Jelige: Csigaszárny1 – Kényszerhelyzet

– Sziasztok, Ildi vagyok, 38 éves, egyedülálló és obszesszív-kompulzív zavarral küzdök.

– Szia Ildi! – visszhangozták a körben elhelyezett székeken ülő emberek.

Hat éve dolgozom egy logisztikai cégnek. Hűséges alkalmazott vagyok, de a munka, illetve az élet a munkahelyen nem mindig könnyű számomra. Reggel 9-re járok be. Mivel az iroda a városközpontban helyezkedik el, így a metró az egyetlen utazási lehetőség számomra.

A vonatban nem érhetek semmihez. Természetesen kesztyűt és szájmaszkot viselek, de így is próbálok kerülni minden nemű kontaktust az emberekkel vagy a tárgyakkal. Nem kapaszkodom, vagy csak maximum két ujjamat felhasználva. Az egyensúlyérzékem az átlagosnál jobbra fejlődött ki az évek során. Szerintem már a kötéltánc is menne.

Az épület bejárati ajtaja forgóajtó, ami nem jelent problémát, mert általában úgyis jön kifelé valaki, aki megforgatja. Nekem pedig, kihasználva a lendületet, csak át kell sétálnom rajta. Minden reggel végigmegyek a hallon; recepciós pult, ajtó, azután kávézó, ajtó, még egy ajtó. Itt rendszerint sok az ember, futballistaként kerülgetem őket, de az ajtókon csak úgy jutok át, ha valaki kinyitja őket. Nekem az illedelmes férfi létszükséglet!

Ezután jön a lift, aminek a hármas gombját, ha senki nem nyomja meg, akkor két választásom marad, vagy a legközelebbi emeleten szállok ki, amelyen más is - ez nem igazán működik, hiszen így a lépcsőházat kell használnom, ami kong az ürességtől és ahol újabb ajtókkal találom szembe magamat, amiket immáron nem tár ki előttem senki - vagy utazgatok fel-le, amíg valaki nem hívja a felvonót a  kívánt emeleten. Ez természetesen bele van kalkulálva az ingázásom idejébe.

Miután kiszálltam a szinten, ahol az irodámat találom, egy kis folyosóra érek. Már csak az utolsó ajtón kell átjutnom, ami egyenesen az asztalomhoz vezet. Addig várok, amíg jön valaki.

Nyitott terű irodában dolgozom, ahol mindenkinek egy aprócska, falakkal elválasztott saját terület jár. Az asztalomon természetesen kifogástalan rend és higiénia uralkodik. A mappák széle tökéletesen párhuzamos a billentyűzettel és a számítógéppel. Ha nem vagyok magamban biztos, vonalzóval meréseket végzek. A tolltartó pohárka pontosan öt centiméterre, helyezkedik el a billentyűzet jobb felső sarkától, 45 fokos szöget zárva be annak horizontális élével. A tollakat, ceruzákat, és az irodai telefont, minden nap alkoholos kendővel törlöm le ötször; pontban 9-kor, 11-kor, 13, 15 és 17 órakor.

– Kérdezhetek valamit? – emelte fel egy fiatal, izgága férfi a kezét.

– Jó lenne, ha megvárnánk Ildi beszámolójának a végét, és a kérdéseket csak azután tennénk fel – mondta az Ildivel szemben ülő orvos, miközben lapozott néhányat az ölében nyugvó mappában.

– Nem gond – mondta Ildi.

– Miért csinálod ezt? Mi lenne, ha mondjuk csak egyszer törölnéd le a cuccaidat? – kérdezte a férfi irtózatosan hadarva és dadogva.

– Valószínűleg meghalna a családom – válaszolta Ildi és értetlenkedve széttárta a kezét, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.

– Ja, bocs.

– Ildi, folytasd kérlek – mondta az orvos és szúrós tekintettel nézett a beszámolót megzavaró, azóta karba tett kézzel a plafont bámuló páciensére.

A munkatársaim gyakran megviccelnek - és erre a szóra, idézőjeleket mutatott Ildi a levegőbe. Kicserélik a dolgaimat, vagy az asztalomra tesznek valamit, ami egyáltalán nem oda való, én meg kezdhetem előröl a takarítást. Egyszer például egy banánhéjat találtam a billentyűzetemen, mire minden takarítási rutinnal végeztem, a munkaidőnek is vége lett. De volt úgy is, hogy direkt összebeszéltek és senki nem nyitotta ki az ajtót, amikor a 15.30-as WC szünetemre mentem volna, így nem tudtam kimenni, csak 17.30-kor a munkaidő végén, amikor a napi legutolsó előjegyzett mosdószünetemet tartom.

A munkatársaim nem szeretnek, mert nem fogok velük kezet, vagy ha igen akkor utána fertőtlenítőt spriccelek a tenyeremre, de megtörtént az is, hogy valaki túl közel beszélt hozzám és én szájfertőtlenítőt ajánlottam fel neki. Ezt ma már tudom, nem kellett volna.

Képzeljétek el minden egy csapásra megváltozott egy héttel ezelőtt, amikor bejelentették az első beteget az országban. Másnap megjelent az asztalomnál Noémi, a könyvelés vezetője, hogy tanácsokat kérjen tőlem, melyik szappan a leghatékonyabb fertőtlenítő. Ebédidőben odajött hozzám Judit, aki méltán a legnépszerűbb a csoportunkban, hiszen nem csak vicces, de jó illatú is. Azt akarta megtudni, hol szerzem be a szájmaszkjaimat. Tegnap, egy hét elteltével már mindenkivel beszélgettem, tanácsokat adtam, végre van közös témánk és mindenki máson is szájmaszk van. Beilleszkedtem.