Ugrás a tartalomra

Huzat

Amikor bemutatkozott, nem értettem a nevét, csak az utolsó szótag csengett a fülemben: ma. Ez nagyon tetszett. Akkor ma történik valami. Még jobban tetszett a kézfogása, az erőteljes szorítás, vékony ujjai ellenére. Ahogy a szemembe nézett, volt abban valami szomorúság és tétovaság, mintha nem engem látna. Erre még inkább érdekelt, ki lehet ez a titokzatos nő. A nevéről kérdezgettem, amire nehezen, csak több nekifutás után válaszolt, a kiejtéséből – Emma – kitűnt, nem kedveli. Elég bután viselkedtem, hogy nagyképűen egyből a Bovaryné regénnyel jöttem elő, Emma ekkor csak elpirult és otthagyott, futottam utána, ő csak rázta a vállát, megy haza, mostanában egyébként se jár társaságba. Nagy nehezen megengedte, hogy hazakísérjem, feltűnt, hogy bizonyos utcákat kikerült, így sokkal hosszabb volt az út a lakásáig. Ezt nem tettem szóvá, arra gondoltam, talán attól tart, férje, élettársa megláthatja, hogy andalgunk az utcán. Jó volt a hosszú séta, így csak rávettem, hogy találkozzunk.  

Amikor először jártam Emmánál – elég sok időbe telt, míg beleegyezett –, azt hittem, nagytakarítás vagy festés miatt van ez a nagy szellőztetés, de most már tudom, nem egyszeri eset volt. Ott akkor is hideg van, amikor kint ugyancsak a pluszok felé halad a hőmérő higanyszála. Ezt a hideget úgy éri el Emma nyáron is, hogy valamennyi ablakot és a két szoba erkélyajtóját is nyitva tartja, így örökös huzat uralkodik a lakásban, még akkor is, ha kint szellő se lebben. Ha meg igen, akkor csapódnak az ajtók, ablakok, ő meg nyugodt vagy inkább gépies léptekkel jár körbe a lakásban, és kinyitja az újból becsapódott nyílászárókat.

Egyik randevú alkalmával próbáltam, bár néhány percre, becsukni egy ablakot, de ő rám szólt: Nem érzed, milyen meleg van? Én fázom, mondtam, kint sincs meleg, mindenki kabátban jár. El vannak ezek kényeztetve, edzeni kell, friss levegőn, nézz rám, úgy nézek ki, mint aki fázik? Ránéztem, rövid ujjú trikóban állt előttem, sortban, formás lába csupasz, libabőr sehol, pedig nincs túlzottan kipárnázva, vagyis kövérség sehol a testén. Arra se gondolhattam, klimaxol már ez a nő, hiszen negyven sincs még.

Savanyú képpel gubbasztottam a szobában, a kabátomat a vállamra terítettem. Így még testi közeledésre se nagyon volt kedvem, pedig Emmát heteken keresztül ostromoltam, míg végre beengedett a lakásába. Kínos rend mindenütt, a hálószobában családi fényképsorozat, több változatban, de három képnek csak a keretnyoma a falon. Ezt nem bántam, hogy ha majd ágyba bújunk, nem mered rám a feltételezett elődöm képmása.

Eszembe jutott, hogy nem borotválkoztam meg reggel, mielőtt munkába mentem, nagyon későn ébredtem. Bementem Emma fürdőszobájába, hogy szemügyre vegyem, mennyire szúrós a szakállam. Nem tudom, mi ütött belém, sose szoktam más holmija között kutatni, de itt valami arra késztetett, hogy kinyissam a tükrös szekrényt. Szokásos női cuccok, fogkefe egyetlen darab, ez megnyugtatott, nem jár ide rajtam kívül senki. A szekrényben rengeteg orvosságos doboz, kivettem az egyiket, lássam, vajon miket szed Emma, mert nem jót sejtettem, és akkor pillantottam meg a dobozok mögött a polc sarkában lapuló elektromos borotvát. Férfi borotva, a rózsaszín nőiből kettőt is láttam, kézügyben. Már nem érdekeltek az orvosságok, kezemben a borotvával kimentem a nappaliba, eszembe se jutott elnézést kérni, lelkesen mutattam a zsákmányt, és kérdeztem, használhatnám-e. Emma elsápadt, hogy kerül ez ide, ordította, kikapta a készüléket a kezemből, de csak két ujjal fogta meg, mintha rázna, vagy koszos lenne, odarohant az ablakhoz, ami természetesen nyitva volt, és kihajította. Tudtam, nagy baklövést követtem el, bocsánatkéréseket hajtogattam, de erre semmilyen reakció nem érkezett. Leültem.

