Akhilleusz és a teknősbéka
Azt mondták győzni fogok. Hogy biztosan én leszek az első. Az edzőm szerint kiválóak az esélyeim: Akhilleusz nincs százszázalékos állapotban, és a többiek sem: Menelaosz magánéleti gondokkal küzd, Diomédész egy nulla. A lényeg a pozitív hozzáállás, mondta, az önbizalom. Arkhimédész egy „kereplőnek” nevezett szerkentyű feltalálásával segítette az edzéseket, az edzőm egész nap ezzel hajkurászott. (A kellemetlen hangzású eszközt később Szolónék kezében láttam az athéni népgyűlésen: „Periklész, takarodj!”) Zénón elmélete szerint: egy velem azonos korú teknősbéka győzelmi esélyei semmivel sem kisebbek a „széllábú” Akhilleuszénél, aki amúgy is ínszalagszakadástól szenved; az Idő különös természetéből következik, hogy teknőc létemre legyőzhetem a legjobb akháj és spártai sprintereket – az edzőm szaporán bólogatott. Bőkezű szponzorom (Dareiosz király) már el is küldte a szükséges felajánlásokat Delphoiba meg Dodonába (három karperecet + három ökröt), + megrendelte életnagyságú márványszobromat Praxitelésztől; Aiszóposz verses állatmeséket költött rólam, Homérosz pedig egy komplett eposzt. „Mindent lezsíroztunk!” – lelkesedett az edzőm, Mentór. A verseny előtti napon a madárjós egy verebet pillantott meg az Olümposz fölött; hatalmas Sas vette üldözőbe, de sehogy sem tudta utolérni…
Egy átlagos görög stadion hossza nagyjából kétszáz méter. A futópályát teknőc alakú lelátó keretezte. A közönség teljes eksztázisban tombolt, a nevemet skandálták mindenfelől…
Akhilleuszt látván elállt a lélegzetem: meztelen testén acélkeménységű, mégis ruganyos kötegekben feszültek meg az izmok; fürgén és gőgösen melegített, nagy, sötét boglyával olyan volt, mint egy „háromlábas-edény”; mozgásán nyomát sem láttam sérülésnek. A spártai-természetű élsportolók – Leonidásszal az élen – 300 órája spóroltak a 3*300 millió spermiumon, kiváló sprinterek hírében álltak, vérükben egekbe szökött a tesztoszteron… „Nehéz a pajzsod, hékás?!”, érdeklődött Menelaosz király. „Nézzétek ezeket a kiváló’ lábvérteket!”, tódított Odüsszeusz. „Vagy ezzel, vagy ezen!”, röhincsélt a háromszáz-méteren induló háromszáz, hátamon hordott páncélzatomra célozgatván. Akhilleusz úgy határozott: teljes menetfelszerelésben indul, hogy ne legyen „hendikepem”. Fegyvereit külön erre a napra vette. Csillogó pajzsát maga Héphaisztosz mester kovácsolta az Etna kráterében.
Daliás ellenfeleimet hallván lanyhulni kezdett az önbizalmam. Tudtam: ha nem nyerem meg az olimpiát, sohanapján emelnek szobrot rólam, ugrik a rómaiakkal kötött biznisz a diadalívről, s más kérőt boldogít szerelmem, Olympia. Talán még ki is tömnek…
Noha gyomromban jókora gombóc keletkezett, s homlokomról patakokban ömlött a víz, (ráadásul a lecsorgó verejtékcseppek befészkelték magukat a páncélom alá, s iszonyúan viszketni kezdtek), titkon még mindig bizakodtam, bíztam az Idő természetéről alkotott legújabb elméletekben, s még a közönség is a pártomon állott – tízezrek buzdítottak –, s az edzőm kezében lévő kereplő még őket is túlharsogta…
A start után színét sem láttam a többieknek. Tűdeidész Diomédész úgy húzott el mellettem, mint egy dupla tüdejű kenyai futóbajnok. A spártai háromszáz ezúttal a maratoni futó szakállas rekordját vették célba, ám a „széllábú” Achillész mindenkit megelőzött. Szégyenemben bekucorodtam a páncélom alá. Praktikus megoldás volt, mert a szurkolók immár zúgolódtak: kövek repültek felém a lelátókról, töménytelen mennyiségű szitokkal keveredve; zsidók szokták hasonló elánnal megkövezni a házasságtörő asszonyokat…
Az élet igazságtalanságain elmélkedtem. A teknőcök páncélban születnek (véltem), mint Pallasz Athéné, a Teknőcök Istennője, s örökkön-örökké készenlétben állnak, egyetlen pillanatra sem távoznak el az Őrhelyükről; míg mások: anyaszült meztelenül vetélkednek az olimpián, izmaikkal és férfiasságukkal hivalkodnak; egyesek közülük eleve odaszületnek a célvonalra, ahol örökös jólét és békesség honol; nekik csak néhány lépés. – Ostoba eleaták!
