Jelige: Algo Pirike – Hogy is volt?

2020. március. Néhány külföldi diáklány elhatározta, hogy pár napra szétnéz a nagyvilágban. Konkrétabban hazánkban, még konkrétabban a fővárosban. A látnivalókat Buda mutatja, a szállásról Pest gondoskodik. Budáról már hallottak, de Pestet nem még nem ismerik. A programból majdnem kifelejtették a gulyást, meg a csirkepaprikást. Igen, és a csodálatos Halászlének nevezett kulináris élvezetet. Ezt még gyorsan pótolták. Lázas készülődés után végre elindultak. A készülődést maguk mögött hagyták, a lázról viszont megfeledkeztek. Az náluk maradt.

Vesztükre!

Az éjszakát a kényelmes diákszálló helyett a László Kórház egyik elkülönítőjében töltötték. A szigorú megfigyelés eredményeként hamar kiderült, hogy nagy a baj.

A szellem kiszabadult a palackból. Hivatalosan is bejelentették: a Covid járvány ide is megérkezett!

Néhány hónap telt el azóta.

Á-Poló felkelt. Gyorsan öltözött, így észre sem vette, hogy az éjjel valaki egy piros szívecskét rajzolt a trikójára. Rohant a nagy, „H” betűs épület felé. Nő-Vér is felébredt. Nem kellett senkinek bebizonyítania, hogy ő nő. A vér is csorog ereiben. Talán egy kicsit gyorsabban is, mint egyébkor. Ő is a nagy ház felé vette az irányt. Fél úton találkoztak. Ő vette észre Á-Poló trikóján a kis szívet. A fiú ettől nagyon büszke lett. Kinyomta a mellkasát, amitől egy diétás díjbirkózóra hasonlított. Együtt mentek tovább. A kapuban – aminek még nem kaput – a Por-Társ meglengette a sapkáját. Ettől mind a ketten köhögni kezdtek. Máskor nem hagyták volna szó nélkül, de most csak intettek egyet; odaseneki! Az udvaron megnyugvással vették tudomásul, hogy megérkeztek Szirének. Elsőnek Szirén-A gördült be. Nem örült, hogy ilyen korán zaklatták. Abba is hagyta énekét. Szkafanderbe öltözött emberek gyorsan bevitték amit, illetve akit hozott, aztán indultak is tovább. Az utcáról még behallatszott, hogy Szirén-A újra rákezdett ismerős trillájára. A jelenet a nap folyamán még sokszor ismétlődött. Szirén B, C és a többiek katonás rendben jelentkeztek, aztán távoztak fáradhatatlanul. Nem is értem, hogy volt kedvük egész nap énekelni, ráadásul ilyen kellemetlen dallamot. Á-Polóék a folyosón találkoztak Vak-Cinával, aki fürgén kopogott a folyosón a botjával, mert az operációs értekezletre igyekezett.

Vak-Cinánál időzzünk el egy kicsit! Ki is ő tulajdonképpen? Nem más, mint felelet a vírusra. Ahogy hivatalos lett a járvány – mert az ember találékony, minden kihívásra gyorsan válaszol –, így tett most is. Kinyíltak a kutatólaboratóriumok, jöttek a pipetták és vignetták, csészék, petri-csészék, no meg a precíziós mérőeszközök. Jött a Vegyész, a Gyógyszerész, meg a Lángész és megszületett Vak-Cina. A nagy sietségben azonban a szeme nem lett tökéletes. Megvárták, hogy kiderüljön róla, hogy jó kislány, megérdemli, hogy ne maradjon egyedül, születhessen neki sok-sok testvérkéje.

Ahogy ez lenni szokott, a testvérek amennyire hasonlítottak egymásra, annyira el is tértek egymástól. Megindult tehát a versengés a legjobb pozíciókért. Bár a főcél egyformán lebeg mindenki előtt, a hatalmi harc még ma is tart.

