Jelige: Héra – A nő

Mottó: Nincsen rózsa tövis nélkül. Van

                                                                                   viszont tövis rózsa nélkül.

   „Gyarlóság, asszony a neved!” – kiáltott föl rémülten Shakespeare, de akkor már késő volt, mi férfiak elveszítettük a csatát. Elveszítettük a bordánkkal együtt már a Paradicsomban. El a fejünket.

   A nők mindent tudnak, sőt mindent jobban tudnak. Mióta Béres Erika felfedezte azt az ominózus betétet, még azokon a napokon is…

   Ha akarnánk se tudnánk nélkülük élni. De hát akarunk-e? Ők az élet sava-borsa. Hogy olykor túl fűszeres az életünk? Hát Istenem, semmi sem tökéletes ezen a világon.

   A következőkben néhány kidomborodó nőalakot próbálunk meg ideidézni.

Éva

  Korának legszebb asszonya volt. A nyomába se léphetett senki. Legföljebb Ádám, amikor mögötte kullogott. Nem időzött órák hosszat a kirakatok előtt, nem szórta esztelenül a pénzt divatos ruhákra, csakhogy túlöltözze a barátnőjét vagy a szomszédasszonyt. Beérte egy váltás fügefalevéllel. Ádám olykor még ezt is sokallta rajta. " Egyetlenem! "-–súgta szerelmesen a férfi, s ez nem üres bók volt, hanem színtiszta valóság.

Ádám az erjedésnek indult, hullott fügétől bódultan hevert valahol az árnyékban, amikor oldalbordája összefutott a kígyóval a tilalomfánál.

– Ó, hogy maga milyen elragadó! Ilyen szép nőt én még nem láttam! – mondta a kígyó nem

minden hátsó gondolat nélkül, ám híven az igazsághoz.

   Éva zavarában lesütötte a szemét. Még egy szó, és egészen odakozmál. Ilyen szépeket még nem mondtak neki. Az idegen egyből megnyerte a tetszését. Úgy gondolta, roppant eredeti egyéniség, nem olyan átlagos, tizenkettő egy tucat férfi, mint Ádám.

   Mi tagadás, a kígyó könnyedén elcsavarta a fejét. Ádámnak többé nem is sikerült visszacsavarni a helyére.

Néha legszívesebben kitekerte volna.

   A kígyó rábeszélte Évát, hogy vegye rá Ádámot, tépjen a tiltott gyümölcsből. Ádám ellenállt, de csak addig, amíg Éva le nem vette a lábáról. Szerencsétlen férfi addig-addig nyújtózkodott, amíg el nem érte az almát,  Éva pedig a célját. Bezzeg a csutka mégis a férfi torkán akadt. Meg lehet nézni!

Delila

   Sámson, a nagyhajú elment egyszer Timna városába , és ott beleszeretett egy filiszteus lányba. Ő maga zsidó volt, hiányzott belőle egy darabka, de ami maradt, hát az nem semmi volt!

   A timnai lány túljárt az eszén, ehhez persze nem kellett túl nagy kerülőt tennie. Sámson ennek ellenére, vagy épp ezért, megkérte a kezét, ám azt a lány másnak nyújtotta. Sámson hirtelen haragjában felgyújtotta a filiszteusok földjeit. A filiszteusok bosszút akartak állni rajta, de Sámson úgy ellátta bajukat, hogy egy SzTK-rendelőben sem teszik különbül. Fogta

magát és elment Gázába, és ha már ott volt, beleszeretett Delilába, a szép filiszteus lányba. A hegyeket is képes lett volna megmozgatni érte, de aztán rájött, elég a kisujját is.

   A filiszteusok rábeszélték Delilát, hogy szedje ki Sámsonból ereje titkát. A lány szíves-örömest kiszedte volna, de az a legnagyobb igyekezete ellenére Sámsonban maradt. Mármint a titok, mert az erejét nap mint nap sikerült kiszedni belőle.

   Ám Delila nem adta fel ,addig-addig puhította nagyhajú kedvesét, amíg annyira megpuhult, hogy már akkor sem keményedett meg, amikor szükség lett volna rá.

   Sámson végül fölfedte titkát, Delila egy pillanatig sem habozott , levágta Sámson haját, akivel így már könnyedén elbántak ellenségei, a filiszteusok. Kopaszon már amúgy sem tetszett Delilának.

Héra

   Az ökörszemű istennő Zeusz testvére volt, majd a felesége lett. Megerősítették úgymond a rokoni szálakat. Mindkettőjüknek az édesanyja , Rhea volt az anyósa, így nem volt mit egymás szemére hányni. Egy családban egy anyós, nem elhanyagolható körülmény.

   Túlzás volna azt állítani, hogy családi életük békés és boldog volt. Még véget sem értek, mi több, el se kezdődtek a mézeshetek, amikor az ifjú menyecske egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. A felbőszült férjet nem elégítette ki a kapott magyarázat, gúzsba kötötte asszonyát. A gyermek, Héphaisztosz anyja segítségére sietett, vesztére, mert Zeusz letaszította az égből, úgyhogy sánta lett szegény.

   Persze Zeusz sem volt különb a Deákné vásznánál, elcsavarta Héra papnőjének, Iónak a fejét. Amikor Héra épp leleplezte volna őket, már teljesen leplezetlenek voltak, Zeusz ádámkösztümben, s Ión sem volt Zeuszon kívül semmi. Zeusz ijedtében tehénné változtatta kedvesét. Héra átlátott a szitán, tudta ugyanis, hogy férjeura időnként bika képében jelenik meg, s olyankor igazán jól jön egy tehén. Elkérte hát a tehenet Zeusztól , és Argosz őrzésére bízta, aki mükénéi ligetében egy olajfához kötözte szegényt. Arról nem szól a fáma, hogy fejte-e.

