Jelige: A Krampusz – Munkaügyek

Az embereket nagyon könnyű egy kalap alá venni. Különösmód könnyű ha az ember csupán egy a sok millió „keményen dolgozó ember”-ből. Mindenki végzi a maga feladatait, keresi a maga pénzét, amit aztán elkölthet a maga kenyerére. Mondhatnánk, hogy dolgozni csupán abból áll, hogy reggel óracsörgésre kelve botorkál az ember egy csésze kávéért matatva a konyhapulton, hogy aztán felvegye az emberek között is nyugodtan viselhető ruháit, bemenjen a munkahelyére és végigcsinálja a napot anélkül, hogy melegebb éghajlatra küldené azokat akikre pillogni sem szabad, nemhogy hozzájuk szólni. Igen, mondhatnánk, hogy ez igaz, de miért is tennénk, amikor semmi sincs kőbe vésve ha a munkáról van szó. Ha hiszik, ha nem a legváratlanabb dolgok történhetnek meg az emberrel, még akkor is ha a munkahelye csak egy hivatal.

Bernadett ezt különösen jól tudja. Amikor hét évvel ezelőtt aláírta a szerződését, amin ott díszelgett a „határozatlan idő” ígérete, és a „munkaügyi ügyintéző” hangzatos megnevezés, komolyan elégedett volt, sőt még azt is elhatározta, hogy a legtöbbet fogja kihozni a néha unalmasnak mondott irodai munkából. Na, pontosan ez volt az a gondolat ami miatt Bernadett ott tart most ahol. Emlékeznek rá mit mondtam az előbb arról, hogy mit jelent dolgozni? Arra kérem önöket, hogy ha emlékeznek, hát feledjék is el, és kezdjük el Bernadett szemén át nézni az igazságot!

Bernadett egy egyszerű házban él a férjével, és a három irreálisan óriási méretű macskájával. Utóbbiak jóval óracsörgés előtt ébresztik őt, hajnali gitárszólóval amit a fémszárító szálacskáin, vagy az éjjeli lámpa rúgóján adnak elő készséggel. Előadásukat a „Hol van már a kaja?” operett-betét kíséri, de csak bizonyos alkalmakkor. Náluk persze minden alkalom egy „bizonyos alkalom”.

Bernadett kicsit fáradtan ébred, de mivel hajnal egykor még szörpnek való ribizlit bogyózott, és marhahúst szeletelt cicaszájban is elférő falatokra, így úgyis inkább csak sziesztának mondható amit alvásként leművelt. Merthogy ekkor még csak hajnal fél öt van. Persze egy jószágot szerető ember nagyon türelmes és áldozatos tud lenni, így Bernadett reggelei a „semmi baj” jeligére épülnek.

Miután mondhatni sikeresen elindította a macskáit a férjét, majd önmagát is a hét egy aktuális napjára, már legalább hét óra van. Hiszen az ember miért ne sütné meg már reggel még azokat a gondosan megsodorgatott virslis kifliket is amiket a hazalátogató fia fog elfogyasztani?

Na, de a munkáról kellene beszélnünk igaz? A munkahelyekkel kapcsolatban egy dolog mindenképpen hasonló, sőt szinte már ugyanaz: odáig el is kell ám menni, sőt merész esetekben bemenni is szokás. Bernadett egy piros kempingbiciklin közlekedik. Ennek részben az az oka, hogy a maga százötvenöt centijével furán mutatna másmilyenen, részben meg az, hogy ilyen biciklit kapott és kész. Emberünk biztonsági okokból kifolyólag kanyarodni ugyan csak egy irányba tud, és a megállással is vannak még problémái, de az egy év alatt ami azóta telt el, hogy megtanult biciklizni már jól kitapasztalta milyen utakon kell járni ahhoz, hogy se megállni se kanyarodni ne kelljen. Probléma megoldva! A munkahely előtt még megcélozza az útba eső házban élő barátját, és annak normális méretű macskáját Mircót akikkel közösen megkávézik és felkészül egy újabb hivatalban eltöltendő napra. Miután az otthonról hozott macskaszőrt még kiegészítette néhány szép szürke szállal is, már igazán elérkezik az ideje, hogy biciklijét a „piros villámot” hátrahagyva besétáljon a hivatalba.

