A színházban

Pócsmegyer, húsz október huszonhat, hétfő. Tegnap azt mondtam Máténak, szörnyű az a kor, ahol az ember nem mondhatja el a véleményét, bármi legyen is az. Ilyen értelemben szerencsés helyzetben vagyok, mert az én mesterem halott. Véres ez a papírlap, amire most legelni hajtom ki betűimet, az én vérem szennyezi. Bárkit mesteremnek hazudhatok a halottak közül. A legnagyobb mester mégis Miklós bátyám volt. Azt mondta nekem egyszer, verseket írok, rossz verseket, de kinek mi köze hozzá, mekkora ars poetica. Én vagyok az a magyar költő, aki nem csinálok művészetet. Ezt a mondatot azért írtam ide, hogy majd egy rólam szóló tanulmányban idézni lehessen. Olvastam egyszer egy kínai költőről, aki egyetlen verset sem írt.

Pócsmegyer, húsz október huszonhét, kedd. A fasizmus az ember egyik alapvető élménye. Ma nézzük az Anna Kareninát. Ilyenkor a regényre gondolok. Milyen furcsa, éppen tegnap emlegettem ennek a lapnak a másik oldalán Miklós bátyámat, reggel írtam, ébredés előtt, este pedig Eszter mondta, hogy meghalt az özvegye, rákos volt, akit én csak narancssárga hajú néniként emlegettem, mert narancssárga haja volt. Időnként eszembe jutnak azok a barátaim, akikről már lerohadt a hús a föld alatt. Egyszer felvettem Leányfalun, amikor nem járt a rév. Király István írja naplójában, hogy elolvasta André Gide naplóját, aki naplójában is, ebben a mégoly személyes műfajban is, rejtőzködik, elbújik a szavak mögé.

Pócsmegyer, húsz október huszonnyolc, szerda. A színházban az ember láthat testeket, eltöltheti hasznosan az őszi esteket, aztán a feltámadás utáni éjszakán a hajnalra se gondol talán túl korán. A színházban az ember hallja a súgót, súgólyuk sötétjébe ügyesen bebújót, színészek fülébe tesz halkan szöveget, a színházban a súgó néma nem lehet. A színházban az ember érez illatot, mellette ül a férfi, a nő pedig amott, a szünetben az erkély dohányzókkal tele, magasra száll a füst, de mégse szakad le. A színházban az ember tapint szövetet, eléggé tapintatos persze nem lehet, előfordul, hogy ujján és ujjai között egy testből valamilyen darab rögződött. A színházban a függöny középen széthasad.

Pócsmegyer, húsz október huszonkilenc, csütörtök. Először írok, aztán eltolom a kanapét megint. Találtam egy füzetet, amire rá van írva a nevem. Szerintem nem én írtam rá, hanem apám, Farkas Arnold, Levente nélkül. Olvastam az Omertát. A sarokban penészedik a hallgatás. Öcsémmel elszívtunk minden károsat. Anyám pénzt adott villamosjegyre, de mi inkább gyalog mentünk, a pénzen vettünk cigarettát, valami görög cigarettát, nem az volt a legolcsóbb. A két keresztnevem között áthidalhatatlan szakadék tátong. Öregszem. A legkisebb gyermekem már egyedül törli meg a fenekét. Mért jut eszembe éppen most, évek óta nem találkoztam öcsémmel, tíz éve nem dohányzik. Kedden színházban voltunk.

Pócsmegyer, húsz október harminc, péntek. Anna addig volt vonzó, amíg el nem követte a bűnt. Eszternek fáj a dereka. Csendben ülsz. Semmit nem csinálsz. A tavasz jön. A fű kizöldül. Szombaton a Filmvilágot olvasgattam. Elolvastam Schubert Gusztáv írását az SZFE-ről. Mindkét Vidnyánszki tehetséges. A hatalom adhat díjakat, de nem adhat tehetséget. Ez igaz. Többet kellene törődnöm gyermekeim érzelmeivel. A tehetség előbb-utóbb, szívós munkával, érvényesül. Jónás kapott egy esemest, MENJ NINIVÉBE, ez szerepelt a kijelzőn, csupa nagybetűvel, a végén felkiáltójel. Beszélt is az egyik karaván vezetőjével, valami arabbal, de aztán eszébe jutott, hogy Mohamed kolléga hívei karddal alakítják a történelmet.   

Pócsmegyer, húsz december tizenöt, kedd. Amikor Zita azt hitte, hogy a klezmer a harmadik típusú mosópor, mert van a folyékony meg van a por, akkor Miklós elgondolkodott az Infinitívuszban rejlő lehetőségeken. Ahogy a költő az igekötőket variálja. Mert ha egy boltban minden kapható, akkor lehet ott kapni bármit is. Aztán nem jöttek el, mert meghalt valaki. Zita egyébként Anitát is utálta, mint azokat a nőket általában, akik a haszon reményében szétteszik, mert aki mindenkinek szétteszi, szétteszi bárkinek. Az egyik színész volt, a másik zenész, a harmadik pedig halhatatlan. Jenő a sivatagban a századra gondol, holnap indulunk a megnevezhetetlen helyőrség felé, láthatatlan oázisok remegnek a forró homok fölött.

Pócsmegyer, húsz november huszonöt, szerda. A próféta vízöntő, a cet pedig halak, meglehetősen furcsa egy alak. A névtelen városban minden név szőrzsákban, megtérés legyen hamu a fejen. Imádkozik a király, térden csúszik a pap, megváltoztatja életét holnap a bohóc. A próféta meg a pap kolléga, és az mellékes, hogy számlaképes a pap. Múlik a harag. A város megmarad. Holdra cseréli csillagát a nap. A városon kívüli árnyékot kedveli a lélek teste, ahol majd este kellemetes érzeményt borít rá az álom. Kényelmes köpeny hálás halálom. Elmúlik minden. Halott létező a hal. Ott úszik, ahol nincs semmi. A kilincs is látszat a valóság valótlan ajtaján. Mérlegre teszi a szűz oroszlán az utolsó mondatot.

Pócsmegyer, húsz november huszonhárom, hétfő. Színházban a látszat valóságnak látszhat, hideg van előtte, utána is persze, mégse ez a lényeg. Az első felvonás önmeghatározás, nem is lehetne más, a súgó lyukba mász, onnan némán figyel. A szituáció ideget borzoló, félelem, reszketés, izgalom, egy kevés púder a szünetben. Aztán majd visszaülsz, a helyedre kerülsz, már majdnem ismerős az utód meg az ős, az otthon melege. A függöny is lemegy, csapd össze tenyered, a ruhatárban vár a színpadi homály, az utcalámpa ég. Indulsz te is haza, míg tart az éjszaka, magányodba karolsz, magadhoz így hajolsz távolról messzire. A színész tévedett, mérlegre mérgeket tett, hogy lemérje ő, az elfolyó idő mennyire ártalmas. Ártalmas nagyon, mert üres a néma kert.