A fali hőmérőre sandítottam, 15,5 C fok, és ez így ülve még kellemetlenebb, mint kint, járás közben. Mozogni kéne, javasoltam, miközben inkább ölelésre gondoltam, és közeledtem is feléje, amikor felcsattant a hangja: Nem mozgok én eleget? És közben szorgalmasan nyitogatta az egyre csapódó ablakokat, ajtókat. Ennél a légkondi is jobb lenne, kockáztattam meg a javaslatot, tudok egy jó szerelőt, akár éjjel is eljön és beszereli, beállítjuk a hőfokot, és kész. El akarsz pusztítani légionárius betegségben, azt a sok bacilust szívjam be, tüdőre, mikor kint van a friss levegő, itt meg a szagok, mindenütt szagok, amit nem bírok elviselni! De Emma, a levegő kint se friss, itt megy el az ablak előtt a sok turistabusz is, a kipufogógázok mérgezők. Azért kell a huzat, mert az éppen a káros anyagokat viszi ki, és sok más egyebet is, hallottam ellenvetését.

Nem mertem megkérdezni, hogy mi az a más egyéb, kellemetlen szagot nem éreztem, a fejemre húztam a kötött sapkámat, meg ne fájduljon a fülem, rossz emlékeim vannak a gyerekkori középfülgyulladásról. Emma, mintha kitalálta volna a gondolataimat, kiselőadást tartott a huzatérzékenységről, hogy a hideg légmozgás azokra nézve ártalmas, akiknek legyengült az immunrendszerük, vagy van gyulladási gócként viselkedő rossz foguk, vagy gyulladt az orrnyálkahártyájuk, és túlmelegedett szervezetük a gyors mikroklíma-változással szemben nem képes megvédeni az adott testterületet a kórokozók támadásától. Lerántotta a fejemről a sapkát, odament a nyitott ablakhoz, én behunytam a szemem, de úgy is láttam, ahogy a második emeletről száll lefelé a kedvenc szürke sapkám, talán éppen a borotva mellett landol.

Tévedtem. Nem szörnyeteg ez a nő, csak szívott egy kis friss levegőt, a sapka a kezéből a fotel karfájára került, ahol ültem. Felvettem, a fejemre húztam, ami ebben a helyzetben nem szorult magyarázatra, elbúcsúztam, és kiléptem a lakásból, anélkül, hogy közöltem volna, többet nem jövök vissza. Jó, hogy hallgattam, mert alig néhány óra múlva már az járt az eszemben, mikor látogathatnám meg újból. A huzat szóról beugrott, hogy nagymamám cúgnak nevezte, amiről akkor még nem tudtam, mit jelent, vagyis Zug, vonat. Zakatolt az agyam, mintha vonatra ültem volna, és már másnap reggel Emma lakásához mentem.

Hosszan csengettem, nem nyitott ajtót. Hívtam mobilon, ki volt kapcsolva. Felnéztem az ablakaira és a teraszra, minden ablak és ajtó zárva volt. Többször próbálkoztam, eredmény nélkül. Érdeklődtem a szomszédnál, az idős hölgy csak annyit mondott, egy furcsa, lefele mutató, zuhanó kézmozdulatot téve: ez várható volt, elment a párja után.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.