Megannyi jellel üldöz a szerencse. Immár harmadjára szarta telibe a sirály kommandó a bicikli ülésemet. Ez szó szerint égi jel. Ideje volna kaparós sorsjegyet venni, mert eddig csak az ülést kapargattam. Ha így megy tovább, guano-bányát nyithatok a madárszarra alapozva, és én leszek a foszfátkirály.

Múlt vasárnap délután, ahogy közelítettem a biciklitárolóban parkírozó drátszamaramhoz, arra lettem figyelmes, hogy az ülésvédőként szolgáló orvosi lábzsák félre van csúszva. Először a szélre gyanakodtam, mert errefelé a tavaszi szellők 10m/s-mal érkeznek, de ahogy közelebb értem, feltárult a terrortámadás utáni borzalom.

A bicikli bal oldalán a földön láthatóvá vált, ahogy a sirály nehéztüzérség próbálta a biciklim feletti ágon guggolva belőni az ülésemet. Vagy a fát mozgathatta túl erősen a szél, vagy a célzókájukkal volt baj, de mind mellément. Ekkor dönthetett úgy a vezérkari főnök, hogy a bevált kommandósokkal hajt végre célzott támadást. Hívta a legprofibbat, akinek ment a hasa, és kiadta a parancsot. A többiek hangos vijjogással biztatták és a karzaton helyet foglalva szemlézték a támadást.

Az elitkommandós egy rövid felderítés után leszállt az ülésre. Megállapította, hogy az eső és a madárszar ellen mechanikai védelmet vetettem be. Azonban olyan alapos kiképzést kapott (a szemetes nejlonzacskók kiszaggatása során), hogy nem okozott gondot neki félrehúzni az orvosi lábzsákot, és telibe szarni az ülést is, meg a védőeszközömet is. Így két legyet ütött egy csapásra. Teljesítette az alapküldetést, és megakadályozta a lábzsák további használatát. Kettő az egyben! Nem csoda, hogy a többiek hangos ovációjától kísérve kitüntetést kapott!

Ott álltam tanácstalanul tipegve a földön szétterült madárszar tócsák között. Menjek gyalog? Tekerjek állva? Vagy menjek fel vizes ruháért és mosogassam öt percig a rászáradt kulát? Vagy vegyek egy sörétes puskát, hogy egyszer és mindenkorra lerendezzük, ki az úr a légtérben? A nejem mentette meg a helyzetet, aki tanúja volt a tragédiának. Kiadott a mosókonyhából egy vizes ruhát, hogy törölgessem – először a könnyeimet, aztán a sirályfost. 

Először nagyon mérges voltam. Aztán arra gondoltam: MEGCSINÁLOM, LE VAN SZARVA!

 

 

Nyelvlecke

Svéd hirdetés: Parkolási vállalat nyelvleckéket ad kezdő autósoknak.

Persze nem ingyen! Egy szó 600 korona. Elsőre kicsit soknak tűnik, de megéri, mert nagyon alaposan bevésődik a tanult szó. Mondatokat sem kell mondani vele, eredetet sem kell letisztázni, mégis tudni fogod akármikor!

Teljesen véletlenül bukkantam rá erre a nyelvtanulási formára – pontosabban ők bukkantak rám. A kollégámat vittem be a központi pályaudvarra, és bekísértem, hogy segítsek neki jegyet venni az automatából. Hét percre hagytam magára a céges autót a pályaudvar belső parkolójában, és mire kiértem, egy reklámcetlit találtam a szélvédőn. A lényege az volt, hogy megtanítják velem az „Avgift” szót, és csak 600 korcsit kell érte fizetni. Szerintem a bolondnak is megéri!

Elsőre kicsit agresszívnek tűnhet a marketingjük, de az eredményességük mégis őket igazolja. Íme a módszerük. Egy kék alapon nagy fehér „P” betű szolgálja a gyanútlan sofőrök becsalogatását. Alatta még mindig nagy betűkkel és számmal az van írva, hogy „1 tim”, ami elsőre tűnhet úgy, hogy egy órára ingyen lehet parkolni. Igen ám, de ez alatt sokkal kisebb betűkkel az van írva, hogy „avgift alla dagar 0-24”. Az avgift a kulcsszó. És mint kiderült, a „gift”-nek semmi köze az ajándékhoz...  

