Asztalomnál ülve vártam az ihletet.

Nem jött, pedig tudtam, valahol itt lehet.

Ahogy gondolkodtam, behunytam a szemem

s akkor egy férfi hang megszólalt mellettem:

– Látom, hogy verselgetsz  – mondta hallgatagon.

Megírtam vagy ezret én is fiatalon,

de az apám biztos nem volt elégedett,

mert ezekből szinte mindent elégetett.

De ettől nekem mégsem ment el a kedvem

s végére elismert irodalmár lettem.

Bár igaz, hogy néha nem vettek komolyan,

mert a műveimnek túl sok humora van,

ám jó volt látni, az olvasó hogy ürül,

ha velem utazhat a koponyám körül.

Írtam regényt, verset, sőt filozófiát,

más költők nevében sok versparódiát.

Ha néha fáradt vagy és nincs más ötleted,

ismert költőktől ezt te is megteheted.

De vigyázz, a verset át nem formálhatod,

legfeljebb a témát megváltoztathatod.

További jó munkát. Talán segíthettem. –

szólt s máris távozott. Én meg felébredtem.

 

Úgy tűnt hogy álmodtam, de maradt egy foszlány.

Minthogyha Karinthy beszélt volna hozzám.

Merengve bámultam. Tényleg itt járt volna? –

s akkor felnéztem az öreg könyvespolcra.

Rájöttem!  Számomra járt itt az új ihlet,

amit rég keresek egyszeriben meglett.

Néhány könyvet gyorsan magam elé vettem,

kinyitottam őket, aztán írni kezdtem…….

 

(Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne)

 

Ha a durva simább lenne

 

Ha a durva simább lenne,

simogatnám reggel-este,

minden göröngy lapos volna,

ha a durva simább volna.

 

De ha a simán nincsen pukli,

minek kell azt simogatni,

nem is venném két kezembe,

ha minden durva simább lenne.

(Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…)

 

Sem adósa, sem tartozója…

 

Sem adósa, sem tartozója,

Sem uzsora kamatozója

Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

 

Nyugdíjas vagyok: szende lélek,

Megjátszom, hogy ebből megélek,

Elégedetten én,

Elégedetten én.

 

De jaj, nem lehet letagadni,

A bankot nem tudom kihagyni,

A deviza hitelt,

A deviza hitelt.

 

Ezért angyalok, hogyha néztek:

Félmilliárdot küldhetnétek

A túlélésemért,

A túlélésemért.

 

 

(József Attila: A Dunánál)

 

Környezetvédelmi parti túra

 

„A rakodópart alsó szélén ültem,”

vártam, hogy elússzon egy dinnyehéj.

Arra gondoltam magamba merülten,

ha meglátom oda kiáltok: Héj!

De nagy dinnye volt aki bedobott! –

ám a víz furcsább szemetet hozott.

 

Mint kövér nagy hal úszott ott egy köcsög,

felgyűlt bennem a negatív hatás,

nem sejtettem, hogy ennyi itt a köcsög,

kinek nincs hulladékgyűjtője más.

Aztán jöttek műanyag palackok.

Hát tényleg vannak bunkó parasztok!

 

Egymás után úsztak apróbb szemetek,

papír zsebkendők, sörös dobozok.

Ó, hogy nem sül ki az a két szemetek,

magukat nagynak tartó okosok.

Talán sohasem gondoltok erre,

hogy ezek lemennek a tengerre!

 

Akkor hirtelen átfutott elmémben,

ha ennyi szemét van itt legfelül,

mi lehet még a folyó legmélyében?

Ettől valami megkondult belül.

A szívem volt, mi dobbantott vadul.

A Duna meg csak folyt, folyt piszkosul.

 

 

(Ady Endre: Párisba járt az ősz)

 

Kertembe járt az őz

 

Kertembe tegnap beszökött az őz.

Kerítés mellett osont hangtalan.

Nem tudhatom, hogy került belülre,

Kapuja zárva van.

 

Udvaromból néztem arra felé,

Amint észre vettem a kis sutát.

Megsajnáltam ártatlan szemeit

S hagytam a kis butát.

 

Füvet legelészett a fák között.

Úgy hittem, ebből nem lehet nagy kár.

Később valami mégis azt súgta,

Nézzem meg mit csinál.

 

Mire oda értem már elkéstem.

Kertemből az őz csendben lelépett,

Lerágva csodás gyümölcsfáimról

Az összes fakérget.

 

 

(Arany János: Toldi)

 

Közmunkás kaland

 

„Hé birka! melyik út megyen itt Budára?”

Kérdezte a farkas kocsiját kitárva.

„De vigyázz, ha átvágsz lenyúzom a bundád,

Holnaptól nem nyomod már itt a közmunkát.”

  A bárány csak bámult lapáttal kezében,

Úgy tett mint egész nap, szinte meg se rezzent.

Így morgott magában: „Még ezt vissza kapod!

Azért lebirkázni, mert közmunkás vagyok!

 

Hová menne az úr?” kérdezte hidegen.

„Erre lakom én is, Budát jól ismerem.

Mondja meg kit keres. Biztos hogy oda ér.

Nekem ez a bunda mindennél többet ér.”

  Tetszett a farkasnak ez a korrekt beszéd,

Úgy döntött, ma inkább még se őt tépi szét.

„A Fekete Farkasok Klubjába megyek,

fontos, hogy pontosan időre ott legyek.”

 

„Menjen a kanyarig” mutatta lapáttal,

„aztán menjen balra néhány métert háttal.

Onnan már jól látszik kocsijából egy ház,

Rajta a felirat röviden: FFK.”

  „Az az!” szólt az ordas, „Fekete Farkas Klub.

Az amit keresek, igazi bűnös lyuk.”

Aztán mint egy gyors szél még el sem búcsúzott,

Becsapta az ajtót és aztán elhúzott.

 

„Menj csak,” szólt a bárány, „ne téveszd az irányt,

És ne izgasd magad az én bundám iránt.

Nem mindig győztes ki másik vérét issza.

Onnan farkas eddig még sosem jött vissza.

  Azt a bűnbarlangot régen felszámolták,

Eltűnt a csőcselék, ott maradt az a ház.

Ám ez az épület más célt szolgál máma:

A Fővárosi Fővadász Kúriája.”

 

(Petőfi Sándor: Füstbe ment terv)

 

Újra írt terv

 

„Egész úton – hazafelé –

Azon gondolkodám:”

Hogy tudassam a rendőrrel, -

Nincsen jogosítvány!

 

Nem sikerült megszereznem

Tizenkét év alatt,

Lejárt már a műszakaim is –

Bár a kocsi szalad.

 

Mit ajánljak pénztárcámból

Elegendőt neki,

Midőn felém, min jó tündér

Tenyerét nyújtja ki.

 

S a garázsomhoz érkezék…

Megúsztam ma simán…

Ezzel megyek hát holnap is…

Na, meg holnap után.