Jelige: Pogácsa – Piliczerné Szilvia és a Korcsák Ede utca 7-es szám

„Mosd meg a kezed! Ne vedd fel a földről, lehet, hogy már van rajta vírus! Csak kesztyűben fogd meg! Hallod? Mondom csak kesztyűben! Vedd le! Add már ide, előbb lefertőtlenítem! Hogyhogy minek? Hiszen a kuka, amibe a szemetet levitted, az utcán van! És ki tudja, ki járt arra az elmúlt 2 hétben! Futni? Most viccelsz velem, ugye? Vedd fel! Nehogy felbontsd, előbb mosd meg! Még kérdezed? Hát semmit nem tanultál a Marikáék esetéből? Nehogy bemenj, még rájuk ragasztasz valamit! Ülj már vissza! Hogy metróval? Normális vagy? Minek akartok egyáltalán találkozni? Majd 3 hónap múlva kibiciklized magad! (levegőt se vesz) Ez nem igazság kérdése! Állj már fel! Le akarom törölni! Nem jöhetsz velem, akkor már ketten lennénk! Mondom, hogy elbírom! Hozd be az erkélyről, de vigyázz! Hozzá ne nyúlj! Töröld le! Rakd vissza azonnal! Nézd meg, a Manci néni meg nem most megy a boltba? Felelőtlen! Rakd ki a napra, hadd szellőzzen ki egy kicsit! De ne oda! Mi az, hogy miért? Neked magyarázzam?” - zeng tőle a lépcsőház. A szomszédasszonyomnak, Szilvinek eddig is erőteljes stílusa volt, eddig sem válogatta meg a szavait, vagy nem figyelt a hangsúlyra, ha a családját kellett kiosztania, de most aztán elszabadult minden. Naponta négyszer küldi el a 12 éves fiát, hogy kérdezze meg a sarki gyógyszertárban, nincs-e véletlenül mégis egy kis 70%-os alkohol, hogy nem hoztak-e kézfertőtlenítőt Micikéék a boltba, hogy ugye a Lajos bácsinak a földszinten nincs szüksége semmire, hogy nem küldtek-e levelet a Papáék, amit a postás elfejtett a postaládába tenni, és ezért nem kapták meg.

Állandóan a telefonon lóg, és fennhangon tárgyalja meg a helyzetet a barátnőivel. Ez leginkább abból áll, hogy a lépcsőház lakóit, így minket is, kibeszél nekik. Amikor éppen senki nem hajlandó hallgatni, hogy milyen felelőlenek a szomszédai, akkor a lépcsőházat takarító 64 éves Emi nénivel kiabál, hogy miért csak egyszer mos fel, miért ilyen kevés fertőtlenítő van a vízben, miért nem törli át naponta a korlátot a lépcső mellett, miért nem csinál valamit azzal a 10 éve a lift padlóján levő égésfolttal, ami úgy keletkezett, hogy a Juci férje, a Jancsi ráejtette a forró tésztafőző lábost (senki nem érti, hogy mit keresett a liftben egy fazék forró víz, de állítólag így történt). Szilvi szerint ugyanis a sötét folton kevésbé látszik, ha koszos, és egyébként is, ő azt hallotta, hogy a koronavírus tovább él a sötétebb felületeken. Emi néni ilyenkor rendszerint csak legyint, viszont ez annyira sérti Szilvi önérzetét, hogy rögtön hangnemet vált, és elkezdi a nénit szapulni, amiért az idejön 64 évesen a helyett, hogy otthon ülne, és figyelne az egészségére. Amikor kifogy a mondanivalóból, idegesen lecsörtet a lépcsőn, és addig korzózik a bejárat előtt fel s alá, amíg valaki haza nem téved. Akkor aztán elkapja, és levegővétel nélkül elkezdi neki mondani a magáét. Porolgatja a ruháját, kezébe nyomja a kézfertőtlenítőt, amit állandóan magánál hord, és elkezd a többi lakóról susogni. Hogy ki mit, vagy mit nem csinál, hogy a Kittinél a negyediken megint itt volt az a rosszéletű pasija, akinek még a szeme se áll jól, és biztos telefogdosta az egész lépcsőházat, most szegény Emi nénit megint ide kellett hívnia, pedig már idős, és otthon kéne lennie, meg a Kovácsék erkélyéről a hetedikről az ő teraszára fújta a szél a Kovács Ernő munkás nadrágját, ami, Istenem, de mocskos, biztosan tele van kórokozóval, és ő ugyan hozzá nem ér, vissza nem viszi, majd lejönnek érte, ha már nagyon kell nekik. És azt még nem is említette, de jó, hogy nem felejtette el (még jó), hogy megint látta, ahogy a Marcsákék gyereke, tudja, a kis Danika négykézláb mászik a lépcsőn. Ő nem akar beleszólni, hiszen nem az ő dolga, de a Marcsák Lottinak lehetne több esze, hogy nem hagyja a 2 és fél éves kisfiát a koszos követ nyalogatni. És…

Ha egy dolgot ez alatt a pár hét alatt megtanultam, az az, hogy nem érdemes Piliczerné Szilviát félbe szakítani, mert egyrészt bosszúhadjáratot kezd az ember ellen, és két másodpercen belül már róla, és nem a Kitti semmirekellő pasijáról fog beszélni a lépcsőház, másrészt viszont igen hasznos és értékes információkra is szert lehet tenni két pletykaáradat között. Mint például, hogy melyik emeleten hova tette ki a mentők számát, biztos, ami biztos (a másodikon a Gizike ajtajára, a hatodikon a szemétledobó mellé, a kilencediken a liftajtóra, a tízediken a lépcsőfordulóba), vagy azt is megtudhatod, hogy mit olvasott a fia, Domi múlt héten a biológia munkafüzet mellékletének apróbetűs részében a vírus terjedésének menetéről, és a tünetek jelentkezésének sorrendjéről.

