Hétköznapi történetek

Félt az éjszakáktól. Mindig rossz alvó volt, de a harmadik válása után Bencsik Álmos már csak kemény altatókkal tudott zavaros kábulatokba zuhanni. Mondta az orvos, aki felírta a gyógyszereket, hogy minőségi alvásban ne reménykedjen, az agykéreg dolga az, minden külső beavatkozás merénylet.

Az éjfél utáni virrasztás óráiban meddő és ostoba töprengések gyötörték.

– Miért ez a nagy hajrá? Miért törtet úgy mindenki? Hamarosan felszívódunk a magunk teremtette médiumban. A mesterséges intelligencia átveszi a szerepünket. Géntérkép lesz a személyi igazolvány. Ködharang alatt fogunk vakoskodni.

Így tudta ezt Álmos. Erre a sivár homokzátonyra sodródtak a gondolatai.

Az utcalámpák mocskos fénye áttört az ablaküvegen, s ettől opálossá lett. Ez az opálfürdő úgy burkolta be, mint Jónást a cethal bendője. Sokszor jutott eszébe az a paradoxon, az a szép és abszurd bibliai történet.

Irigyelte a prófétát a bátorsága miatt. Szembe mert szállni az Úrral! Tudta, nem érdemes kiállni a tömeg elé, mert korhadó avar alatt vagy trágyadombban turkáló pondró az ember.

Arra mégiscsak jók voltak a kínos töprengések, hogy felidézték az ő jelentéktelen, fajsúlytalan életének egyes képeit.

***

Nikolett-tel az interneten ismerkedett meg. A társkeresőn. Jó hely az. Szabad mező. Préri. Mindenki ugyanazt akarja. Nem kell izgulni. Nem kötelez semmire. Nem lehet felsülni. Nem kell udvarolni. Nem kell várakozni. Nem kell virágcsokrot szorongatni. Nem! Nem! Nem! Zúg a sok nem, mint az őserdő. El lehet bújni ebben a rengetegben. Nem himbálódzik fejünk felett a hurok. Nincs felelősség. Nem zsugorodunk kötelesség-gúzsba.

Könnyűléptű, lenge lány volt Nikolett. Illetve asszony, ahogy az kiderült róla. A mozgása tetszett meg Álmosnak az első pillanatokban. Úgy egyeztek meg a Facebook-on, hogy a Népligetben találkoznak. Jött feléje a sétányon, az arcát a társkeresőre föltett fényképről azonnal megismerte, de ő a lépteire figyelt, a lábak, a combok himbálózására. Beleszeretett ebbe az ingásba. Gyermekeknek van ilyen mókás járásuk. Tudhatta ezt magáról Nikolett, mert lenge kartonszoknyában libegett. A kávézóban azonnal bevallotta, hogy volt már férjnél, nem akarom, hogy csalódj bennem, mondta, harag nélkül, közös megegyezéssel váltunk el, gyerek nem maradt, ha akarod, összehozlak titeket. Emberek vagyunk, nem járomba fogott barmok. Ugye? Szerinted is így van ez?

Jó recept volt. Betartották. Két évig éltek együtt. Naponta emlegették az együttélés aranyszabályát. Nem vagyunk befalazva. A házasság nem bilincs. Két év után karonfogva mentek a bíróságra. Válóokot nem tudtak megnevezni. Az unalom nem válóok. Elég volt két év.

– Kiüresedtünk. Próbáljunk szerencsét mással! – mondta Nikolett. – Micsoda képtelenség egész életre kisajátítani valakit?!

***

Dóra Kanadából tért vissza. A kaland hozadéka egy kétéves leánygyermek, Nelli. Nem futó ismeretség gyümölcse. Az élettársa, Aurél viszonylag jó apa volt. De Torontóban maradt. Ő hazajött. Három évvel ezelőtt együtt vágtak neki az útnak, de ott besavanyodott az életük. Ezt Aurél mondta ki először, aztán naponta emlegették.

– Besavanyodott az életünk!

Pontosan nem tudták, mit jelent ez a besavanyodás. Nem is gyötörték önmagukat magyarázatokkal. Vagy megy a közös élet, vagy nem. Szerencsére nem voltak összeházasodva, két repülőjegy megoldott mindent. Egy Dórának, egy Nellinek. Mindkettőt Aurél fizette.

Bencsik Álmos szerette a gyermekeket. Gyakran ült le a padra a közeli játszótéren, föl-fölpillantott az okostelefonjáról, és figyelte, milyen elmélyülten építenek homokvárat, mekkora az áhítat az arcokon, ha lesiklanak a csúszdán, vagy ha repülnek a hintán. Egyszer, amikor odaért, Dóra éppen békítgette a lányát, aki torkaszakadtából ordított, mert egy tömzsi kölyök szétrúgta a homokvárát. Ahogy elhalkult a csatazaj, leült Álmos mellé a padra. Még meg is kérdezte, szabad ez a hely?

