a szívnek olyan alakja van, mint a csiszolatlan napkőnek, a szív bármivel meg tud telni, ha hagyják

Mint a Commédiában a költő, végigjárom az utam:

a Vereckén átvergődött  népből itt mi maradt, lesz-e az üdvből újra hit?

négy évesen Dél-Európában játszani a hínáros tengerparton vadidegen gyerekekkel

A boltozatok fáradtan  meredtek a kapu fényszegény  bánatára. 

Az ég többnyire haragos, szürke, nem hisz a nyári mária-kékben, elmossa a nagyáruházakat.

úgy maradnak velünk ahogy versbe gondolt szavak: leíratlanul

Egy kert, gyerekkori,     eszembe jut ma épp: a fák tövén virág,     eszembe jut a kép.

mennyi erő és mennyi fájdalom, mennyi szerencse, mennyi áldozat, mennyi pokol és mennyi kárhozat, hány feltámadás, miféle akarat,

Nagyanyám könyörület-kirakata a csak derékig felhúzott takaró.

Érik a cseresznye, füge bimbózik lázad idegen otthonában. Megvívott időnket sorba rakjuk a roskadozó polcokon.

Nem kell térdelnem ahhoz, hogy értsem a magasságot.

Istennél van menedéked.

S lengenek a klasszikus redőnyök, az ablakos int, de ő dönt, van aki felszáll, ha rámutat,  s a légben kíván Jó utat!

az a férfi, aki kalapban vitte a kenyeret, mintha még mindig háború lenne

Az egyik félfánál parányi polcon páncélos játékkatona posztol.

Jézus felállt az asztaltól, felkapta a gömböcskét, zsebre vágta és elballagott

Egyszerre nincs a más a kintben és benn.  Helyette zsúfoltság. Helyette: mások.

magzatvíz dallamfodrai.

Órákig, napokig, hetekig, évekig állt ott. Nem evett, és nem ivott,  csak nézett befelé.