Jelige: Vak tyúk is talál szemetet – Pár őszinte sör az igazságról! Egy sörtörténet, két részben

Első rész

A világ egyre felületesebb lesz, kultúr kérdések iránt nem igen érdeklődik. Muszáj hát hozzászólnom egy elemző írásban, ha már egy kulturális magazinba szánom! Egy hosszú élet tapasztalatát sűrítem bele.

„Bocsánat, szabad itt sört inni? De uram, ez egy közkönyvtár! Értem, nem is ezt kérdeztem!”

A könyvtár a kultúra temploma és a sörivásnak  is  megvan a maga kultúrája. Vitán felül, sokkal többen értékelik mint a bybliothékát. Ha a színház múzsája Thália, akkor a sörházé, Pathália!  Ez itt egy kultúrértekezés szeretne lenni, de valójában nem ezért írom. Ilyen történetekkel fizetek a sör templomában, törzskocsmámban. Ott ki van írva a söntés fölé: „Kérsz egy sört, választhatsz három lehetőség közül. A = igen. B = A. C = B.” Egy békés szólam. Ha azt mondom szemtől szembe: „egy sört!” akkor ebben nincs semmi számítás, ellenségeskedés, akár politika. Elmenni a sarokra egy sörért, a mozgásigényedet is kielégíti, a tökéletes időleges megoldás mindennemű problémára. Akkor még nem említettem, hogy szépít is. Amióta iszom nem kell sminkeljek.  Az az igazság, hogy az a borban van, de a sörben is megtalálod, ha kitartóan keresed, mert semmi sem oltja a szomjat olyan jól, mint hat sör. Megszabadít. elöbb a gátlásoktól, majd a bugyítól es a melltartótól is.  Az is ki van írva, hogy „Too bear, or not too bear? Ez itt nem kérdés! Shakesbear.” Lejjebb meg, hogy „Aki felejteni jött fizessen előre! Holnaptól ingyen sör!”  Mondtam ugye, hogy a kultúra temploma. Már kora reggel sörben állnak a jámbor hívek mert tudják, hogy csak akkor ihatsz egész nap, ha korán elkezded. Ott nem cimborálsz az ördöggel, mert az ötödik sör után már mélyen lenézed a bukott angyalt. Ott átlépsz a fogyasztói társadalomból a legendák világába. Tudományosan nézve a komló, a kanabisz családjába tartozik (cannabiceae). Folyékony kenyér. Ennyit a mindennapi kenyerünkről. Ezt a folyékonyat kell beletölteni a szomjasba. A sör körforgása a természetben. Ha üres az üveg, tele a sörhas. Szóval egy sör még megy, mindig. Ha már nem vagy éhes, mit mondasz? Jól laktam! Ha már nem vagy szomjas? .... Na látod, arra szavunk sincs!

Kultúrája ősi. Itták fáraók, konzulok, császárok, pápák és hadvezérek. Fogyasztották forradalmárok és a munkásosztály a saját képviselőin keresztül. Az egyiptomiaktól a sumérokig. A görögöktől a rómaiakig. A vikingektől a honfoglalókig. Az ókortól a középkoron át, egészen 1978 április 23.-ig, a nagyváradi állomásban, ahol az állomási csehóban lehetett hozzájutni. Mert ez a sörivás nemzetközi világnapja.  Jelmondatuk:  „józanul nézve, részegen jobb”. Ennek tiszteletére én is vettem, két vonat közt, egy(-két) üveggel, abból a fajtából, mely szebbé teszi a szomjúságot. Mert a szomjúság az az érzés amikor két sör között még innál egyet. Így felfegyverkezve szálltam fel az aradi gyorsra, így talán kibírom étlen-szomjan hazáig. Inkább egy sörhas, mint egy vízfej. Jó-jó! Tudom van alkoholmentes sör is, de az olyan mint a pornó a rádióban.

