Ha a Holdnak, amely benéz most a konyhaablakon szeme volna, ezt látná: az asszony, aki a jelekből ítélve a feleség lehet, eltakarítja a vacsora maradékát.  A férfi aranykeretes szemüvegben újságot olvas. Mondhatni idilli kép. Vagy mégsem?

– Drágám, légy szíves zárd el a csapot, olyan idegesítő ez az örökös csepegés, plitty, platty – mondja az asszonyka.

– Már elzártam, ennek ellenére csepeg. Ez már csak ilyen csap, hogy csepeg. Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp meg tíz, csélcsap a vízcsap, csepereg a víz- skandálja a férfi, miközben ujjaival veri a  ritmust a konyhaszekrény pultján. - Ugye milyen szép, csupa zene, csak észre kell venni, és nem plattyogásnak hallani, akkor nem bosszankodnál úgy.

– Te ilyen könnyen veszed az egészet? Engem idegesít, hogy csöpög a csap,  te pedig nyugodtan olvasol.

– Gondolod, ha nem olvasnám az újságot, akkor nem csöpögne?

– Nem, nem ezt gondolom, hanem ahelyett, hogy újságot olvasol, megjavíthatnád a csapot. Bezzeg a szomszéd Kovácséknál nem csepeg a csap, Kovács azonnal megjavítja, ő nem újságot olvas a csepegő csap mellett.

– Na igen, viszont a Kovács nem tudja azt, amit én tudok mondjuk a Petrarca szonettjeiről és a Laurához fűződő szerelméről.

– Sokra megyek a  tudásoddal. Szóljál akkor annak a híres Petrarcának, hogy javítsa meg ezt az átkozott csapot. Vagy Laurának is csepegő csap mellett kell dolgoznia a konyhában?

– Drágám, Petrarca és Laura a 14. században éltek, amikor még híre-hamva nem volt vízcsapnak.

– De jó volt nekik. ám biztos volt valami, ami őket is idegesítette. Laurát például az, hogy Petrarca verset ír, ahelyett hogy elmosogatna, vagy fát vágna a tűzre.

– Ha ezt tette volna, ma már a kutya sem emlékezne rá, az ő dolga az volt, hogy remekműveket írjon.

– A tiéd pedig az, hogy újságot olvass.

– Nagyon jól tudod, hogy én esztéta vagyok, szakterületem a középkori költészet, amiben, el kell ismerned, jó vagyok.

– Ha már nem tudod megjavítani a csapot, legalább egy vízvezetékszerelőt hívjál.

– Hívnék, de egyet se tudok. Talán az anyád, ő mindent tud, biztosan tud egy szerelőt is.

– Azt már nem, az anyámat ne keverjük bele ebbe, az ilyen dolgok a férfira tartoznak, elvégre a teremtés koronája vagy. Korona, még mit nem, legföljebb lyukas csákó. Vagy ha mégis korona, akkor töviskorona. Itt a telefonkönyv, keressél benne egy vízvezeték-szerelőt.

– Gyarlóság, asszony a neved!  Tudod, ki mondta ezt? – kérdi gúnyosan a férfi.

– Tudom!

– Na ki?

– Hát nem te mondtad az előbb? Szégyellhetnéd magad, hogy ilyeneket mondasz!

– Most én mondtam, de kit idéztem?

– Biztosan azt a nagyokos barátodat.

– Shakespeare, kérlek tisztelettel, Lándzsarázó Vilmos.

– Az is megéri a pénzét, mondhatom, csapot javítani gondolom ő se tud, csak a száját jártatni. Ilyenek a te barátaid.
   A férfi kezébe veszi a telefonkönyvet, lapozni kezdi, s ezt skandálja: „Tóth Gyula bádogos  és vízvezeték-szerelő.”

– Ez nem hangzik rosszul, máris hívhatod.

– Ez nem egy valóságos szerelő, hanem képzeletbeli, Weöres Sándor verséből.

– Nem tudtam, hogy a telefonkönyvben versek is vannak.

– Nincsenek, csak úgy eszembe jutott, mint az is, hogy Gyuszi barátomnak van egy megbízható szerelő ismerőse.