Így kezdődött. Dóra közlékeny volt. Kérdezés nélkül beszélt az életéről. Természetesen a leánykája, Nelli sorsával kezdte. Ő sem tudja, ártott vagy használt neki a hazatérés. Mármint a gyermeknek. Kanadában egyszerre kezdett gagyogni angolul és magyarul, de jól érezte magát a bölcsődében, a játszótereken. Az apját, Aurélt is szerette, habár ritkán látták egymást, mert csak éjszakára járt haza, sokszor még akkor sem. A szabad szerelem mezein vadászgatott.

Amikor már harmadszor-negyedszer találkoztak, s ültek le ugyanarra a padra, Álmos kötelességének érezte, hogy ő is meséljen magáról, mondjon el ezt-azt.

 – Édesanyám nevelt föl, apámat nem ismertem. Zűrös lehetett a válásuk, mert anyám csak piszkos gazembernek emlegette. Amíg kicsi voltam, elakadó lélegzettel hallgattam a felnőttek dumáját. Anyám a barátnőinek beszélt arról, mekkora csirkefogók a férfiak. Nem hittem, hogy minden férfi gazember. Már azért sem, mert akkor ki és milyen vagyok én? A barátnők mondták, nagyon hasonlítok apámra, s a családnév sem hétköznapi. Izgalmas. A Bencsik. Bencsik Álmos. Persze, ezek a töprengések csak a kamaszkorban törtek rám, ami amúgy is nehéz volt. Megteltem pattanásokkal, forradások maradtak az arcomon, miután begyógyultak a gennyes sebek. Legalább két évig nem mertem közeledni a lányokhoz. De kihevertem a nehéz korszakot, a házasságom is jól sikerült Nikolett-tel, csakhogy beleuntunk.

Itt megszakította Álmos a beszámolót, érezte, túl korán és túl messzire ment, nem akarta elriasztani Dórát. Egy ilyen bomba nőt nem szabad elszalasztani! Üvölt róla a szex. Haja fényes és hollófekete, az arcbőre sötét, de nem cigányos, inkább olaszos vagy görögös. Olyan, mint egy kerti mák dühös, lila virága. Szerette Dóra ezt a színt, sokszor tetőtől talpig lilába öltözött. Igaz, amikor kivillantak fehér, apró fogai, olyankor félelmetes volt. Nagymacska. Fekete párduc. Ritka állat.

Hamar kialakult a bizalmas viszony. Dóra hívta meg délutáni teára, kávéra, konyakra. Jó ízléssel berendezett lakása volt a panel telepen. Ez a kanadai zsírból van, mondta. Aurél gyermektartás fejében vásárolta.

A harmadik látogatás után Álmos ott maradt éjszakára. Ő a nagynénje jóvoltából jutott hozzá ugyancsak panellakáshoz, nem messze innen. Laura néni a végrendeletében, mivel neki nem volt gyereke, mindenét Álmosra testálta. Kiskorától nagyon szerette, jobban, mint a saját édesanyja. Azt a két ragyogó, világoskék szemedet imádom, Álmoska! S a göndör hajadat! Így áradozott a nagynénje, amikor ő még kicsi volt.

Egy ideig váltogatták a két lakást, hol egyikben, hol a másikban szeretkeztek, legyen meg az újdonság varázsa, mondták, aztán mégiscsak úgy egyeztek meg, hogy az egyiket kiadják, a bérlő a legjobb fejőstehén, ingyen jön a házhoz a pénz. Sorsot húztak, s a szerencse Álmosnak kedvezett. Vagy a balszerencse? Ezt soha nem tudta eldönteni. A két cédula közül Nelli, a gyermek az ő nevét húzta ki. Vagyis hát az ő lakását adják bérbe. Így neki kellett Dórához hurcolkodni. Mivel akkor már irodafőnök volt, odarendelte a három férfikollegáját, s egy délután áthordtak mindent. Nem lakott messze Dóra, a nehezebb bútorok maradtak a bérlőnek.

Kicsit zsúfolt lett a lakás, az életük is, de mindent meg lehet szokni. Gyermeket akartak. Legyen testvére Nellinek, mondta Dóra, akkor mégsem fogja annyira érezni az apahiányt, illetve könnyebben elfogad téged, Álmos, apának.

A terhesség első három hónapjában jártak táncolni, úszni, azután naponta végezte feleségével a kismamatornát. Jól éltek. Otthon csend volt és nyugalom, már Nellinek is vettek okostelefont, s üveges, merev tekintettel nézték az apró képernyőt a tenyerükben.

