Böszörményi Zoltán

El nem küldött levél Lawrence Ferlinghettinek

2021. február. 24. - 20:26

Ez egy luxusvers. Ötcsillagos.
De nem szabad cigarettázni benne.
Kizavarták a hátsó ajtón,
Bob Dylant és Ginsberget.
Énekelni viszont lehet:

      Minnesota
      Minden oda
      Sarasota
      Szar azóta

A hallban folyik a méz.
A fotelekben némán ül a tudat.
Úgy döntött, nem hasad
tovább.
Ma.
Kaukázusi kecskéket vonultatnak fel,
(ez is megengedett)
a napszél árnyékában.

Tandori is unja már a xilofonfóbiás időt,
mégis a létről és az elmenésről vígan értekezik.
Minek pórázon tartani a mindenséget,
legyen fordítva,
az édesebbnél
nincsen édes eb.

szemek egén
foltnyi egér

Itt a monomániásokat szeretik
á la Hamvas
beépítik őket a falakba, a küzdőtérbe,
a képzeletnek jó falat.
Mi legyen a lidércekkel, kérdezik a hökkentek,
génjeiket át kell kódolni,
minek az a tömérdek régi halandzsa
maharadzsa, legyen béke,
költözzön a falakba, öltözzön kamatba,
mily sóvár só vár.
(Itt bálványozható!)
Hadakozzatok!

Uovo strapazzato a konyha delikatesze.
Az illatra, mint a legyek,
a szalonba sietnek Manzonik és Flaubertek.
De mi legyen a lidércekkel, kéredzik a hökkentek.
Mangia!

És a többi, mit csinált?
A könyvtárban csücsült, Steinbecket olvasott,
„Mindjárt tudtam, hogy nem vagytok Oklahomából.
Valahogy furcsán beszéltek, sértés ne essék.”*
netán Móriczot.
      „A sok betyár kölök
      kidugott egy deszkát,
      annak a hegyébe
      kiállították.

Nem jó, keresztülhúzta ezt is.
– Maga verset ír?”**
s azon mulatott,
hogy a dohányzóban sem szabad cigarettázni
(de fázni sem).

Aki unja a lenti békét,
felszalad az emeletre,
nézze a CNN műsorát,
a széken kabát,
palack bor, 2010-es évjárat,
az ablakot kitárja, esőcseppek
szaporáznak a szobába, mint morzejelek
koppannak a parkettán,
olyan erővel,
hogy felköltik a magányt
(talán).

Ebből a szögből nem látni Dante
szülőházát,
minek, tíz éve tatarozzák,
(hálóval vonták körbe)
csoki színű a múlt.

Késő emlék. Esték, hűs vonatok szele röpdös
törékeny szárnyakon múltba, szép feledésbe.
Tartozunk néked eszmével, vérrel. Emelt főnk
csendes kétkedése, romjain havas öröm.
Így álmodjuk a reggelt, állunk ormain, ájult,
vézna sugár, fény botladoz érvek ölében.

Emlék az est, felleg hűs vonata száll.

Hotel Patagónia
udvarán magnólia.

A Torres del Paine lankáin lepihensz.
Az örök hallgatás lendület lesz.
A kirándulást fotón rögzíted.
Az álom bokrain tőr-tövisek.
(Ott sem lehet cigarettázni.)

Hát nem lehet,
semmit sem lehet,
sem úgy, sem másként
teremteni,
felesleges tiltakoznod,
úgy lesz és úgy sem, mint másként,
a politika nem úr feletted,
a szellem barikádjain a szó elesne,
Csezmiczei János sem hiába énekelte:
„Pannónia földje küldött zsenge koromban,
onnan, amerre – hogy majd a Dunába elvegyítse
nevét és hullámait – a kövér szántókat
már csendesedő örvényléssel szeli át a Dráva.” ***
Magyar földön Hunniában,
magasra nőtt a humanizmus fája,
és a magyar dal sem zsenge,
itt ülünk,
bár megveretve,
Isten fényezi nevünk.