A mélypont alján valaki kopogni kezdett a páncélomon, és átkulcsolta a vállam. Arkhimédész! A tekintélyes férfiú láttán a tömeg elhallgatott. Még nincs minden veszve, mondta… Az ezt követő eseményekről csupán homályos emlékfoszlányaim vannak. Két erős kar hátulról megragadott, és felfektetett egy szerkezetre. Az ostromgép katapultált… a stadiont felülről láttam. A futópálya körüli medencében álltak a tribünök, és ott székeltek a versenybírák. Szédítő magasságokba emelkedtem. A közönség krónikus nyakmerevedést kapott. Ebből a magasságból a stadion olyan volt, mint egy márványból faragott, merev állapotú emberi pénisz az urnákon és a kámeákon: téglalap alakú küzdőtér két oldalt egy-egy hippodrommal. A célvonal mögött homokkal töltött, hosszúkás medence húzódott meg: itt landoltak a távolugrók. Ide kerültem én is. A megszeppent bírák nem merték elgereblyézni a nyomaimat…
A spermaspóroló spártai sprinterek a homokozóban játszadoztak. Menelaosz (egy zöld homokozólapáttal) felépítette Tróját, a homokvár sisakformájú lett. Odüsszeusz Ógügié meseszép tengerpartján nyaralt a szépséges Kalüpszóval, a háttérben az már az Ókeanosz. Láttam Akhilleuszt is. A félisten egy méregzöld matracon ízlelgette az ambróziát, miközben legújabb költeményét szavalta Patroklosznak. (Saját dicsőségének sugaraitól egy tarkabarka napernyő oltalmazta). Lanttal kísérte költeményét, méghozzá egy teknőcpáncélból készült, teljesen autentikus lanttal, hasonlóval ahhoz, amilyet Hermész ajándékozott Apollónnak…
Szerfelett büszkék voltak a teljesítményükre; ám amint megpillantottak engem, a „Teknőstényt”, a tengerpart felől közeledni, leesett az álluk, mint a Mürón-féle márványszobroké szokott. „Már vagy tíz éve itt lógatom a lábam” – dörgölöm oda az orruk alá. „Azt hittem, sohasem fogtok megérkezni…”
Jöttem, láttam, győztem! Szponzoraim hatalmasat kaszáltak a Babilóniában szervezett fogadásokkal, az edzőmet kitüntették. Arkhimédész szabadalmaztatta az ostromgépet, a rómaiak százával vásárolták. A szobromat végül Pheidiasz készítette, manapság az Akropoliszon látni. Rómában diadalívet kaptam, s felállítottak egy hatalmas oszlopot is, egy márványból faragott, titáni falloszt rengeteg képpel, amelyek a teknőcök vándorlását beszélik el.
Hozzám jött Olympia…
Ellenfeleimet drákói szigorral büntettem meg: Menelaosz kitömve, mint egy szarvasbika; Aiasz kibelezve; Hektor dicső férfiasságán kutyák és keselyűk lakmároznak; 300 madárijesztő, kizárólag ferde hajlamú madárjósoknak (jó-soknak!); Patroklosz elpatkolva. Akhilleusz mindenképp élni akart, most napszámban szántja nálam a földet. A legfurfangosabb Odüsszeusz király megbüntetésekor voltam: kérésemre az arkhónok örökre száműzték őt egy messzi-messzi szigetre, ahol ember még sohasem járt… a Galápagosra!