Bernadett igazán igyekszik, hogy legalább egyszer csak úgy belépjen a nagykapun, végigsétáljon a folyosón az irodája ajtajáig, bemenjen és csendben végezze a munkáját, de ez nem olyan egyerű ám. Így van ez ha valaki olyan közérdekű személy, mint ő! Most azt gondolják nem megfelelő szót használtam mikor azt mondtam Bernadettre, hogy „közérdekű”? Pedig én ezt nagyon is átgondoltam kérem! A hivatalban mindenki tudja, hogy bárkinek, bármilyen hasfájása is van Bernadett az az ember aki mindent megold majd. Legyen szó többmilliós pályázatok iratairól, párkapcsolati tanácsadásról, karácsonyi ajtódíszekről, vagy kertészeti útmutatásról, ő a Jolly Joker. Néha eszébe is jutott, hogy talán nem szabadott volna kimutatnia, hogy mindenhez is ért, de addigra már késő volt. A hír úgy terjedt el mint ovisok közt a bárányhimlő, és Bernadett azon kapta magát, hogy a munkája mellett ő locsolja a hivatal virágait, mindenkiről megvan annyi információja amennyi már a „túl sok” kategóriába esik, és gluténmentes receptekkel látja el a témában érdekelt kollégákat. Az más, hogy egyszer a megbízási szerződések közé is keveredett egy „gluténmentes diós kosárka” recept amit még fel is vitt aláírni a jegyző úrnak. Az eset szerencsére nem torkollott tragédiába, hiszen még a jegyző úr is aláírta kérdéses „iratot”, sőt értékes kommentárral láttamozta azt: „Ez jól hangzik Bernadett!”

No, de ugye a munkáról kellene beszélnünk! Tehát Bernadett megérkezik, belép a nagykapun, és a portán rögtön több kilónyi kovászolni való uborkába botlik, amiknek eladására szívességből vállalkozott egy ismerőse kedvéért. Egyébként más zöldségek, esetenként virághagymák is szerepeltek a repertoárban, de ezúttal az uborkának volt szezonja. Mivel Bernadett mindenben is jó, így mire az irodájába ér, a zöldség nagyjából el is kel. Persze attól függ hány kolléga jön szembe a folyosón, de valahogy vele mindig sokan tudnak szembe jönni.

Az asztalán egy doboz bonbon várja amit a takarítónő hagyott ott neki hálából, hogy szerzett zöld paradicsomot a visszeres lábára, a telefon pedig három nem fogadott hívást is jelez pedig még csak reggel nyolc óra.

A munka tehát valahol itt kezdődik el. Először is a három nem fogadott hívásból kettő ugyanaz a szám így azt hívja vissza először. Türelmesen végighallgatja a gazdálkodási iroda vezetőjének kimerítő beszámolóját arról, hogy el kell készíteni az éves költségvetési táblázatot ami ugyan csak fél év múlva lesz esedékes de Bernadett már rég el tudja engedni, hogy kollégája finoman szólva a túlbuzgó kategóriába tartozik. Megnyugtatja a férfit, hogy észben tartja a dolgot, felhívja a figyelmét arra, hogy milyen addig tisztázandó kérdések vannak a feladattal kapcsolatban, majd annak tökéletes tudatában teszi le a kagylót, hogy azokra a kérdésekre majd fél év múlva fejvesztve kap válaszokat. Természetesen szigorúan a táblázat elkészülése után, hogy aztán még el tudja készíteni az első, a második, és hatodik újratervezett verziót is.

