Szőcs Géza emlékére

Egy éve, 2020. november 5-én hunyt el Szőcs Géza 67 évesen. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, újságíró 2005-től egészen haláláig az Irodalmi Jelen főmunkatársa volt. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rá emlékeztek.

Akkor hirtelen minden elcsendesedett. Az autók dudaszója elhalkult, ahogyan a villamos zakatolása is. Félhomály, este, karantén. Szőcs Géza halálának napja.
A megemlékezésre a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében került sor. Közeli barátai, egykori pályatársai rótták le tiszteletüket portréfotója előtt. Mécsesek lángja égett a hideg, őszi szélben. Elsőként Farkas Wellmann Endre köszöntötte a jelenlévőket. Szőcs Géza közeli barátjaként megható sorokkal emlékezett a költő-íróra, majd elkezdődött a felolvasás. Különböző műfajú irodalmi műveket hallhattunk Viola Szandra, Lőrincz P. Gabriella, Payer Imre, Vihar Judit, Mátyás Emőke Ibolya, Farkas Kriszta, Kassay Sára, valamint Farkas Wellmann Endre előadásában. A megemlékezés sorait csak a távolból beszűrődő gyermeki zsivaj törte meg. A zsivaj, amely jelzi: az idő kegyetlenül, soha véget nem érve halad tovább.

Farkas Wellmann Endre
A hattyús ember

Most eső esik, eláznak mind a hattyúk.
Minek is mondom? Meghaltál. Hagyjuk.

Valamikor, egyszer, régen
egy költő élt a Sétatéren,
az avarban pár régi lábnyom,
– nem látta senki, most sem látja –
a tó fölött egy ottfelejtett ének:
a hattyú-lét sikoltó krónikája,
olykor még hallható,
olykor még ott neszez,
nézi a park, a fa, az utca,
Szőcs Géza hol van? Ő sem ez!
Kié e sors? Nem az ő sorsa!
Jaj, nem ez!
Ezt mondja, ha bárkit lát, az utca
a park, a fa, a haldokló Szamos,
és érzéketlenül, ahogyan mindig
átcsörtet a hattyúéneken
egy villamos.

Fotók a megemlékezésről a lapozható képgalériában.

Szöveg és képek: Szalai Klaudia