A gondozónő... kifinomult nyelvezetével és a címszereplőt körülvevő bizarr közeg pontos ábrázolásával egy olyan sajátos univerzumba repít, amelyben elveszve könnyedén megfeledkezhetünk arról, hogy a történet napjainkban játszódik.

„Attól, hogy személyzetnek hívjuk őket, még ugyanúgy szolgák” – jelentette ki néhány éve a Feleségek luxuskivitelben egyik szereplője, Vasvári Vivien. Akár nevettünk, akár szörnyülködtünk rajtuk akkoriban, Bátorligeti Mária első regényének ismeretében e bárdolatlan szavak is más megvilágításba kerülnek.

Miskolcon, a Múzsák Kertjében mutatták be Bátorligeti Mária A gondozónő című regényét. Az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában megjelent művet a kritikák az évtized regényének is nevezték. Hogy mitől valóban különleges ez a regény, arról a szerzővel és Bene Zoltánnal Kégl Ildikó beszélgetett.

Az író–olvasó találkozó (elegánsabb elnevezéssel szerzői felolvasóest) régi, kulturális rituáléból fejlődött ki. Az idők folyamán sokszínű formában jelent meg, de tartalmi része szívósan túlélt korokat, irodalmi divathullámokat. – Bátorligeti Mária esszéje

​​​​​​​Az egyik legérdekesebb fejezete a kötetnek a Szilánkok. A miniatűr versek formailag a szilánkosra tört gondolatok képzetét keltik. Vannak közöttük posztmodern epigrammák: „ki / megméretkezni / kész / harcban áll / szüntelen” (A harc), gondolat-szösszenetek, gnómák, nyelvi sziporkák: „egy lakható versben/ otthon érzi magát / minden gondolat”  (Otthon), paradoxonok: „az öröklétnél / semmi sem / fontosabb / csak az / öröklét” (Fontos), régi bölcsességek felülírásai, almanachlíra-utánzatok: „ a Tiszán / a szerelem / kompja / téged is / áthozna” (Vágy),  önreflexiók, szentenciák, evidenciák, bölcs tanácsok, különféle rövid gondolatfoszlányok stb.