A gyógyszergyárak futószalagjairól tucatjával kerültek le a hasonló összetételű, különböző nevű, de magukat a legjobbnak mondó apró ampullák. Szalagról a dobozba, dobozzal a ládába, ládával a konténerbe, azokkal meg hatalmas kami-(nem kamu)onokba. Egyenesen ki a Rep nevű térre. Ott a hasonló névre keresztelt Ülőre rakták őket. Ezek szállították a megadott címre. Ott aztán újabb kami-onok rögtön az előre behűtött raktárakba vitték. Mi történt? Minden kezdődött elölről, csak éppen fordítva: a konténerben lévő ládákból dobozok lettek, a dobozokat vitték szana meg szerte, ahol csak újabb hűtőszekrényt találtak. Itt már fiolaként foglalta el a helyét. És a hosszú út végén – az oltóponton – elmondhatta: „Megérkeztem!” Az emberek pedig ezeken a kijelölt oltópontokon fegyelmezett sorokban, egymástól egyenlő távolságra, szájmaszkban (!) várták, hogy megkapják azt, amitől és amire olyan sokat vártak. Így lett nekünk csomó-pont, pék-pont, csomag-pont után oltó-poltunk is. És valahogy így született meg a mi Vak-Cinánk is.

Nő-Vér meg Á-Poló végre a kórterembe ért. Közben megérkezett Orv-Os is, aki nevével ellentétben, inkább szemben támad az ellenségre. Ha harc, hát legyen harc! Főleg, ha az egészséget támadják. Egyébként keveset beszél. Az egész arcát eltakaró maszk mögül úgysem értik mit mond. A simogatása azonban gumikesztyűn keresztül is gyógyít. A kanül meg örül, mert végre a helyére kerül. A Kór-Teremben csupa szegény ember fekszik. Elhasználták az „egészség”-nek nevezett csodaszert, a humor is elfogyott, a padlás meg tele van görcsös fájdalommal, bánattal. A szomorúság hajtásai már otthon is túlnyúlnak az ablakon, meg a kerítésen. Szegényeknek meg már levegőre sem futja. Szerencsére még itt van Kap-Szula meg Tab-Letta, hogy támogassák őket. De az ő kezük is farad, hát még a lelkük!

Á-Poló meg Nő-Vér átöltözik. A maszkot sem felejtik el. Ó, az a maszk! A sokat szidott darab, ami ennek ellenére új módit kreált. A hagyományos maszkot hamar felváltotta a csíkos, kockás, gyerek-mintás, pöttyös, meg ki tudja még hány féle színű meg mintájú ruhadarab. Láttam már olyat is, amin képregény részletet olvastam. (De hol a többi rész?) Hiába! Az emberi képzelet határtalan.

És ha már a dicséretnél tartunk, a maszknak vannak ám előnyei is! Mik ezek? Hát például: eltakarja a kialvatlanságodat, vagy ha morcos vagy; megfiatalít, mert eltüntetni a ráncaidat (na nem örökre!); nem érzik rajtad a rossz leheletet, ami a szuvas fogadtól van, vagy mert elfelejtettél reggel fogat mosni; senki nem látja, hogy hiányos a fogsorod; a szomszédod nem fordul el tőled, mert fokhagymát ettél reggelihez …, és még sorolhatnám. Lehet, hogy eljön az idő, amikor bele fogunk szeretni a szájmaszkunkba?!

Akárki, akármit mond, a Co-Vid a legnagyobb svihák!!! Pofátlanul ellopja az erőnket, kilopja a tüdőnkből a levegőt, elcseni a jókedvünket, aztán még a gondolkodásunkat is megkeveri. A sok rossz mellett, ami a számlájára írható – nota bene –, még az élet működéséhez szükséges anyagok nevét is pimaszul eltulajdonította és használja, mint a szén (C) és az oxigén (O), és ki tudja, még meddig fogja Vid-áman bitorolni.

Az élet meg azért Kór-Házon kívül is zajlik ám! No, nem az utcán, mert ott alig lézeng egy-két ember – többen is lehetnének –, utálják a szájmaszkot, és különben sincs semmi halaszthatatlan, akkor meg minek?! Az orvosi rendelő viszont könnyen felismerhető az utcán várakozó emberalakzattól. Ilyen van a nyitva tartó posta, élelmiszerbolt előtt is, mert kettőig mindenkinek tudnia kell számolni, hogy bejuthassanak. Ha fentről nézed olyan, mint egy ritkára fűzött gyöngysor. Szép, tarka látvány. A házi orvos – nézd el neki – most nagy ívben elkerül a házadat. (Oda csak a szkafanderesek mehetnek, de őket inkább ne hívd vendégségbe!) A dolog most másképpen működik. Olyan ez, mint az aranyhalas mesében: Te kívánsz valamit telefonon, ő felteszi a felhőbe, és hipp-hopp, már ott is van a gyógyszertárban. Pati-Ka, a kis szorgalmas, válogat, csomagol és mindenkinek azt adja, ami jár neki.