A gangon lehúztam az ablakot, a sörrel  a kezemben. Úgy vigyorogtam, sorsommal elégedetten, a párhuzamos vágányon velem szemben levő lehúzott ablakban vigyorgó sörstársra. Kifejezetten elégedetten vigyorogtak, amit a sör világnapjával magyaráztam. Tíz évvel a Mohácsi Vész előtt egy bajor király kiadott egy törvényt, ezen a napon. A sör tisztaságát szabályozta és  mind a mai napig érvényben van, mint a világ legrégebbi törvénye. A sörtörvény! Többen követik mint a Tízparancsolatot, mert azzal ütközik egy bizonyos pontban. Azóta sem merte egy hatalom sem eltörölni, mert biztos forradalom tört volna ki. Tudjuk a sörfogyasztás megugrik a forradalmak előtt, alatt, után és között. Ezer világhíresség, próféta mondásait idézhetném - rajta vannak az interneten – én mégis egy kortárs bölcselőt hívnák emlékezetünkben. Iskolai tanárom, apai barátom volt. „Igyunk, hogy legyen hugyunk!” Koccintsunk emlékére. Tőle tudom és most elmondom Neked is a koccintás szokásának az eredetét. Koccintás, annyi mint együtt inni valakivel, mert nem vagy ökör. Így próbálod megnyerni az ivócimborád bizalmát, bizonyítod, hogy nem mérgezett a sör, amivel megkínálod. Íme, magam is iszom  belőle. Azóta koccint mindenki, csak mi magyarok nem koccintottunk sörrel száz évig.

Ott maradtam, hogy vigyorogtunk egymásra szemből, úgy két méterre egymástól, a két lehúzott vonatablakból, a sör világnapján. Én a sörösüveggel, ők papírpohárból ittak, amikor meglódultak a szerelvények ellenkező irányba. A világ egy pillanatba sörítve. Késztetést éreztem a sörivó szolidaritásomat kifejezni és átnyúltam a közön, a szomszéd felé, az üvegemmel, jelezve hogy megbízunk egymásban. Hypobirémiások egymás közt. Ők is nyújtották kezüket, de az anyjuk Istenit, nem kellett volna megbízzak bennük! Borzalmas! Hogy milyen embereket szolgálnak ki sörrel. Vége az első résznek, pedig csak egy pohárnyira vagyok attól, hogy mindent elmondjak erről az esetről, amit gondolok.

Második rész

Nyájas vigyorral nyúltam feléjük, hogy „Isten-Isten” , rokon lelkek kevésből is megértik egymást.  Gambrinusz gyermekei. Egy lelki híd épült bátorító pillantásainkból. Ha ilyenkor nincs kivel koccintsál, bánatos leszel és furcsán viselkedhetsz. Például Van Gogh levágta a fülét.  Jól eső nyugalom kerített hatalmába. Nyújtottam karom, hogy koccintsunk, aztán tovagördülünk az élet kiszámíthatatlan útjain, ők jobbra, én balra és az emlék jóleső ízét  meg visszük magunkkal mosolyunkon.  Csak ketten tudjuk. Ők meg én.  Megkérdezte még, mit iszik az a férfi aki tíz numerát lenyom egymás után? Honnan tudjam más mit iszik? Én sört! – emeltem üvegem. Hahaha! Ismerek egyet, az sörrel vette be a viagrát. Azóta merev részeg!  Somolyogtam a saját viccemen és próbáltam megérinteni a mozgó szerelvényből, mikor valami váratlanul felébresztett az ábrándozásból.

„Hogy a  kurva anyátokat! Azt a fingósat! – kaptam volna elő a bicskámat. A szemét fajtádat, te szarházi!” Csak a fuldokló röhögésüket hallottam arrábbról, ahogy töröltem a képemet. Hát nem a szemembe loccsantották a poharaikat. A szemétládák kihasználták ezt a vissza nem térő pillanatot. Majd felrobbantam dühömben. Ezekkel éreztem én lelki rokonságot a világnapon, hogy nőne köröm a farkukra. De csalódásomnál nagyobb volt  mérgem.  Száz megatonna!  Mérgem, hogy ez a príma ötlet nem nekem jutott eszembe. Akárhogyan!  Nagy hű-hót csaptam, de... „hol van már a tavalyi hű-hó?” Ma már nem neheztelek rájuk. Barátaim akik kikísértek az állomásra, megkértek, hogy majd írjak. Hát ezt írtam, itten!

Ezek után mi marad számomra, most hogy valahol rám gondol hat frissen habzó csapolt sör. Emlékembe mártom tollam és  megírom ezt az élményt. Te meg, Oh Nyálas Olvasó, vond  le az erkölcsi tanulságot: jobb sört inni , mint hülyeségeket írni. Aztán meg szállj fel a vonatra és innen már boldogulsz magadtól.