban)

Isten-ember-világ viszonyrendszerét az irodalom mindig is igyekezett „színre vinni”. Aligha találnánk szerzőt, akit ne foglalkoztatott volna a transzcendencia gondolatköre, amely később ihletforrássá minősült át. Az efféle lírai alkotások gyakori jellemzője, a dialogicitás, ilyenkor problémás: „Az »istenes vers« megszólítottja megszólíthatatlan, a beszéd természetszerűleg aszimmetrikus, csak a »teremtett« beszélhet” – állítja Takács Miklós Ady, Rilke és az „istenes vers” (2011) című könyvében, aki az „istenes vers” idézőjel-használatának külön fejezetet szentel munkájában. Bár az „istenes vers” műfaji kategória elnevezése problematikus, gyűjtőfogalomként elfogadhatónak tartjuk. (Ahogyan például „istenes novella” helyett a „liturgikus novella” terminust Szabédi László használta először, Tamási Áron novelláira alkalmazva a kifejezést).

Ezért, jóllehet ritkaságszámba megy a műfajcsoportos megnevezés valamely mű alcímében, Lackfi János szerteágazó munkásságában mégis fontos „jelzőcölöpként” funkcionál a Van tüzed? című verseskötet paratextusában: meghatározza azt a kötetolvasói magatartást, amellyel „érdemes” a szövegekhez közelítenünk. (Lajtos Nóra)

Marcsák Gergely: Fekete-Tisza – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Marcsák Gergely is azzal az ígérettel vette kezébe a költészet vándorbotját, akárcsak szülőföldbeli nemzedéktársai. Hamarosan világra hozta azonban Különjárat című versét, s ez a fordulat egyszeriben kiemelte őt a mezőnyből, szárnyakat adva további fejlődéséhez. Szárnyait az eredeti és tiszta költői gondolat ereje emeli, s válogatott szavai a szárnycsapások örvényében újabb versekké szerveződnek. A szívünkhöz már eltalált Örök fogság, a Fekete-Tisza és a Jódeső olyan költemények, amelyek Gergely születése előtt is létezhettek, mégis hozzá szegődött a szerencse, amely által megtalálta őket.

Ettől kezdve tudható: Marcsák Gergely született költő. Maradjon meg mindvégig ebben az állapotban, s az isteni szikrát, amely máglyák indítására rendeltetett, sohase pazarolja kétes értékű rőzsetüzekre.

Jó szívvel kívánja öreg barátja: Vári Fábián László

Mezey Katalin: Ajánlott énekek – összegyűjtött és új versek – Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2016

Költészetének főbb témái az egyén és a közösség viszonya, a második világháború, a kommunizmus, a hatalom diktatórikus természete, az 1956-os forradalom, a rendszerváltás utáni időszak, az identitás, a haza, az istenhit, a szerelem, az anyaság, a nő, a művészet szabadsága, az idő, a gyász, az Isten és néhány vers erejéig a finom, nem bántó és harsány erotika. Minden téma közül talán a legmeghatározóbb az idő és az elmúlás. Korai verseitől az egészen újakig jelen van, és központi motívum a prózai munkásságban is.

Farkas Árpád szerint a vers megtisztítja érzelmi járatainkat, talán a legtalálóbban fogalmazta meg, miért érdemes verseket olvasni, azaz, hogy mi a költészet konkrét, kézzelfogható haszna.

Persze ez csak a jó versekre igaz. A rossz, művi költemény az ellenkezőjét éri el az olvasónál. Bár rengeteg a költő – megkockáztatom, talán többen is vannak, mint az olvasók, hiszen az interneten manapság bárki indíthat blogot, amatőr versfeltöltős portált, a publicitás könnyen elérhetővé vált szinte mindenki számára –, az igazán jó kortárs vers, amely katartikus élményt nyújt, hatni tud ránk, felemel, esztétikai és erkölcsi támpontot ad, megerősít identitásunkban, egyre ritkább. A jó versnek a teljesség felé kell vinnie az olvasót, ha csak néhány pillanatra is kiszakítania a materialista világból, a mindennapok mókuskerekéből. Mezey Katalin költészete ilyen. Élő, pulzáló, hiteles, korszerű és időtálló líra. Weöres Sándor, a költő jó barátja és mestere az Újra meg újra című, harmadik verseskötetét – amelyért Füst Milán-díjat kapott – a következőképp ajánlja:

Ritka költő, még a legnagyobbak között is, aki olyan fogékony a mindennapi apró szenzációkra, mint Mezey Katalin. A napi élményeket úgy tudja versbe és verssé varázsolni, hogy felsóhajthatunk: ilyen a valóság, ez a valódiság és keresetlen őszinteség! Dörgő, megrázó, nagy eseményekkel valószínűleg semmit se tudna kezdeni, de a városi lakás, a bentről kifelé nézett természet, a család: kifogyhatatlan meglepetésekkel szolgálnak a költőnőnek. (...) Mezey Katalinnál nincs elvont emberiség, hanem a környezetébe tartozó emberi lények egyenként vagy kis csoportokban, minden fájdalmukkal és kevés örömükkel. S az emberek körül ott röpül a sok levetett ing, mosatlan tányér, szobasarok gyűjtötte, szeretett hulladék. Rácáfol arra a régi tételre, hogy a líra személyi megnyilvánulás. Nem, itt már a líra csak közvetít a személyek között, és minden felolvad ebben az együttélésben, mely csupa izgatott rezgés, de végső lényegében csupa szeretet. (Varga Melinda)

Muszka Sándor: Szégyen – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Írnom kellene valami okosat, bölcset Muszka Sándor könyvéről, szent irodalomtudományokkal alátámasztható elméletet, ami megáll a lábán, de igen nehéz fába vágtam a fejszémet. Ezek a versek nem hagyják az olvasót kívül helyezkedni a szövegen, objektív, hűvös pózt felvenni lehetetlen, és fölösleges is.

A versek az érzelmi világunkra hatnak, az olvasat egészen érzéki, libabőrös lesz tőle a hátunk, és éjszaka rosszat álmodunk. Ott fog kísérteni legmélyebb álmainkban a lány alakja, akit megerőszakoltak, két nadrágot, két blúzt visel, a lecsúszott, alkoholbeteg férfiak arca, akik megbolondultak a szertől vagy csak a nagy „zuhanástól”, amiről azt hitték, a kéklő ég, s csak akkor eszméltek fel, amikor először utcán aludtak, vagy amikor kiugortak ital hiányában a harmadikról, sósavat ittak, vagy tengert képzeltek a fürdőszobába. (Varga Melinda)

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógunk itt – Magvető, Budapest, 2019

Ezek a tematikailag és formailag is sokféle Nádasdy-versek úgy egyensúlyoznak a komolyság és a könnyed elegancia határán, mint kötéltáncos New York felhőkarcolói között. Ahelyett, hogy eldönteném, ez a végletekig komoly és felszabadultan őszinte kötet hol helyezkedik el a Nádasdy-életműben, egyszerűen csak hadd örüljek annak, hogy a szerző tudatában van locsolási felelősségének, és hogy a Jól láthatóan lógok itt-ben végső soron győz az élni akarás. (Hevesi Judit)

Polgár Kristóf: Hamlett retúr – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik, s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít, nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell. (Farkas Wellmann Endre)

Regős Mátyás: Patyik Fedon élete – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019, Budapest

Bevalljuk vagy sem, legtöbbünknek igenis volt egy képzeletbeli társa gyermekkorában, egy semmitőlsefélni alak, örökké nyitott kabáttal. Regős Mátyás és barátja, Patyik Fedon közös világa felrúgja a formális logika szabályait, bizarr történések esnek meg velük egy szédítően másfajta törvény mentén.
A 20. század elejének nagy mestere, Urmuz kel életre e művekben, egy kacagtató, a fát önmaga alatt vágó érzelmesség köntösében. (Sántha Attila)

Sántha Attila: Hogyan menjünk radinába lërhëz – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019

Gajdó Máris abszurd-groteszk kalandjai megcsillogtatják a székely tájnyelv szépségét, a furmányos székely gondolkodás izgalmasságát, a góbé humort is, de mindezek mögött fölsejlik a székely sors tragikuma is. Az indító vers – 1945 tavaszán – félelmetes szöveg, nem tudjuk, nevessünk vagy sírjunk, hiszen a (nyelvi) játékok vidámak, de a tartalomból visszaköszön az elveszített háború utáni nyomorú éhezés, amit az ugyancsak nyomorú kisebbségi sors és mindenekfölött a családfő elveszítése tesz nehezebbé.