Az Opera-Tív Törzs meg közben szorgalmasan ülésezik. Ha figyeled a leggyakrabban elhangzó szavakat, amiket használnak, legtöbbjük ismerősen cseng régebbi járványok korából, de vannak tök újak is… Ilyen például a Pandémia, ami nem tévesztendő össze az állatkertben hancúrozó kismackóval. A másik, ami mindenki számára ismerős, a Statisztika: görbék, grafikonok rohangálnak fel-alá (hogy nem fáradnak el?!), és ez adja az okos mondanivalót. Morbiditás: a statisztikában a közérzetükkel, egészségükkel elégedetlenek száma. Letalitás: ugyanez az esetszám azokról a „finnyásokról”, akiknek már semmi nem jó. A szemüket sem nyitják ki többet. Karantén: Antén karja, ami vigyáz az önkéntesen vállalt, de kötelező szobafogság betartására. Kinyúlik, valahányszor valaki megsérti azt. Védőoltás: járvány okozta futótüzek oltására használt csodaszer. Hatékonysága annyit ér, amennyire hiszünk benne. Még van két fogalom, amit véletlenül sem szeretnék kihagyni. Ezek nélkül számomra nem teljes a körkép. (Velük sem!)

Online: A legújabb kor vívmánya. Mindent visz! Ott van mindenhol:

– Ilus néninél, amikor kiürül a kamrája. Lisztet, cukrot, egy kis nyalánkságot szeretne, és még a kapun sem mehet ki. Megírja a listát, elküldi a neten, és a nagy kocsi már áll is a ház előtt, a sofőr kiszáll (maszkostul), bepakol, neki csak fizetni kell – persze, ha tud.

– Elvesztetted a munkádat, és nem találod meg, hiába keresed. Ha ló nincs, a szamár is jó alapon segít másikat keresni, legfeljebb együtt sem találtok.

– Tanítja a gyerekedet, ha kényszerből nem mehet iskolába. Ő örül, te pedig a falra mászol az otthoni teljesítményétől!

– És, ha ez még mindig kevés: szórakoztat, bosszant, felháborít. Vagy a fejedbe húzza a bohóc sapkát, hátha ettől végre elneveted magad.

Mennyiségtan: Életszagú. Hát még az íze! Apa, Anya keményen tanulja. Kötelező foglalkozás, valahányszor deficites a család kasszája:

– Ha kiesik a keresetünk, de nem azért, mert a szél kifújta az ablakon.

– A gyerek már megint nőtt tíz centit, ráadásul az összes zoknija is lukas.

– A mosógépnek is pont most kellett elromlani, pedig még csak tizenöt éves.

– A Nagyitól már nem jön a rendszeres apanázs. Panaszkodik, hogy egyre többet fizet a boltban, pedig nem eszik több kenyeret. És már takarítót és bevásárlót is fizet.

És csak sorolom, ami éppen eszembe jut, és nem érek a végére. Az Opera-Tív Stáb meg közben csak befejezi a Wagner-dalmű hosszúságúra nyúlt ülését. De még nem mennek haza. Hihető, vagy kevésbé korrekt csatornákon elindul a hírfolyam. A mi közérzetünk pedig attól függ, hogy éppen mit hallunk.

De menjünk vissza a „H”-val jelölt épületbe! A Kór-Házba, ahol Á-Poló, Nő-Vér, Orv-Os, Vak-Cina és még sokan teszik a dolgukat névtelenül, de annál nagyobb lelkiismerettel és lelkesedéssel. Kívánjuk, hogy még sokáig álljon, mert szükségünk van rá! Nekik pedig köszönjük, és HAJRÁ!