Júlia

   Egyesek szerint Veronában született, mások szerint Shakespeare agyában.

   Rómeóval egy álarcosbálon találkozott először. Meglátni és megszeretni őt egy pillanat műve volt. Rómeónak se volt szüksége több időre, úgyhogy evvel hamar végeztek.

   Amikor Rómeó belépett a Capulet-házba, szerelmes volt – Rózába. Amikor kilépett onnét, ha lehet, még szerelmesebb volt – Júliába. (Nagy igazság, a szerelem örök, csak a személy változik)

   A bál után Júlia kiment az erkélyre és nagyot sóhajtott:

– Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó?

   Rómeó, aki ott téblábolt a kertben, őszintén szólva nem tudott válaszolni a kérdésre. Egyrészt azért, mert inkognitóban volt ott, s ha válaszol, akkor kiderül, hogy ott van, és az mégiscsak blamázs, másrészt valóban nem tudta, hogy miért Rómeó, úgyhogy inkább eleresztette a kérdést a füle mellett. Végül kilépett a gyümölcsfák árnyékából, és szóba elegyedett Júliával, aki szívesen elegyedett. Elhatározták, hogy összeházasodnak. Rómeó gyorsan elment az öreg Lőrinc baráthoz, hogy nyélbe üsse a dolgot. A barát nem habozott, igaz először azt hitte, Rózáról van szó. De hát a drága kisöregnek Júlia is Róza volt.

      Júlia az éjszaka és a fátyol leple alatt örök hűséget esküdött Rómeónak, akit egy balul végződő csetepaté után a herceg száműzött Veronából.

   Titokban elment feleségéhez, hogy búcsút intsen neki és szüzességének. Hajnaltájt ornitológiai vitába keveredtek, nem tudták eldönteni, az éjszaka fülemüléjét, vagy a hajnal pacsirtáját hallják-e.

   Mikor a madaraktól függetlenül megvirradt, Rómeó felhúzta a nyúlcipót, Júlia pedig az alsószoknyát.

Lucrezia Borgia

   Itália legtehetségesebb baj- és méregkeverője. Tehetségét magától a pápától örökölte, aki egyben a papája is volt, Rodrigo Borgia, ismertebb nevén VI.Sándor.

   Lucreziát először az ifjú Don Cherombino de Celentesszel, Oliva grófjával jegyezték el, de aztán jobb parti adódott, hozzáadták Gasparóhoz, az előkelő nápolyi család sarjához. Közben a papa fejét a pápai tiarával ékesítették, így Lucrezia ázsiója is megemelkedett, érvénytelenítették hát előző házasságát, hogy eljegyezhessék a hatalmas Sforza család sarjával, Giovannival. A vőlegény ugyan fattyú volt és kissé öregecske is, de a Borgiáknál ilyen apróság nem számított, hamarosan nyélbe ütötték a házasságot. Hogy a vőlegény is nyélbe ütötte volna, azt Lucrezia határozottan cáfolta. Hogy ne maradjon mégsem nyél nélkül, férjhez ment Aragóniai Alfonzhoz, aki Itália legszebb ifjának számított. Alfonz nem érezte magát biztonságban felesége mellett, elhagyta hát Rómát. A pápa mindent megtett, hogy visszaszerezze lányának a férjet, s megszerezze neki azt az örömet, hogy saját kezűleg tegye el láb alól, ám ez nem sikerült, mert fivére, Cezare megkímélte húgát az evvel járó fáradságtól. Alfonzót a saját halottjának tekintették. Temetéséről a keselyűk gondoskodtak.

   Az ifjú özvegynek férjre volt szüksége, hát szereztek neki. Már kellő gyakorlatuk volt ebben. A huszonöt éves Alfonzo d’ Este, bár özvegyember volt, nem mutatott túlságos érdeklődést Lucrezia bájai és koktéljai iránt, de végül, amikor már minden kötél szakadt, mégis kötélnek állt. Megélhetését a mérhetetlen pápai vagyon, szarvait az elegáns költő, Pietro Bembo biztosította.

Mata Hari

   Margharete-Gertrudia Zelle néven Hollandiában látta meg a napvilágot. Édesanyját korán elveszítette, miként rossznyelvek szerint a szűzességét is. Ez utóbbit nem gyászolta nagyon, fejfát sem állíttatott neki.

   Hirdetés útján megismerkedett egy nyalka kapitánnyal, a skót származású McLeaddal, aki a holland gyarmati hadseregben szolgált, és szívesen legyeskedett a szoknyák körül. Megszerette a szemrevaló fiatal lányt és feleségül vette. Mézesheteiket és a mézteleneket Jáva

szigetén töltötték. A férj nem csupán az időt töltötte, hanem a poharakat is. Mintha valamit keresett volna, folyton a pohár fenekére nézett. Felesége föl is tette a kérdést, ő vagy az ital. A kapitány fájó szívvel intett búcsút nejének, aki Európa felé vette útját. Hamarosan Párizsban bukkan fel, bajadérként veti magát a pezsgő művészeti életbe és a pezsgőző férfiak karjába.

   Rossznyelvek szerint a táncot csak falazásnak használta, hogy hír-és örömszerzői tevékenységét leplezze.

   Párizsban élt egy szép villában. A háború alatt már keveset táncolt, de azért nem táncolt vissza a nagyobb feladatoktól. Naponta fogadta kódolóit, akik hódolóknak álcázták magukat, és sohasem sikerült leleplezni őket, mert amikor rajtuk ütöttek, már mindig leplezetlenek voltak.