Bár ez a legtragikusabb a két évtized alatt írt székely szövegekből, akárcsak Karinthy Frigyes, Sántha sem ismer tréfát a humorban. Nehéz könyv ez, bármennyire is csillogó a humora, izgalmas az észjárása, bravúros a nyelvezete és bármennyire zseniálisak Csillag István illusztrációi. Azé a Csillag Istváné, aki Deák Ferenc és Rusz Lívia örökébe lépve Erdély legfölkapottabb könyvillusztrátorává nőtte ki magát, és gyakorlatilag exkluzivitást nyert az új székely irodalom képi világának megteremtéséhez. Ez a nagyszerű könyv tökéletesen alátámasztja Sántha Attila ars poeticáját: „A költészet ama szent feleslegesség, játék és sírva nevetés egyben, melynek határozottan értelme van.” (Orbán János Dénes)

Papp Attila Zsolt: Atlantiszi villamos – Orpheusz Kiadó – Erdélyi Híradó Kiadó, Budapest-Kolozsvár, 2018

Többek között Platóntól eredeztethető a legenda az elsüllyedt kontinensről, Atlantiszról, Poszeidón birodalmáról, ahol ideig-óráig ideális városállam működött, mígnem a polgárokon nem uralkodott el a becsvágy és a mohóság, s a főisten, Zeusz el nem árasztotta vízzel a földrészt. A titokzatos Atlantisz mítosza egyes egyiptomi és indiai forrásokban is fellelhető, sőt, az ószövetségi özönvízzel is kapcsolatba hozható. Az erdélyi középnemzedék egyik legkiemelkedőbb alkotója, Papp Attila Zsolt negyedik verseskötete felidézi az olvasóban ezt a titokzatos mítoszt, és jelképesen Erdéllyel kapcsolja össze. (Varga Melinda)

Payer Imre: Fényből van a fal – Tipp Cult, Budapest, 2018

„Mennyit ér a szenvedés, ha menny-plafonig ér az Isten fája?!” (Világárnyék)

Payer Imre Fényből van a fal kötetében túllép a „tőmondatos lét” szakaszán, és olyan létköltészetet teremt, amelyben a lírai alany minduntalan próbálja letapogatni a hétköznapokban rejlő lehetőségeket, hogy kiszabaduljon az idő markából: „Nincs bent és kinn, az áramlás vagyok. / Indulástalan. Érkezéstelen.” (Balaton újra).  Hisszük, hogy számos kötettel ajándékoz még meg bennünket, így költészete még jó ideig „érkezéstelen” marad, amíg el nem apadnak benne a szófényben villanó versek. (Lajtos Nóra)

Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba – Jelenkor, Pécs, 2019

Rosmersholm: nagy tervek, nagy álmok, elveszített hitek, elvesztegetett lehetőségek otthonos helyszíne. A polgári világrend alkonya, a szabadságvágy és a reményvesztett boldogságkeresés metaforája Henrik Ibsen drámájából átfogalmazva jelenkorunkba.

Térey János új kötetének verseiben, kisprózáiban élesen érzékelhetjük a személyes és a történelmi emlékek, az egyéni és a társadalmi neurózisok sokféle regiszterben visszhangzó lenyomatait. Az életműben kimunkált karakterológia és tájmitológia visszaköszön a meglett férfikor verseiben: Debrecen és környéke, budapesti utcák, házak és történeteik, balatoni nyarak, vagy éppen világvárosok évezredes múltjukkal. Tájak – ember formálta mélyrétegekkel. Személyesség és hideg malícia, alanyiság és fanyar iróniától sem idegenkedő közérzeti líra között vibrál a versekben megszólaló hang, miközben a költői tekintet kíméletlen pontossággal szegeződik egy „elfüggönyözött ország” kulisszái mögé. 

A Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba kötetkompozícióját a szerző állította össze. Megjelenését már nem érhette meg. (a kiadó)

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.