Azon szerencsések, mint Timi a nyolcadikról vagy Ákos és Emma a tízedikről, akik nem sokat mozdulnak ki, mert egész nap dolgoznak, és csak korán reggel, vagy későn este tudnak elmenni még vásárolni is, azok jobbára megússzák a dolgot, és nem kell végighallgatniuk az ,,Intelmek Szilviától” című magánszámot, de azért ők sem maradnak ki a jóból. Timi pont a minap mesélte, amikor Emmával (mint már említettem, a tízedikről) és a Kovács Krisztivel (a mocskos gatyás Ernő feleségével, a hetedikről) kávéztunk nálam, hogy egész este felváltva hallgatja, ahogy a Kitti nyerít, és ahogy Szilvi rendszabályozza a jónépet. Emmáék, elmondása szerint, a járvány óta nem használnak ébresztőt, ugyanis Domi úgyis már reggel 7 órakor rohan a gyógyszertárba, csoszog a lépcsőn, leejti az aprót, ami visszhangzik az egész lépcsőházban, befarol a kanyarokba, dobol a fémkorláton, ugrál a lift előtt, amíg várja, telefonon keresztül fennhangon diskurál a Nagyival (,,Nézzék el kérem, Kedveskéim, szegény félig süket!), hogy kell-e venni neki valamit, ha már úgyis a gyógyszertárba megy, szidja a küszöböt a szüleitől tanult válogatott, cifra kifejezésekkel, amiért az pont előtte jelent meg, és közben hangosan mondja magában, hogy mit is kell kérdeznie a gyógyszertári kisegítőtől, Szilvi ugyanis népegészségügyi célból nem engedi, hogy listát írjon, a papírra ugyanis bármi rászállhat. De nézzük el szegény fiúnak, hiszen ilyen szülők mellett... – szokta mondogatni a Kárász Panni a harmadikról, bár ő maga is megéri a pénzét. Szegény 40-es éveiben járó vénlány, aki fizikát tanít a sarki iskolában, és másról sem tud beszélni, mint a semmirekellő tanítványairól és a Grúz Ödönről, aki megkérte a kezét, de ő elutasította. Ó, hogy milyen kár volt!

Így telnek napjaink, a karantén alatt. Néha találkozunk a lépcsőházban, olyankor elbeszélgetünk, meginvitáljuk egymást egy kávéra, teára, mákos tortára, káposztás rétesre, narancsos kuglófra, almás kosárkára, meggyes kavartra, vaníliás pohárkrémre, szilvás muffinra, joghurtos salátára, rántott húsra, töltött paprikára, húslevesre, tökfőzelékre vagy pacal pörköltre (Tudod, Drágám, sajnos már csak ezt kaptam a boltban!) és kellemesen elbeszélgetünk. Amint kilépünk a lakásból, megpróbáljuk messze elkerülni Piliczerné Szilviát, és a lehető legrövidebb és legbiztonságosabb úton hazajutni a lakásunkba, elkerülve az általa elhelyezett tájékoztató célzatú plakátokat, szórólapokat, cetliket, fecniket, cédulákat, 3 dimenziós installációkat, montázsokat, kollázsokat és egyéb hasznos micsodákat. És minden egyes este, amikor biztonságban hazaérek ötödik emelet 3-as számú lakásomba, a konyhafalam túloldaláról, az ötödik emelet 2-es számú lakásból felhangzik újra, „Elmostad rendesen? Mi az, hogy mit? Ne nézzél már madárnak! Megvetted a fertőtlenítőt? Ülj arrébb! Hozd ide a rongyot! Rakd a mosógépbe, ne itt lóbáld, a szemem előtt! Szóljál apádnak, hogy ő is mosson kezet! Milyen példát mutatsz te a gyereknek? Köpöd ki rögtön! Ülj vissza! Fel ne vedd! A kutyának? Nincs is kutyánk, te szerencsétlen! Hozd már vissza! Nem, nem azt mondtam! Abba az utcai nadrágba az asztalhoz nem ülsz! Nagyszerű, most a tányért is moshatod el újra! Menj a szobádba! Nem hozzád beszéltem. Még mindig nem találkozhatsz Zsuzsikával! Szó sem lehet arról, hogy összefogdosd a villamos kapaszkodóját! Vedd fel a földről, ha mondom! Mit képzelsz, hova mész vacsora közben? Állj fel! Töröld meg rendesen! Most kell szólni, hogy elfogyott? Szerinted miért vagyunk még egészségesek? Ezt nagyon gyorsan felejtsd el! Most szépen kipucolod! Nem, a gyógyszertárban sem találkozhattok! Hányszor mondjam még el? Mondd, mégis HÁNYSZOR MONDJAM MÉG EL? ...”

2020. 04.