Könyvheti újdonságok – Bátorligeti Mária: A gondozónő

2021. szeptember. 01. - 08:58

„A gondozónő... kifinomult nyelvezetével és a címszereplőt körülvevő bizarr közeg pontos ábrázolásával egy olyan sajátos univerzumba repít, amelyben elveszve könnyedén megfeledkezhetünk arról, hogy a történet napjainkban játszódik. Aztán felbukkan egy drón, és olvasóként majdnem annyira meglepődünk, mint a főhős Magda, akinek keresésére küldték. A dél-franciaországi tanya, ahol a harminchat éves magyar nő munkát vállal, technikai felszereltségében nem is lehetne modernebb, emberi viszonyaiban mégis inkább – a könyvben többször is megidézett – Édes Anna világára ismerhetünk. Dohos, fojtogató, kiábrándító világ ez, ahol az „uraság” és az „úrnő” saját nyomorát a nála gyengébbeken éli ki, legyen szó a külföldi „cselédről”, vagy a rosszkor, rossz helyen lévő kiskutyáról.”

(Frei Gabriella: FELJEGYZÉSEK A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLRŐL)

„A gondozónő végig feszültségben tartja az olvasót. Gyönyörű a regény nyelvezete, meghökkentőek költői képei. A történet pedig a kegyetlen realitás és egy mágikus, képzeletbeli világ keveréke”

– jellemezték az olvasók.

Bátorligeti Mária

szeptember 3-án, pénteken 14 órakor dedikál
az Irodalmi Jelen Könyvek standjánál (K 11).

Bátorligeti Mária

A gondozónő

(részlet)

Néhány nap múlva Dél-Franciaországban, a hegyek között megbújó tanyán kötöttem ki. Nem sokkal a megérkezés után vissza akartam fordulni, felhívtam az ügynökséget, mivel a körülményekről nem tájékoztattak megfelelően. Azzal mentegetőztek, hogy maguk sem tudtak mindenről, nem jártak ott, de mégsem utaztathatnak vissza, legalább az utazás költségét dolgozzam le, addig keresnek valakit helyettem. Ezután nem tudtam őket újra elérni, a telefonjuk folyton foglaltat jelzett, a sorsomra hagytak. A szerződés, melyet indulás előtt a motorháztetőn írtam alá, nem tartalmazott hiányos tájékoztatásra vonatkozó pontot, végül semmilyen irányadó szerepe nem volt, szerződésen kívüli világba kerültem.

Ne a sorsot okoljuk, a jót is, a rosszat is magunk idézzük elő, ezt már a régiek is tudták. Mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a körülményeket és az embereket. Talán másképpen döntöttem volna, ha nincs az a ködös, kísérteties nap, amikor reménytelennek, céltalannak éreztem a létet, mintha egy lápos talajon álltam volna, mely térdig már beszippantott, sürgősen ki kellett gázolnom belőle. Választhattam volna más kocogási útvonalat, én mégis inkább befutottam a folyton ködös parkba, mint aki menekül. Kívülről egy ütemesen haladó, sötét foltnak tűnhettem. Könnyűnek és jelentéktelennek éreztem magam. A döntésnek nem lehetett érezni a súlyát abban az életérzésben.

Akkortájt jelent meg Vera, nélküle talán mégis maradtam volna a megszokott, privát ingoványomban, ahol nagyjából tudtam, mettől meddig terjednek a biztonságosnak mondható mozgási határok.

Vera azzal keresett meg, hogy munkaügyben szeretne velem beszélni. Abban a pillanatban tudtam, hogy apró rés keletkezett a megszokott életemen, amit kitágíthatok, és kibújhatok rajta a napfényes világra. Mondtam neki, keressen meg személyesen, de akkor már a kertajtónál várakozott. Franciaországban szeretne dolgozni, de alig ismeri a nyelvet, úgy tudja, francia az anyanyelvem, tanítsam neki, meg kell felelnie a munkaközvetítő ügynökség szóbeli vizsgáján. Megfizeti, mondta alázatos hangon, ami nagyon zavart.

A nagwua nyelvet tartottam anyanyelvemnek, erre rakódott a francia nyelv, a magyart már a megszületésem előtt belém kódolták. Amikor hatéves lettem, apámmal Nagwuából Franciaországba települtünk át. A sehova nem tartozás kínzó érzését akkor éreztem először. Apám nem tudta fogni a kezemet, tele volt bőröndökkel. Kapaszkodtam a hirtelen megnyúlt kezemmel a ruhájába. Először engem rakott fel a vonatra, megijedtem, hogy elindul a vonat, apám meg ott marad a peronon, és soha többé nem találjuk meg egymást. Amikor beültünk a kupéba, a kis hátizsákomból előszedtem a lapos cserepet, amelyikbe anyám haja volt beleégetve, éppen ráfért a tenyeremre, meg azt a fotót, amelyiket pár órával a születésem után készített apám. Anyám karján fekszem, fél öklöm a számban. Anyámat ekkor már erős fejfájás gyötörte. A röntgenképek szerint, melyeket halála előtt néhány órával egy ottani kórházban készítettek, a szüléskor megrepedt egy ér az agyában, apám szerint az alhasban is, mikor a nagwuai javasasszony ráült, hogy kipréseljen engem a testéből. Kényszeríteni kellett, hogy világra jöjjön, védekezett.