Így ücsörögve

Ez a part is csak egy végtelen 
a többi közül. Mászófal az éj, 
és benne a csillagokon először 
a Holdig jutok, melynek udvarában 
kóstolót tartanak. 
Ásít a szám, mint néma farkas.
Majd hozzád érek, a hullámokat 
nézed, és arra gondolsz, hogy 
rád hasonlítnak. Viharos estéken 
visszamossák a partra, ami nem az övék,
csak indokolatlanul beléjük került. 

 

Hullámtörő

Utolsó mosoly mielőtt 
arcod partját tengerszemed elönti. 
Rajta szeplőid, mint aprócska lábak a 
vizes homokban, játékos nyoma 
a nyári napsütésnek.
Csak a nevetés jár néha napozni. 

Megcsókol a mélység 

Csakis a parton tudhatod meg, hogy 
ki vagy a hullámoknak. Feléd közelítve
vagy előled menekülve kiszárad a 
tenger. Visszafordul magába, átad 
mindent neked, egy üres atlanti 
feneket, hol az elveszett hajók
újra lebeghetnek a semmibe. 
Nem takar a mélység. 

 

Női vállak 

Feléd fordulok, figyelem az egyik
válladon a nyugvó hajad, 
a szemedből nyugalom árad, 
hiába fürkészem tekinteted, 
nem látom benne, hogy 
minden napod egy futam
s apró szíved a ló testén pattogó 
zsoké, ki célba akkor ér, ha meghal 
az állat. Ne szeress belém, 
az ember nem akar emlékezni
minden éjszakára,
se ajtókra, se falakra.
Most hiába csókolnál meg,
nem lenne ebből baba
de szenvedély igen. 
Ha az ember egyszerű dolgokra 
törekszik, ne bámulja 
a csaj vállán nyugvó hajzuhatagot, 
és ne teremtsen szemkontaktust.

 

Frenkly 

Az éjszaka egy indiántánc, nyakamban nyúlkarom,
megvéd az ördögöktől. Az ördög nem elég gyors. 
Nem tud nyúlra vadászni. De aztán felkel a nap. 
A csellengő újra visszatalál. De sehol 
a medál, és látom felébredtek az ördögök.  

 

Hallgass meg (Escúchame)

Ennek a bornak nyár íze van, 
télpoharam hűvös kortyot rejt,
melytől arcomon őszies bazsalygás. 
Ezek után elhiheted, szavaim 
tavaszt hoznak. 

 

Kétésfélmilliárd szívverés 

Számot adunk ahhoz, minek valós 
értékét nem tartottuk számon soha. 
Száz év a bruttó, aztán a nettó mindig 
változik. 

 

Gyerekcsend 

Meghallgat a mélység, a székek alatti
gyerekvárások. Berohanok a szobába, 
nyomomban felrúgott moketta-ígéretek. 
A recsegő ágyon könnyes lego-darabok. 
Ha már minden szétesik, legalább ebből 
valamit összerakok.

 

Talán így lehet 

porque estoy solo (mert egyedül vagyok)

Válaszvers Tarpai Zsófia „Damnatio” című versére 

Mit mondhatnék, arról, miről biztosat senki nem beszél? 
Mitől azt hinnéd, hogy van az utolsó oldal után is tartalom.
Tengert egyszer láttam. Egyben. Nem sétált benne senki.     
Inre meghalt, és nem kért számon semmit se ördögön, se angyalon. 
Engem pedig a gát visszatart, a mélység még nem nyel el,
így minden árva e világiért, aki itt maradt, a túlvilág felel. 

 

Apám

„Ő a körkörös romok mágusa, aki megálmodott engem, 
hogy én újra álmodhassam őt”

                                             Orbán János Dénes: Vajda Albert csütörtököt mond

A söröző, egy asztal. Sebzett jobb kar, fáradt ötvenév,
joggal, hisz a munka nemesít. Kemény ujjai között 
a játszikedv úgy kandikál a kártyákon, mint ősz hajszála 
a halánték mentén. Ős öröm, mi felnevet belőle, ilyenkor 
gyermekkori hősöm kap új erőre. S ekkor legénytársnak 
képzelem, kivel búm s bajom úgy átszelem, mint halhatatlan                               
bajtársak csaták iszonyait.