Álmos egy nemzetközi gyógyszergyár könyvelését végezte. Fejfájdítós munka. Kivételes figyelmet követel. Otthon is dolgozott. Sokszor éjféléig ült a laptopja előtt a konyhában.

Dóra, amíg nem domborodott túl nagyra a hasa, gyógytornát tanított egy kisegítő iskolában. Torontóban képezték ki. Hetekig latolgatták, ott legyen, vagy ne legyen ott a szülőszobában Álmos. Nagyon érzékeny volt mindig a gyomra. Végül úgy döntöttek, fogja Dóra kezét, mert – ezt így mondják –, neki szüli meg a fiút. Már tudták, hogy fiú lesz. Elkészültek a felvételek. Nevet is választottak, legyen Zalán. Az legalább kicsit magyarosítja a Bencsik nevet.

Bonyodalom nélkül járt le a szülés. Dórát még meg is dicsérték, mondta a főnővér, bárcsak mindenki ilyen lenne, öröm volt nézni az erőteljes nyomásokat, a szakszerű légzést, az erőbeosztást. Álmos is megúszta rosszullét nélkül, három nap után boldogan vette át a bepólyált gyermeket, s mentek haza taxival.

Dórának nem, de Álmosnak szokatlan volt az éjszakai nyivákolás. Ha egyszer az ő álma megszakad, visszaaludni nem tud. Kábultan, szédelegve ment munkába. Úgy érezte, megbénult az idő, cammognak a napok, rokkan alatta a föld. Fáradtsága állandósult. De minden elmúlik egyszer. Még az anyja is enyhült valamelyest, megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy a fia bitangos nőt vett feleségül. Így mondta mindig: a bitangos nő. Persze, nem Dóra szemében, hanem a háta mögött.

A rossz, kialvatlan éjszakák miatt Álmos kezdte hálószobának használni az irodát. Kanapét vásárolt, amire nappal az ügyfelek ültek, éjszakára meg kihúzta, és ott aludt. Nem minden éjjel, de gyakran. Dóra duzzogott az elején, ám kénytelen volt belenyugodni, a férje állása forgott kockán.

***

Lenke, a bérszámfejtő egyszerű, kis női praktikákkal kezdte behálózni a főnökét. Levett a kabátjáról egy pihét, megigazította a nyakkendőjét, szokatlan időben is főzött kávét, megsimogatta a haját, és ha aktacsomagot vett át, Álmos kezét is hozzászorította. Amíg friss volt a házassága Dórával, nem reagált az ártatlan közeledésekre, de az éjszakai benthálások miatt közelebb került a lányhoz. Tanulmányozni kezdte az arcát, a mozdulatait. Nem különleges szépség, állapította meg, de az alakja hibátlan, teste izgalmas. És a keze! Hosszú, vékony ujjak, ápolt, festett körmök, kecses, vékony csuklók! Haja hosszú, szőke, szálas.

Gátszakadást a kanapé idézett elő. Mindenki tudott arról, hogy a főnök néha itt alszik, s ezt használta ki Lenke. Kulcsa mindenkinek volt az irodához. Egyik nap, késő délután Álmos kiment vizet, gyümölcsöt vásárolni, s amikor visszatért, Lenkét ott találta az ágytakaró alatt, a kihúzott kanapén. Napok óta leste az ő mozgását a szemben lévő kávézó kirakatából. Az irodaasztalon otthoni terítő, azon tálca, egy üveg pezsgő és két pohár. Lenke nem volt biztos a dolgában, ezért ruhástól feküdt le, s várta, üvölteni fog a főnöke, kidobja, vagy pedig beadja a derekát. A vékony ágyterítőt olyan gondosan simította magára, hogy azon átsejlett minden idoma. Gyönyörű sziluett! Tudta, ez izgalmasabb lehet Álmosnak, mintha meztelenül látná.

Percek múltak. A feszültség nőtt. Álmos nem volt ordibáló típus, arra gondolt, bármennyire kurvás Lenke merénylete, végül is szerelemből csinálja. Melyik férfi nem örül, ha rajonganak érte a nők? Lassan közeledett az asztalhoz. Kidugta a pezsgősüveget, töltött, az egyik poharat a lány kezébe adta, másikat ő emelte magasra. Koccintottak. Egyetlen szó nem hangzott el. Furcsa, különös jegyesség köttetett, de akkor már az irodaszerelem annyira általános volt, hogy nem lógtak ki a sorból.

Fél évig tartott. Fél év után robbant azt életük. Otthon Dórával gyérültek a szeretkezések, az irodában Lenkével szaporodtak, s a pletykák szállongtak, mint a szemeteskukák körül a zöld legyek.

