Böszörményi Zoltán

A vámos egyetlen szál virága

2020. március. 30. - 13:04

Kezében egyetlen szál virággal,
az örök vámos még ott áll a határon.
A mindenkori befutó vonatra vár.
Mint ahogyan lenni szokott,
most is késik a végső felismerés,
s gyűlnek a szobában a tavaszi virágok,
egy látomás lombjai között kutat az emlékezet,
das Ding an sich**, antropológiai lelet
a königsbergi hagyatékban,
a szellem kémlelőnyílásaiban a lét
logikai konstansa: a mindenség
csak egy örök változóban mutatkozik meg.
Gyűlnek a szobában a tavaszi virágok,
a Nap átfúrja magát a redőny rései között.
Most már csak a mű lehet következetes,
a belső viszonyok mit sem számítanak,
átszelünk évszázadokat, mégsem nyugszunk meg
a következetesen ránk törő nyugtalanságban.
Szobrot állítunk a spártai hősöknek,
s egy este kiszaladunk a Hufu-piramishoz
(becsületes nevén Hnum-Hufu(i) Hór Medzsededu,
akiről sem a Westcar-papirusz, sem Hérodotosz,
de még Manethón tekercsei sem szólnak hitelesen,
talán már akkor is átíratták a történelmet),
nem csak a kilátás és a tér lenyűgöző gyönyörűségéért,
hanem azért is,
ismerkedjünk a felette görnyedő éjjel,
mely ráérősen,
mint gyermekkorunkban a szomorúság,
mindnyájunkat sorban,
egyenként befed.