A szellem kenyerében a kovász
Megdermedt körülöttem a világ, amikor elmentél, te bátrak bátra. Felöltötted ruhádat, búcsút sem intve kisiettél a ködös őszbe. Itt hagytál minket a délibáb kezében tündöklő mindenségben.
A szellem csatáiban edzetted magad, és azt akartad, mindenki legyen olyan, mint tenmagad: sziporkázó, megdöbbentő, mély és meg nem alkuvó Szent István, Szent Imre vagy Szent László.
Most nem áll rikkancs a Délinél, mégis lehozta a hírt a Daily Mail: Szőcs Géza, mielőtt partot ért, újra elhajózott az örökkévalóság országába nemesi okmányaiért.
A papír fehér mezején minden harcos megpihen, mielőtt csatába szállna a feltámadással. Te is ott állsz most a vakító fényben, kémlelő tekinteted biztos pontokat keres, a visszatekintő tájat megszínezed még egy utolsó akarattal, egy utolsó lázadással.
Aztán csak köd, foszlós kenyér, tünemény, a nyárutó gyöngysorai hullnak szerteszét, én pedig arra kérem a Fennvalót, hozzon vissza a valóságba.
Egyszer Zsuzsival ültetek a nizzai tengerparton, lábad fürdetted a hullámokban, mosolyogva mondtad: a víznek mily selymes a keze.
Selyemkereskedelem helyett Petőfi-szobrot avattál Kínában, Janus Pannoniusként vitted a hírünket New Yorkba, Moszkvába, Londonba, Rómába, Párizsba. A világ legnagyobb költőit hoztad Budapestre, és nem ment el a kedved, ha a Csendes-óceán partjáról visszaszólt Lawrence Ferlinghetti, köszöni szépen, nem tart igényt az őt megillető díjra. De a többi költőnagyság: Simin Behbahani, Ali Esber Adonis, Yves Bonnefoy, Charles Bernstein, Giuseppe Conte, Adam Zagajewski, Augusto de Campos, Yang Lian és tavaly Clara Janés Nadal örömmel utazott Budapestre, vette át a Janus Pannonius-díjat.
Nemcsak nagy verseket hagytál nemzetünkre, de álmaid is hatalmasak voltak.
Tüzeddel, lelkesedéseddel küldtél bennünket harcba, megharcolt harcaid sohasem fulladtak kudarcba. Messiás lényed világította be a szellem és a haza sugárútjait.
Immanuel Kant szülővárosát újra híressé tetted, megírtad a Königsbergi kiáltványt, mely átjárást és együttműködést biztosítana az orosz és az európai uniós kultúra között, amilyenhez fogható ma nem létezik. „Az Unióval közösen kormányozni az Európa kulturális fővárosává váló Königsberget, ez olyan esély és olyan modell, precedens volna, amit föl nem ismerni igen nagy stratégiai hiba lenne” – írtad. Mindjárt csatlakozott a kiáltványhoz Konrád György, Umberto Eco, Mircea Dinescu.
Bárhol éltél, te voltál a szellem kenyerében a kovász. Költőgenerációk nőttek fel vigyázó szemed alatt, s váltak kötetről kötetre egyre ismertebbé: Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre.
Őrzi telefonom utolsó üzeneted: Hívd Zsuzsit! Ne keresd elveszett verseim! Arra a kérdésemre már nem válaszoltál: A Podmaniczky utcai lakás folyosóján elveszett kéziratokra gondolsz?
Mennyi jót és szép, okos szót kell elköltenie a költőnek, hogy átutazza a galaxisokat?
Mennyi törődést, metaforát, költői képet kell élesítenie, hogy a Tejút labirintusaiból egy messzi, elfeledett szőke tengerparton végül kikössön? Szívemben dajkálom szavaid, bátorításod és tanácsaid. Őrzöm verseid.
Virrasztok én és őrzöm őket
míg tízezer év eltelik
hisz énnekem ez annyi csak
mint hajnaltájtól reggelig.
Gézám, nem tudok elbúcsúzni tőled!
