Egy osztálykönyv titkai, avagy gyerekek és politika az ötvenes években
Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaírót, költőt és műfordítót talán kevésbé ismerik ifjúsági szerzőkén, pedig a Lyukak az osztálykönyvben egy igazi „többgenerációs” regény, amely egyszerre izgalmas és tanulságos az ötvenes éveket már felnőtt fejjel megélők és napjaink fiataljai számára. A kötetet a Magyar Napló Könyvesboltban mutatták be.
Miként érik meg egy kamaszlány és döbben rá arra, hogy milyen felelősséggel jár a barátság, vagy akár a legegyszerűbb konfliktushelyzet? Vajon mennyire folyhat bele a politika az általános iskolás évekbe, s hogyan tud egy édesapa kiállni gyermeke igazsága mellett? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ Mezey Katalin Lyukak az osztálykönyvben című kötetének bemutatóján a Magyar Napló Könyvesboltban a szerző és Szentmártoni János Babérkoszorú-díjas író, költő a regényről beszélgetve, valamint Bálint Márta Kossuth-díjas magyar színművész, aki felolvasásával gazdagította az estét.
A regény abban a korban játszódik, amelyben gyereknek és felnőttnek ma már elképzelhetetlenül nehéz volt talpon maradnia, akár a hétköznapi életben, akár erkölcsileg. Mint az írótól megtudtuk, a lapokról az 1950-es évek szigora mellett visszaköszön az a mai szemmel már képtelennek ható tény, hogy az akkori felfogás szerint a gyerekektől is politikai állásfoglalást vártak. A történetben elsőként egy átlagos családdal ismerkedhetünk meg, amely a szürke hétköznapok leple alá bújva éli mindennapjait. A besúgók korszakában játszódó cselekmény kulcsfigurája, Erzsi egy nyolcadikos, végzés előtt álló diáklány, akinek jó magatartásával a mintadiákok közé kellene tartoznia, ő mégis a csínytevésektől hangos diáklányok körét szeretné erősíteni, vagyis vonzza a lázadás.
A cselekmény bonyodalma egy súlyos tett: a gyerekek kivakarják a naplóból a rossz jegyeket. A kötet másik főszereplője, Zsuzsi, nem egyszerűen az örök lázadó diáklányt szimbolizálja, hanem a korra is jellemző, mereven elkülönülő társadalmi csoportok egy rétegét – mutatott rá Mezey Katalin. Azzal, hogy Erzsi jó tanulóként „a rosszal” barátkozik, átlépi az iskola merev gondolkodásmódjának határait, amely az ötvenes években az egyén mindennapi életét is szabályozta.
A beszélgetés során kiderült, hogy a lélektanilag nagy alapossággal kidolgozott ifjúsági regény hiánypótló alkotás mind annak a generációnak, akik megélték, mind a fiataloknak, akik nem ismerik ezt az időszakot. Alig-alig foglalkozik ugyanis más mű a diktatúra mechanizmusaival a gyerekek szemszögéből, akik a maguk környezetében éppúgy elszenvedői voltak a teljesíthetetlen elvárásrendszernek. Miután Zsuzsi helyett Erzsire terelődik a gyanú, hogy kivágta a naplóból a jegyeket, láthatjuk, miként birkózik meg a nyolcadikos kislány a szégyenkezés széles spektrumával. Szentmártoni János kitért rá, milyen nagy hangsúlyt kapnak a regényben azok a szimbolikus interakciók is, amelyek nem pusztán az egyén és a közösség, de az egyén és a kor viszonyát, a társadalmi konvenciókat hivatottak bemutatni.
A Bálint Márta előadásában elhangzó részletekből kitűnt, hogy a kötet markáns figurája az édesapa, aki elismeri, hogy egy felnőtt számára is nehéz helyzetbe került a lánya – legalábbis akkor, ha becsületesen gondolkodik; a morális helytállás pedig minden korban sokkal nehezebb egy gyerek számára. A felolvasásoknak köszönhetően felcsillant a történet azon láthatatlan szála is, amely a szülők örökös nagy terhét és dilemmáját jeleníti meg: vajon sikerül-e majd továbbtanulnia a gyermeknek? Vajon lesz-e belőle valami? Jobb lesz-e a sorsa, mint amilyen az előző generációnak?
Mezey Katalin regénye nemcsak fiataloknak és felnőtteknek egyaránt izgalmas „nyomozástörténet”, de egy egész korszakot ismerhettünk meg belőle testközelből – hiszen a szerző maga is az ötvenes években volt kisgyermek –, és betekintést nyerhettünk egy család hétköznapjaiba, amelynek minden pillanatát kegyetlenül és visszavonhatatlanul átjárja a politika szelleme.
Szöveg és fotók: Szalai Klaudia
