Jelige: Aspyrím – Vizit – a doktornőnél...

Kopogtatok.

Belépek az ajtón.

Egy kedves nő ült az asztalnál.

Úgy bele volt merülve a papírmunkába, hogy észre se vett.

Semmi pénzért nem akartam megzavarni a keresztrejtvényfejtés izgalmába, de hát Istenem, elköhintettem magam. Erre felkapta a fejét.
A köhögésnek is ezer fajtája, és jelentése van.

A köhögés csodákra képes, mindenki megérti...

Ha például bemész egy vendéglőbe és helyet foglalsz, illedelmesen vársz míg kihozzák az étlapot. Sok esetben...várhatod! Ilyenkor erőteljes khööhömm köhögés, és garantáltan érkezik a pincér. A módszer működik a számla kihozatalánál is, bár azt előbb-utóbb mindig kihozzák.

Mikor kézbe kapod, néha akaratlanul is elköhögöd magad. Ez főleg azokkal történik meg, akik szökőévenként járnak étterembe. Az elfogyasztott ebéd végösszegét látva lélegzetvisszafojtva köhécselnek, majd nagyot nyelnek.

Agyukon végigfut, hogy ebből az összegből három nagy házikenyérre, egy jó tojó tyúkra s két zsák pityókára is futotta volna. Pedig ők csak pire-pürét kértek, csirkecombbal, s hozzá egy zsömlét. Zsömlét nem is kértek. De biztos azt is kifizettetik velük.

Sőt. Kifizetik a szakácsot, a mosogatólányt, a pincért, az esti gyertyafényt, a sót és az ecetet, a tekercs WC-papírt, de még az illatosítót is.

Talán éppen ez az oka, hogy aki csak egyszer megy vendéglőbe, az többet nem is megy egy darabig. Kell pár év míg ezt megemészti...
Köhögni... köhögni lehet úton-útfélen. Köhögünk, mielőtt valami fontosat mondanánk, de köhögünk akkor is, ha nincs mit mondjunk. Köhögünk, mert COVID van! Vagy lassan köhögni se merünk, ebből kifolyólag…

Ahogy lehet mosolyogni, nevetni, röhögni, úgy lehet köhinteni, köhécselni, köhögni.
Jómagam semmi hátsó szándék nélkül köhintettem el magam az orvosi rendelőbe belépve. Gondoltam ez itt nem feltűnő. Hol lenne természetesebb, ha az ember köhög, mint a doktornál...
– Mi baja? – jött felém a kérdés.
– Köhögök – préseltem ki torkomon.
– Hallom!...hallom, nem jó jel.
– Jó füle van – gondoltam magamban, és hogy levonta a konzekvenciát...
Az ágyra mutatott, majd rám mosolygott:

– Na, vetkőzzön le!

– Lám, mi van! Mindjárt jövök én is...

És ezzel a kis helyiségbe ment.
Nem volt túl idős, de mégis... doktornő! És itt, és most? Fényes nappal? Meglepett a dolog.

De, nem volt mit tenni, levettem a blúzom és lehúztam a nadrágom.

Erre belépett.

Meglepettnek tűnt.

Megkért, hogy húzzam vissza a nadrágom, és dugjam be ezt... mutatott rá a kezében levő higanyszálas hőmérőre.
Egészen lázba jöttem.
– Érez valami melegséget? – kérdezte.
– Egyre jobban! – mondtam huncut köhögéssel.
Nem volt lázam... csak egy kis hőemelkedés. Nem vészes.
– Most a szívét akarom meghallgatni!
Erre meghatódtam a kedvességén.
– Köszönöm, doktornő! Olyan kedves hozzám, Ön az első, aki hallani szeretné mi bántja a szívemet. Tetszik tudni, pár napja, hogy...
– Mély levegő, szapora légzés, és ne beszéljen közbe!

Ezzel mellkasomra tette „lehallgatóját”, majd hátba „támadott”.
Csóválta a fejét, majd azt mondta, hogy meg kell mérje a vérnyomásomat.
– Kávézik? – kérdezte felhúzva szemöldökét.
– Köszönöm, nem... De egy tea... igazán jól esne, ha már ilyen kedves...
Kérésem süket fülekre talált.
Leült mellém, kezébe fogva eszközeit.
– Engedje hosszan előre, és legyen jó merev, hogy meg tudjam mérni! – jött az utasítás.
– Most dugja bele a kezét, és óvatosan csúsztassa fel. Könyékig.
Mindent úgy tettem ahogy mondta.
-–125 / 80, ez egy jó vérnyomás – summázta.
Úgy tűnt, gondolkozik. Hirtelen felcsillant a szeme.
– Tátsa ki a száját, jó nagyra. Nyújtsa ki a nyelvét, és mondja: ÁÁÁ!
Gondoltam az lesz a legjobb, ha rákérdezek:
– Tüdőgyulladás? Mit javasol?
– Én csak azt tudom javasolni Önnek, fiatalember, hogy menjen el doktorhoz!
Kínos csend...
– Vagy jöjjön vissza holnap, akkor itt lesz a doktornő...