Identitásformáló traumák

Gurubi Ágnes első könyve családregény, mely női ágon, generációs problémákon vezeti végig az olvasót. A felelevenített családi emlékekben közös, hogy a férfiak csak keretet adnak a nők történeteinek, mellékszereplőként vannak jelen, rendszerint negatív szerepekben. A regény struktúráját tekintve olyan, mintha egyetlen hosszú gondolatfolyam lenne, egy belső kérdésre választ kereső monológ. A történet főszereplője, Anna válaszokat keres nőiségével, női szerepeivel kapcsolatban. A mű alapgondolata ez a mondat: „Az én családomban csak a nők vannak jelen.” Erre építi a szerző a történetvezetést, melyből csak a női szereplőket ismerhetjük meg mélyebben, csak az ő emlékeik élnek tovább Annában. Élettörténeteik együtt lélegeznek, még az olyan nőké is, akik rokonok, de soha nem találkoztak egymással.

A világirodalomban a családregények között viszonylag ritka az, amikor nemcsak, hogy női elbeszélő szemszögéből ismerjük meg a történetet és a családtagokat, de kiemelten a család női tagjai kerülnek előtérbe. A mű végén egy családfa található, mely segít áttekinteni a szereplők közti szálakat. Az elbeszélést Anna az ükanyjától indítja, majd a leánygyermekeivel zárja. Anna a nőiség, a családja női tagjainak szerepein túl zsidó származásában keresi a válaszokat ki nem mondott kérdéseire. A vallási témában azonban nem mélyed el igazán, fel-felelevenít bizonyos motívumokat és eseményeket, de ezek nem válnak a regény központi témájává. Érdekes viszont, hogy még így is nagyobb jelentőséget tulajdonít nekik, mint az ő és a családja női tagjainak életében felbukkanó férfiak személyének és szerepének.

A regény fejezeteit egy-egy vers- vagy dalszövegrészlet, bibliai idézet választja el egymástól. Az olvasásélmény szempontjából ezeket érdemesebb az adott fejezet után újra elolvasni, ugyanis újfajta perspektívába helyezik az abban feltárt emlékeket. Azonban az elbeszélésnek nincs határozott vonala, az emlékek halmazában egyik percben a világháború idejéről olvashatjuk egy anya életének viszontagságait, máskor lánya betegségével való küzdelmébe kapunk betekintést. Az elbeszélés ugrál az időben a generációk közt, ahogyan a narrátor gondolatai cikáznak a családi történetek egyvelegében.

Olyan fontos kérdések merülnek fel, mint például, hogy mivel jár nőnek, anyának lenni, milyen kódolt és kódolatlan szerepeket és jellemvonásokat hordoz a női lét, vajon a nőiséggel kapcsolatos generációs traumák megszüntethetők-e, ugyanakkor épp ezekben a szálakban látom a könyv hiányosságát. Fel-felvillant különböző asszonyokat, akiknek megismerhetjük bizonyos életszakaszait a maguk problémáival, azonban mégsem válik átláthatóvá és egységessé a nőiség kérdése. Nem kapunk egyértelmű válaszokat az anyaság, a feleség, a háziasszony, a dolgozó nő szerepének, de még a főszereplő saját nőiségtudatának kérdéseire sem. A történet tulajdonképpen a generációkon átívelő női szenvedésekről szól, pozitívumot igen keveset emel ki a nemi szerepekkel, a nők identitástudatával kapcsolatban.

A könyv már az elején leszögezi, hogy regény, ugyanakkor végig azt az érzetet kelti az olvasóban, mintha valós történet lenne. Ez nagyban köszönhető közérthető stílusának, mely folytonossá, könnyen olvashatóvá teszi a vég nélküli mondatokat. Az olvasó úgy érezheti, hogy a fikció ellenére is tartalmaz igaz, önéletrajzi ihletésű elemeket, noha nem lehet egyértelműen tudni, hogy melyek lehetnek azok. A fejezetek végén mindig azt várja, hogy most fog következni a „tanulság”, vagy valamiféle feloldás, azonban még a történet végén sincs klasszikus értelemben vett lezárás: olyan, mintha csak egy újabb fejezet végére értünk volna.

A Szív utca cím jelentése jelképes. Egy szívben lüktet a család összes női tagja, láthatatlan érrendszer köti őket össze. A könyvben szereplő Szív utca olyan, mintha Anna szíve lenne: be-, ki- és átsétálnak rajta, illetve vannak olyanok is, akik örökre ott maradnak. Egyetlen utca fogja össze a szereplőket, akik talán sosem találkoztak egymással. Anna gondolataiban gyakran megjelennek városképek, utcanevek, gondolkozik, hogy mi merre volt, mi hogyan nézett ki körülötte. A Szív utca ezeknek a jelképes, összpontosult lenyomata, az egész gondolatfolyam epicentruma.

A borító olyan, mintha egy zöld-sárga festmény lenne, középen egy villanyoszloppal. Szimbolikusan értelmezve az elbeszélésben megjelenő családi történetek, női kapcsolatok annyira átszövik az elbeszélő személyiségét, ahogyan a villanyoszlopon is keresztülfutnak a vezetékek. Minden kábel jön valahonnan, behálózza az oszlopot, majd folytatódik egy másik felé. Talán ennek is köszönhető, hogy hiányérzetet hagy maga után a könyv, hiszen mindenkiben ott lapulnak a saját kérdései és történetei, családélményei, amik magyarázatul és iránymutatásul szolgálhatnak.

Gurubi Ágnes: Szív utca. Kalligram, Budapest, 2020.