Dóra dörömbölni kezdett egyik éjszaka az irodaajtón. Dühösen rikácsolta, ha nem nyitják ki, hívja a rendőrséget. Kinyitották. A két nő egymásnak esett. Illetve Dóra támadta meg Lenkét, csuklójára tekerte a hosszú, fehér haját – ezt szerette Álmos a legjobban –, a másik kezével ütötte, verte, s úgy ömlöttek a trágár, obszcén szavak a szájából, mint szennyes lé a kanálisból.

Alig tudta Álmos szétválasztani a két nőt. Másnap fölkereste a bérlőt a saját lakásában, fölmondott neki, s hazaköltözött.

Különös tüneteket észlelt magán. Lenkével izgalmas volt az együttlét az irodában, de itt, a lakásában, ahol annyiszor szeretkezett már Nikolett-tel, Dórával, cserbenhagyta a férfiassága. Tompaságot érzett. Potenciazavaraival kezdetben nem tudott törődni, mert lefoglalták a válás bonyodalmai. Mivel volt közös gyermekük, gondolkodási időt mért ki a bíróság. Mediátorral is szóba kellett állni, ez valamilyen újkori, tökös békekádi. Dórában felszínre törtek az alaptulajdonságok, az indulat, a harag, a gyűlölet, s mint egy fúria, úgy esett neki Álmosnak. Még a tárgyalást is megszakították emiatt egyszer. Álmos ismételte a Nikolettől tanult bölcsességet:

– Kiüresedtünk. Értelmetlen tovább nyúzni egymást.

Sejtette, hogy ez a kiüresedés legalább annyira hamis, mint amilyen hamis volt Aurél besavanyodási elmélete Torontóban. Csak olaj volt a tűzre az axióma.

– Mit gondolsz, hány életem van? – ordította Dóra. – Egyet már oda adtam Aurélnak, most a másikat neked. Kinek adjam azt, ami már nincs? Az üresedik ki, aki mindig is üres volt!

A bíróság Dórának ítélte a gyereket. Kiszámolta a tartásdíjat, s meghatározta, kéthetente mennyi időt tölthet az apa a fiával, Zalánnal. A saját otthonába nem vihette, mert Lenke allergiás volt a gyermekre, ezért hurcolta magával moziba, cukrászdába. Legkönnyebben a McDonald’s emberhordájában tudtak elvegyülni. Alig beszélgettek. Nem volt sem közös gondolatuk, sem közös szavuk. Végül megunta Zalán az üresjáratokat, s az anyjától tanult argó nyelven küldte el az apját a fenébe. A francba. Akkor már kilencéves volt. Koravén. Talán már szipózott is. Álmos először érzett enyhe émelygést. S kételyt.

– Ilyen lenne az élet? Mindenkié ilyen? Belénk van kódolva a romlásra, a pusztulásra való hajlam?

 Legalább Lenkével tudna kiegyezni. De nem tudott. A veszedelmes férfikórt nem lehetett szavakkal gyógyítani. Jelentkezett életében ismét a sok nem. A sikertelen próbálkozások mindig azzal végződtek, hogy:

 – Nem megy! Ilyen az élet. Vagy megy, vagy nem megy.

 Annyiszor megszégyenült az ágyban, hogy nem mert tovább kísérletezni. Lenke kezdetben anyásan dédelgette, vigasztalta. Végül is a főnökéről van szó. A munkahelyén Álmos előléptette. Ezzel hatalmasra nőtt Lenke tekintélye. Főnök szeretője lenni ötös találat. De fogyóáru a türelem. Ő fiatal volt, és élni akart.

Még járták valameddig a szexuálpszichológusokat, aztán a lány feladta. Nemcsak a vadházasságot, hanem a munkahelyét is. Nem tudta elviselni, hogy az irodában a mindenható főnök hibátlan teljesítményt vár, és otthon, az ágyban… Ezt az ellentmondást nem tudta feloldani. Más munkahelyet keresett. Számfejtőkre mindenhol szükség van.

***

Az utolsó szexuálpszichológus, aki még vállalta Álmos kezelését, azt javasolta, próbálkozzon örömlányokkal. Nem ezt a szót használta, durvább volt. Egyértelmű. Ők, mármint a pillangók, talán fel tudják csigázni az érzékeit.

Azóta kísérletezik. Felesleges pénzét erre költi. Jönnek sorra, rendre, mint a vadlibák: Lora, Petra, Zoé, Olívia, Dzsennifer, Bianka, Gréta, Jessica…

Egyiknek sem tudja megjegyezni a nevét. Vagy Nikolettnek, esetleg Dórának, netán Lenkének szólítja az éppen soros lányt.

És mormolja, motyogja, zsolozsmázza: Ilyen a világ. Ilyen az élet. Ilyen az ember. Miért különböznék én másoktól