Olyan gyanútlan voltam az egy órás ingyenes parkolásommal, hogy még az ott tereferélő arab taxisofőröket is megkérdeztem, hogy ki volt az a vicces nyelvtudós, aki 600 korcsiért adja a bölcsességét. Kedvesen felvilágosítottak, hogy a kék tábla teljes és helyes értelmezése az, hogy max egy órát állhatsz ott, de azért is fizetned kell. 0-24 (!), mert a nyelvoktatás éjjel is zajlik az összeguberált svéd nyelv minél gyorsabb terjesztése érdekében.

Már akkor beláttam, hogy nagyon fontos a nyelvtanulás. És hogy ne feledkezzek el róla, mire pár nappal később a céghez kiküldték a fizetési felszólítást, már tartalmazott egy 10%-os bónusz felárat, ami igazán semmiség ahhoz képest, hogy mennyit törődnek velem. Szeretném is megköszönni nekik a kedvességüket, és visszaírni nekik, csak még nem tudom, hogy fordítani svédre azt, hogy a „kurva anyátokat!”

 

Baseball

Sajátos amerikai játék, melynek során bagót vagy rágógumit kell rágni, de mindenestre sokat kell köpködni. A kis méretű labdát a dobójátékos hozzávágja egy anyagcsere problémákkal küzdő elfuserált hokikapushoz, amit egy mángorlófával felszerelt ellenfél próbál megakadályozni. Ha sikerül elütnie a dobott labdát, akkor tízezer ember jön izgalomba és kezd el üvöltözni a lelátón, a gyepen pedig vad szaladozás veszi kezdetét. A dobás sikerét nagyban meghatározza a dobó játékos nemi szervének megigazítása és a féllábas gólyapozícióban szerzett lendület. A fogadó játékos guggoló pozícióban próbálja egy túlméretes fél pár kesztyűvel elkapni a labdát, és közben igyekszik, hogy az erőlködés során az ökológiai lábnyomát ne hagyja a gyepen. Ennek érdekében ágyéka előtt titkos jeleket mutat. Mögötte egy rogyasztott lábbal álló bíró ügyel a játék és a gyep tisztaságára.

A nézők a kiabálós hangulatot a rengeteg kóla és hotdog fogyasztásával próbálják fenntartani. Ezt sikerül is több órán át, mivel a játékot nem időre játsszák.

 

Pitypang hadművelet

Pénteken egy szlovák kislánnyal dolgoztam Lommában, aki konfliktuskezelést tanul a helyi egyetemen. Gondoltam, hogy ez hasznos lesz – ha nem is a gyomláláshoz, de legalább az ügyfélkezeléshez. Nem lett. (Hanem szlovák, de nem is a nemzetisége volt a gond, hanem a magassága és a fajsúlya – lásd később.)

A főnökünk felkonferálásához képest, miszerint egy laza gyomlálásos feladat vár rank, egy összefüggő pitypangmező fogadott az ügyfél kertjében. A füvet csak foltokban lehetett látni a szélben ringatózó sárga virágok közt – és ott is elaknásított kutyaszar nehezítette a haladást. A megrendelő saját bevallása szerint feladta a harcot a pitypangok ellen, és szakembereket hívott (ezek lennénk mi), hogy elvégezzük a piszkos (és felettébb fárasztó) munkát helyette. Pedig eredetileg pitypangkiszedő célszerszámmal vágott neki a harcnak, de ez a békeviselt svéd generáció alkalmatlan az ilyen harcos küzdelemre. Szerintem az volt az alapvető hiba, hogy fűmag helyett eleve pitypangmaggal szórta be a kertjét, mert másként ekkora sűrűségű vegetációt nem lehetett volna elérni.

