Székelyhidi Zsolt

Kötetajánló: Ami kék lesz

2021. december. 02. - 00:04

Székelyhidi Zsolt előző két verskötete, a Csurom és a Színült, melyek szintén a Parnasszus Könyvek sorozatban jelentek meg, egy újragondolt szerelmi lírát vázoltak fel sok utazással, a kék tengerrel, egzotikus nyaralásokkal és persze a szükségszerűen mindig megjelenő otthonképpel, ami az utazások lezárásaként - mintegy bezárva a kört - a megnyugvást, csendet biztosítja a költő és párja életében.
Az Ami kék lesz című kötet ebből a szerelmi lírából mozdul el, ha úgy tetszik, zárul (másképpen) vissza egy filozofikusabb és ezáltal mindenképpen magányosabb(nak tűnő) költői világba, ahol a szerelem mint a világot láthatatlanul mozgató mellékszál jelenik meg. A versek szempontjából tehát sokkal fontosabbak a költőben az érzelmek ellen is dolgozó, azokkal párhuzamosan induló-érkező világértelmezések. Ám ezek a meglátások, gondolatok újra meg újra feloldódnak, absztrachálódnak bizonyos színekben (a kék minden árnyalatában vibráló tengerhez is visszanyúlva), így az értelem végsősoron újra alárendelődik az érzelmeknek.
A színekkel, illetve a színek hiányával, a lira "színeváltozásaival" eljátszó szövegek az együttlét más dimenzióiban járnak, ahol a fizikális kontaktus háttérbe szorul, és megmutatkozik a belső, a valóságtól mégiscsak elzárt költőlélek.

Késel

Kinyílik a szemem
a sötétben, levegőért
takarózom.
Semmihez nem
fogható
szükség
vízre, villanyra.
Nem lesz reggel
valami miatt.
A hálóban
hagylak,
fordulok.
Elképzelem
a fiókból
felém igyekvő,
élezett
késeinket.
Csak nem lesz
reggel
valami miatt.
A hálóból
élsz
hozzám.
Kiélezett
pillanat.

Három

Egy
vagy rajtam,
két magam
én.
Három nap
nézlek,
négyrét
hajtva,
ötször
hat
újra meg
minden,
egy hét
sírás,
hét nevetés.
Nyolc év
fejredőlt végtelen
tél és nyár.
A kilencben
megleszünk
háromszor.

Izom

Nervus facialis 3.

Az arcomból
engedett az idő,
a mosolyhoz
több erővel
több húst kell
a bőrrel vonni fel.
Mélyebb vonalak,
a fényt jobban törik.
Barázdált
mosolyszünet.
Sok minden
kontúros, sötét.

Leengedek
lassan,
az arc csúszik,
megül.
Nehezebb
vagyok
az izmoknál.

Csillog

Petri Györgybe mártva

Most, hogy az eső
a forróságba vegyülve
átenged minket
a pólusokon.
Most, hogy
a nyár tompa
és munkás,
a sörhöz gint
nyelve,
ránk-
fér
a hatás.
Most, mikor
Petrit, fényképezőt
egyszerre tartok,
a szünetben,
harmadikról
bámulok
csillogó, izzadt
arcotokba.
Már tudom,
mennyit kell
menni.
Három lépésre
a szikkadást
csak nem szokó,
agyagos sár.