Jelige: Csigaszárny2 – Mi egyetlen gombnyomás?

A hangosbemondó rekedt rikácsolása törte meg a monoton várakozást a februári, szitáló esőben.

Figyelem! Figyelem! Értesítjük a kedves utazóközönséget, hogy a 9.15-ös elővárosi Z-be tartó szerelvény a hármas vágányra érkezik. A vonat nem áll meg csak U, V, W, X, és Y megállóhelyek kivételével Z-ben. Kérjük a peronon várakozókat, hogy a felszállásnál ügyeljenek poggyászaikra. A váróterembe vagy a peronon őrizetlenül hagyott csomagokat további értesítés nélkül, biztonsági okokból elszállítjuk és megsemmisítjük. Kellemes utazást!

A vonat éles sikoltással, fékezve gördült be az állomásra. A lassuló szerelvény ajtajai körül, néhányan tartották a futólépést, hogy a felszállásnál a legideálisabb pozíciót szerezzék meg. A mozdony egy éles szisszenéssel megállt. Az első ajtót négy fő állta körül. Egy barna hajú, harmincas férfi, arcán orvosi szájmaszk, egy magas, szőke, jól öltözött vállalati típus, és egy idősebb házaspár, valamivel, színesebb, vidámabb ruházatban, mint azt az évszak feltétlenül megkövetelte volna.

Az ajtónyitó gomb villogni, pittyegni kezdett jelezvén, hogy megkezdődhet a felszállás. A négy szempár ijedten szegeződött a gombra, majd a spagetti westernek cowboyai stílusában mindenki szúrós tekintetét a másikéba mélyesztette. Ki fog hozzáérni gombhoz puszta ujjheggyel, így hogy tudjuk vírus üli ünnepi torát minden publikus felületen?

– Az egyik fiatalember bizonyára megnyomja – szólt az idős hölgy a férjéhez, elég hangosan ahhoz,  hogy a két másik utas is biztosan meghallja. Azok egymásra meredtek.

– Nekem kisgyerekem van otthon – lépett hátra, kezét tiltakozásra emelve a maszkos.

– Nekem nincs, de ugye ezzel nem azt akarja mondani, hogy én kevesebbet érek? – felelte rá magabiztosan a Ken baba szellemet idéző menedzser. Kizárt, hogy megnyomjam – folytatta – én nem lehetek beteg. Fontos tárgyalás sorozatot folytatunk Japánnal. Ha kiesek a munkából, így találnak valakit a helyemre - és az ujjával csettintett. Ha ezt a gombot itt megnyomom, az olyan mintha szakmai öngyilkosságot követnék el, ami pont olyan, mintha rendes öngyilkosságot követnék el.

– Mi öregek vagyunk, nekünk vigyáznunk kell magunkra. Igaz drágám? – így a hölgy.

– De még mennyire – erősítette meg a férj. – Mindenhol olvasni, hogy az ilyen fiatalokra nem is annyira veszélyes – fordult az úr egyértelműsítve mondandóját a maszkos férfi felé.

– Nem, kizárt! A feleségem megöl, ha megbetegszem és hazaviszem a vírust. Már így is állandóan veszekszik velem,  hogy nem veszek részt eléggé a család életében, mert túl sok időt szentelek a hobbimnak, a  méhészetnek. Ezt a harcot én nem vívom meg otthon! Inkább hordom a maszkot is, ahogy az asszony javasolta. Önöknek hol van a maszkjuk?

A gomb egyre gyorsabban villogott jelezvén, hogy ideje indulni.

–Jaj, papa – nyögött az öregasszony – lekéssük!

– Nem, '73-ban is én áldoztam fel magamat a csapatért, és tudod mi lett – mondta katonás, büszke fejtartással a férfi, elnézve felesége felett drámaian a semmibe.

– Egy műláb! Az lett! – ezt már a többiekhez intézte, és acélszürke szemével, hol az egyik, hol a másik férfira nézett, és átkarolta a pityergő felesége vállát. – Én biztosan nem nyomom meg azt a gombot.

– Nekem erre nincs időm, bocs, de mennem kell – mondta a menedzser. Viszlát – és a szomszéd ajtó felé kezdett futni, amit valaki más korábban kinyitott. Közben a gomb már konstans zölden világított és a pittyegés sípolássá olvadt össze.

– A francba – így a másik férfi. És ő is a második ajtó felé iramodott, de már nem tudott felugrani. A fontos cégszolga addigra eltűnt a vonat belsejében, az ajtók bezáródtak, a gomb nem világított többé és a vonat elindult.

– Ne aggódjon fiatalember, 20 perc múlva jön a következő – kiáltott oda az idős férfi a maszkosnak gúnyosan – de azt javasolom próbálkozzunk inkább különböző ajtóknál, hátha az újonnan jövők közül, valaki most majd megnyomja.