A másik nem fogadott hívás a fejlesztési irodáról érkezett. A kolléganő kedvesen kéri meg Bernadettet, hogy horgoljon neki is egy olyan strandruhát, mint a Mártinak tavaly, természetesen nem ingyen. Bernadett elvállalja a feladatot, elkéri a méreteit, de arról mélyen hallgat, hogy két hete még azt mondta soha többé nem hajlandó strandruhát horgolni. A túlvégről sűrű hálálkodás, majd leteszik a telefont és Bernadett a monitor felé fordul. Személyigazolványát elővéve elkezdi azt a lehetetlennek tűnő folyamatot ami ahhoz kell, hogy egyáltalán elérje azt a programot a számítógépén ami a mindennapi munkájához szükséges. Nem olyan egyszerű az élet a kártyaolvasók, jelszavak, és ilyen-olyan isten tudja hány lépcsős azonosítások tengerében!

A naptárába tekintve tudomásul veszi, hogy el kell készítenie a nyári diákmunkások megszüntető iratait, megbízási szerződéseket kell módosítania, és be kell rögzítenie a havi szabadságokat is. Utóbbit a vele szemben ülő kolléganőjére bízza aki néha kicsit fura de legalább van, majd mire belekezdene a saját dolgába, és a program is engedelmeskedik, kopogtatnak.

A kulturális referens az, némi gluténmentes keksz és gumicukor utánpótlással, arra hivatkozva, hogy „úgyis visszajár majd felzabálni”, majd megejt néhány szót arról, hogy kinek a kijét mennyire és miért, majd távozik. Hiába, ilyenek ezek a művészek!

Bernadett ezek után belekezd a munkába. Rekordnak számító dolog, hogy három diák irataival is kész lett a következő kopogtatásig. Ezúttal komoly munkahelyi kapcsolatot érintő probléma merült fel amit hivatalosan akár csapatépítésnek is lehetne hívni, de valójában csirkevágást, és kopasztást jelentett egy kolléganője házánál. Ellenszolgáltatás: két egész tyúk. A hülyének is megéri!

Ezek után Bernadett a délelőtt további részét valóban azzal tölti, hogy megcsinálja a tervezett feladatokat. Egy óra tájban, amikor már az ebédjén és jó pár családi telefonon is túl van, kimegy megetetni a hivatal el nem is ismert gyermekét, Picúrt a kis fekete kutyát aki mindenkit utál. Még Bernadettet is, ennek ellenére mégis az ő neve merült fel amikor a vezetőség agyából kipattant, hogy valakinek nevére kellene venni a jószágot. Ha hiszik ha nem, erre még Bernadett is nemet mondott.

Négy évvel korábban is úgy kellett volna tennie amikor elküldték arra az esélyegyenlőségi csoportgyakorlatra amikor is hangosan ki kellett jelentenie: „Én Bernadett nem egy börtönviselt nő vagyok.” Az eset olyan kínos volt, hogy jobb is inkább nem beszélni róla.

A délutánok valahogy sokkal gyorsabban telnek a hivatalban. Igaz, meglepetésekből nincs hiány akkor sem. Most például már három óra van és Bernadett meg a kolléganője egy olyan pályázattal foglalkoznak amihez két forintnyi közük sincs, de hát olyan rendes az a kolléganő akinek ötvenezer forintnyi köze, és nulla százaléknyi kedve van hozzá, hogy miért is ne járna neki némi segítség?

Négy órakor, mikor a munkaidő másoknak lejár, csak Bernadett marad az asztalánál. Egy új kolléganőt vár aki kellett mint egy falat kenyér, és aki csak fél ötre tud jönni mert előtte megváltja a világot vagy mi. A kifogásra annyira már nem figyelt oda…

Háromnegyedkor, mikor a hölgy még mindig nem érkezett meg Bernadett megrázza fejét, és kimegy a folyosóra. Egy lélek sincs sehol. Felnéz az irodája ajtajára, a rajta lévő táblára, és bár épp egy diliház bohócának érzi magát megnyugodva olvassa el, hogy a felirat még mindig ugyanaz, mint reggel:

"Barna Bernadett

Munkaügyek"