Az ügyfél biztatóan a kislány kezébe nyomta a szerszámját (nem azt, hanem a pitypangkiszedőset), és lelkére kötötte, hogy gyökerestől irtsa ki, hogy írmagja se maradjon. Aki komolyabban foglalkozott már a gyomlálás művészetével, az tudja, hogy a lehetetlenre vállalkoztunk. Én ásóval, a lány meg azzal a villás szarral, ami nem az ő 150 centijére és negyven kilójára volt méretezve. Ez testhez álló lett volna Zsolti kollégánknak (185 centi és pár dekával kevesebb kiló), de nem neki. Egy „T” alakú vasat képzelj el, aminek az alján kétágú villaszerűen kialakított késvégződés van. Ezt kell a gyanútlan pitypang köré tenni, lenyomni a betonkemény földbe, mintha egy beszorult biciklipumpával próbálkoznál, megforgatnia pitypang körül, és kiemelni gyökerestől. Szegény kislány kézzel-lábbal próbálta elmélyíteni a barátságtalanságát a gyomokkal, de képtelen volt a 150 centijével és a 40 kilós testsúlyával komoly tempóra. Igyekezett, mint egy kezdő rúdtáncos, de hiába pörgött a vason, nem nagyon haladt.

Én próbáltam az ásóval behozni a lemaradást, de annak csak derékfájás és izomláz lett a vége (az ujjvégek fájdalma csak este jelentkezett). Hiába álltam az ásóra, sok helyen csak légkalapáccsal lehetett volna behatolni a földbe. És mindezt fokozta, hogy az ügyfél fél óránként kirohangálva azt kérte, hogy de aztán nehogy beleszakadjon valami gyökér, mert akkor újra ki fog nőni. Lenyugtatóztam verbálisan, de nem segített - talán ha fél méterrel csökkentjük a kertje tengerszint feletti magasságát és utána teljesen új földet hozatunk... Fél óra múlva megint jött, és a kisebb méretű gyomokat is szóvá tette, amik időközben lettek láthatóak. Ez ment egészen a mikroszkópikus méretekig, ahol már csak botanikus tudta volna megkülönböztetni a fűszálat a pitypangcsírától (vagy az általa genetikailag idegennek bélyegzett vegetációtól). Amikor már elektromikroszkóppal sem talált semmit, akkor arra kért, hogy néhány nagyobb méretű, kevéssé szimpatikus fűcsomót is vegyek ki neki – csak mert másként nézett ki, mint a kopár kertben maradt néhány fűszál.

 

Találkoztam az Igazsággal

Találkoztam az Igazsággal. Kissé mindketten meglepődtünk, mert nem gyakori vendég a bírósági folyosókon. Ugyanis senki sem kíváncsi rá. Meg nem hallgatják, véleményét nem kérik ki. Csak megzavarná az olajozott ügymenetet. A rendszer teszi a dolgát nélküle is. Sőt. A hajlékony törvényeket hajlékony bírák értelmezik a hamis tanúk vallomása alapján. Ez így van jól. 

A megrendelésre dolgozó ügyészség jobban tudja, milyen valóságot kell kreálni, mint a legjobb hollywoodi forgatókönyvíró. Nincs szükség az Igazság okvetetlenkedésére. Csak elrontaná a showt. 

József Attila is megmondta már, hogy „jogállamban a pénz a fegyver”. A barátom – ha nem is ily költőien, de nagyon kifejezően – pedig úgy fogalmazott, hogy az erősebb kutyának rendezettebb a nemi élete. 

Köztudott, hogy nálunk jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás. A jognak pedig ára van, nem is kevés. Az igazságtalanságot meg kell fizetni. Nem dolgozik ingyen! 

Az igazságnak nincs ára. Ár-tatlan. Így meg sem fizetik. Ami csak úgy van, annak nincs értéke. Mint a levegőnek. Amit úgy kell kitalálni, az pénzbe kerül. A megmásítás nincs ingyen. Legalább 30 ezüst az ára.

Meglepődésemben meg sem tudtam kérdezni az Igazságot, hogy mi járatban van errefelé, mert megszólalt a tárgyalóteremhez tartozó mikrofon. A bíró recsegő hangja hallatszott:

– Kérem az Igazságot, mint elsőrendű vádlottat, fáradjon be.