Gyuszi igazi jóbarát, megadta egy szerelő telefonszámát. Nagy kincs manapság egy jó, megbízható telefonszám. A szerelő jött is két nap múlva, mint mondta a telefonban, még meghalni sincs ideje, annyi a munkája, csőtörés, dugulás, csöpögő csapok, stb. Ugye megértik. Megértették, hogyne értették volna, amikor más lehetőségük nem volt, se Petrarcára, se Weöres Sándorra nem számíthattak, Tóth Gyula sem kelt életre, hogy segítsen a szerencsétlen  családon.

   A házaspár a tévét nézi a szobában, amikor csöngetnek. A férfi nyit ajtót. Egy jól öltözött elegáns férfi jelenik meg az ajtóban: – Jó napot kívánok! Szabóekhoz van szerencsém?

– Igen, Szabó János vagyok, ő pedig a feleségem, Irma. Mi tetszik az úrnak?

– Gyuszi barátunk említette, hogy van maguknál egy rendetlenkedő, vízcsap, annak ügyében jöttem.

– Úgy, annak ügyében jött az úr, hát igazán nem kapkodta el a dolgot. A csap azóta már nem csöpög, hanem egyenesen folyik.

– Kiss Oszkár vízvezeték-szerelő vagyok, mester, a kuncsaftjaim szerint nem is akármilyen.

– Öltönyben? – kérdi ámuldozva a házigazda. – Maga úgy néz ki, mint aki éppen színházba készül.

– Nem téved az úr, színházba megyek a kedvesemmel. Gondoltam, előtte még eleget teszek Gyuszi barátom kérésének, hogy megjavítsam a maguk csöpögő csapját, mert kérem tisztelettel, számomra szent dolog a barátság, nem különben a szakma becsülete.

– Úgy, és maga ebben az elegáns öltönyben akarja szerelni a csapot.

– Majd vigyázunk a ruhámra.

– Szerszámokat se látok magánál.

– Gondolom egy csőfogó, meg egy vicik-vacak kis tömítés csak akad maguknál.

– Hát milyen szerelő maga?

– Mint már mondtam kiváló, az ügyfeleim kedvence. De ha nem tetszem magának, akár el is mehetek.

– Jaj, ne, nem úgy értettem!

– Szóval nem úgy értette, hanem amúgy. Gyuszi barátunk egy szóval sem említette, hogy ilyen durva, erőszakos ismerőse van. Nem csodálom, hogy csöpög a csapjuk.

– Bocsánat mester úr, tudja az idegeim.

– Jól van, no, hozza hát azt a fogót.

A gazda hosszas keresgélés után visszatér kezében a fogóval - Tessék, itt van, ilyesmire tetszett gondolni?

– Igen, csak nem ilyen ápolatlan rozsdás valamire. Egy tisztességes gazda rendben tartja a szerszámait.

– Ó, bocsánat!

A szerelő utálkozva, mintha varangyos béka volna fogja kezébe a csőfogót. Nagyokat nyögve megpróbálja elfordítani a csapot -: Úgy látszik, berozsdásodott, elvízkövesedett őkelme: - Sebaj, úgy látom maga jó húsban van, próbálja meghúzni.

A csap enged, elfordul.

– Látja így kell ezt, most pedig lássuk azt a tömítést, a régi, amint látom tönkrement, azért a csöpögés. A csap ilyen körülmények között nem tehetett mást.

– Sajnos, egy fia tömítés nincs a háznál. Azt hittem, hogy hoz magával, elvégre maga a szerelő.

– Drágám a Kovács szomszéd biztosan tud segíteni, tudod a pincéje tele van mindenféle szerszámokkal és alkatrészekkel – mondja a fejleményeket árgus szemekkel követő feleség.

– Igazad van, máris rohanok.

És elrohan valóban. Öt perc sem telik el és megjelenik fél tucat zömítéssel a markában.

– Most pedig jól meghúzzuk, így ni – és  jó nagyokat nyögve meghúzzák. – Már egészen jól csinálja – veregeti meg az elégedett szerelő a még elégedettebb gazda vállát.

– Egy jó darabig biztosan nem fog csepegni a csapjuk, hacsak…

– Hacsak mi?

– Tudja az ördög sohasem alszik, lehet, hogy olyan előre nem látható folyamatok zajlanak le a vezeték-rendszerben, ami problémát okozhat, s a tömítésről is kiderülhet, hogy anyaghibás volt. De ne féljenek, ha bármi probléma adódik, csak hívjanak és én jövök. Még ha az operabálba készülök is! Mert nekem első a megrendelő, a csepegő csapok miatt szenvedő ember! És még áfát sem számítok fel.