Mohácsi Árpád könyvét olvasva megértem, hogy a hétköznapok, a mindennapok bedarálják és elaprózzák a nagy történelmi eseményeket. Az új távlatokat, amelyek megnyílnak egy-egy ilyen sorsfordító időpontban, mint 1989 is, amelyek felfénylenek, utat mutatnak és hívnak maguk felé, egy idő után elfedik az orrunk előtt zajló, mindennapi dolgaink.

A körkörös szerkesztésű kötet a jelenből indul (Erkölcs nyolcvan felett), és a jelenbe visszatérve zárul (A pizzéria mélyén), miközben nyomon követhetjük az írónő életének fontos állomásait négy tételben: család, tanoncidő, fordítói és írói pálya, magánéleti válságok. De mindvégig szorosan ott kísért a zsidósághoz fűződő viszony. Ennek vállalásáról, illetve e vállalás nehézségeiről első ízben az 1973-ban megjelent A tolmács című művében vallott a szerző.

Gurubi Ágnes első könyve családregény, mely női ágon, generációs problémákon vezeti végig az olvasót. A felelevenített családi emlékekben közös, hogy a férfiak csak keretet adnak a nők történeteinek, mellékszereplőként vannak jelen, rendszerint negatív szerepekben. A regény struktúráját tekintve olyan, mintha egyetlen hosszú gondolatfolyam lenne, egy belső kérdésre választ kereső monológ.

Az íróként, költőként, műfordítóként és újságíróként egyaránt ismert, érsekújvári származású Pénzes Tímea Ikeranyaversek című kötetét elejétől a végéig derű hatja át. A tizenegy ciklusból álló versgyűjtemény különleges látlelet a szerző gyermekeinek születéséről és az azt követő időszakról, nyolc cikluson át tartva a kronológiai rendet, míg a kicsik ötévesek nem lesznek.

A címből könnyedén asszociálhatunk az apa-fiú kapcsolat fontosságára és harmóniájára, amivel nem is tévedünk nagyot, ám a mottó már felhívja a figyelmet a mulandóságra és a változásra. A regényben a délután szimbolikus napszakká válik, a mű ritmusa szerint mindig az apával való együttlétek, közös programok ideje.

Vannak pillanatok, amikor megpróbálnánk kézen fogni a gyerekkort. Szeretnénk, ha pozitív hatások és élmények sokaságát vezethetnénk át felnőtt éveinkbe; legyen szó lekvárfőzésről vagy olyan személyekről, akik meghatározó szerepet játszottak életünkben, de létezésünk e korai szakaszával együtt feloldódtak. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek dédszülei a kezébe adták azokat az albumokat, amelyekből a rokonok fiatalkori arca nézett vissza.

„Megdöbbentő élmény volt, mennyire új, a korábbinál komplexebb olvasatot kínált az M. L., a gyilkos ebben a vesztegzáras, láthatatlan vírusoktól fenyegetett időszakunkban. Meglepett a motívumok örökérvényűsége, hogy milyen időszerűen reflektál a kötet a most megélt bezártságra és összezártságra, a tehetetlenségre, a kiszolgáltatottságra.” – Abafáy-Deák Csillag írása Márton László kötetéről.

„Márton László ahhoz hasonló eljárással formálja meg a lapokon anyagát, amikor a fotográfus több rétegben fényképezi egymásra az elé táruló látványvilágokat, némelyik réteget haloványabban, a másikat finom torzulásokkal, itt kevesebb, ott több fénnyel, s az így születő műalkotás kiad egy csakis a szemünk előtt leképződő, saját valóságot.” – Laik Eszter kritikája.

A karcsú, szép külsejű verseskönyv címe az élethez ragaszkodó, nosztalgiába hajló, humanista gyökerű szeretet kifejezése. Megfelelője a híres goethei mondásnak: „Nápolyt látni és meghalni.” Gergely Ágnes az ige kimondása nélkül is („még egyszer Firenzébe”) kifejezi az érzelem irányultságát, az európai kultúra egyik fellegvára utáni vágyát.

„A kötet gerince egy iszonyatos karriertörténet, tündöklés és bukás, mindez a horror, a kegyetlenség és a durva szex bizarr keverékével. A szerző szerény eszközökkel dolgozik, már-már naplószerű szerkezettel, tárgyilagos, egységes stílusban, ezzel is tovább fokozva a monolitikus drámát.” – Rimóczi László kritikája.

Az Írók Boltjában mutatták be Böszörményi Zoltán új verseskötetét, és az esten nemcsak egy kis híján végzetes repülőút élménye elevenedett meg, de a remény és az emlékezés természetéről is szó esett a magyar költészeti hagyomány vonatkozásában. A költővel Varga Melinda és Mészáros Sándor beszélgetett.

Pörögnek a véletlen motollái,
fenn, a csomagtérben a pillanat lila-zöld
hátizsákja lapul. Csak működésbe kell hozni
a visszaszámláló vörös kijelzőjét,
a sors ezüstkerekeit, a látható láthatatlant,
a villanást.

A Sem a férfiban, sem a tájban már a borítójával felhívja magára a figyelmet: az egyszerre gyermeki és naiv, másfelől mélyen felnőtt és metaforikus ábrázolás mögött emocionális, ám nagyon is tudatos költő versei „rejtőznek”. Varga Melindával Böszörményi Zoltán, Mészáros Sándor, és Vörös István beszélgettek az Írók Boltjában.

Bensőbb lebegéssel, örök jelenben
élni a tágasabb létet

A nagyváradi Törzsasztal legutóbbi vendége Zoltán Gábor volt, akit a beszélgetések állandó házigazdája, Kőrössi P. József kérdezett az elmúlt évben megjelent, Orgia című kötetéről.

A vágyakat szitálni tanulom,
feldolgozni, mint az állatok testét.
Hadd játsszanak vele gyerekek a gangon,
a rothadó húsnak később lesz szaga.

Mahler zenéjéről, a Tisza hangjairól, Dezsőről, a félvér tacskóról, valamint Hamvas Béla hazai és külföldi recepciójáról is szó volt Orcsik Roland kolozsvári irodalmi estjén.

„Engem nem a testi szenvedés vonz, sokkal inkább a pszichoszomatikus folyamatok, a fizikai és pszichés zavarok működése, illetve ami addig elvezet, de még ettől is jobban foglalkoztat, ami mindezeken túl van, a metafizika” – Áfra Jánossal a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjról, a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséről, vers és képzőművészet, a Glaukóma és a Két akarat viszonyáról beszélgettünk.

Fenyvesi Orsolya verseinek különleges atmoszférája, erős képi világa könnyen lázba hozza az olvasót. A Kalligram Kiadónál megjelent Ostrom című kötetéről, a mesék erejéről és a műfordításról kérdezte őt Ayhan Gökhan.

Az Írók Boltjában mutatta be a Kalligram Kiadó Böszörményi Zoltán új verseskötetét, a Lábatlan időt. A szerzővel Mészáros Sándor, Hudy Árpád és Orbán János Dénes beszélgetett a versírás természetéről, újrakezdésről, alkotói színterekről és elődökről.