Ugrás a tartalomra

„A sikolyért, mely bennem tátog”

Három portugál nyelvű költőnő verse Ladányi-Turóczy Csilla fordításában

Lu Menezes
Nyelvünk

Língua

Csöndben lépdel a pusztai nép,
lába alatt száraz sár, ropogó,
s nyelvén roppan a szó.

Lassan fogy,
sápadtan fújtat a por,
konokul,
de a hangja
a talpa
alatt selyemút.

Emberi szó
nincs már,
csak a talp,
csoszogó:
ez a nyelvünk.

*

Rita Ié
Én felállok!

Eu me ergo!

A kislányért, ki voltam egykor,
Kit kitaszított a gyerekkor,
Én felállok!
A sikolyért, mely bennem tátog,
A kínért súlyosan kiáltok.
Én felállok!
Vallás, hagyomány settenkednek.
Senkit ne nyomorítsatok meg!
Én felállok!
Noha a lélek sebe soha be nem gyógyul,
És fájok,
Tüdőmön ül az átok,
Hiszem, hogy a jövő majd mást hoz,
Nem ér egy penge sem kislányhoz!

*

Ana Hatherly

Versenyfutás körben
A corrida em círculos

I
Kör a kiválasztott forma:
Tojás ő, a nulla íve,
Ciklus, a lét tudománya,
Minden titoknak egésze,
A bölcsesség netovábbja.
 
Mi készen van, megteremtve,
Tökély a rendeltetése,
S amely önmagába zárja
A kezdetet, mely a vége.
 
II
Az út, amelyen énem törődik,
Elkezdődik bennem,
És még kívülem
Is hozzám kötődik.
 
Míg a legvészesebb ösvény
Benne emészti magát,
Tölti a létét minden lény,
Bejárva sok koncentrikus
Kör rajzolatát.
 
III
Ha a körnek nincsen célja,
S nem juttat el semmi pontra,
Senki meg nem mondja, senki,
Hogy ki győzött, és ki vesztett.
 
S hol maradnak így az érmek?
Mindannyian átvétetnek,
Vagy csak elérvénytelenednek?
 


Lu Menezes brazil költőnő és irodalmár 1948-ban a brazíliai São Luís do Maranhãóban született. Brazíliavárosban szerzett diplomát szociológiából, Rio de Janeiróban összehasonlító irodalomtudományból doktorált.
Első kötete 1980-ban magánkiadásban jelent meg (O amor é tão esguio – A szerelem olyan karcsú). További kötetei: Abre-te, rosebud (Rusebud, nyílj ki! 1996); Onde o céu descasca (Ahol lehámlik az ég, 2011); Francisco Alvim (tanulmány, 2013); Gabinete de Curiosidades (Furcsaságok irodája, 2016), Querida holandesa de Vermeer (Vermeer és a kedves holland lány, 2020).
Több antológia szereplője, 2003-ban elnyerte a brazil kormány által alapított irodalmi Bolsa Vitae ösztöndíjat.
2011-ben Belgiumban az Europálián, 2015-ben a párizsi könyvvásáron képviselte Brazíliát.

*

Rita Fernandes Gomes Ié 1985-ben született a nyugat-afrikai Bissau-Guineában. Hároméves volt, amikor szülei úgy döntöttek, hogy Portugáliában folytatják életüket. Rita Ié a Lisszaboni Egyetemi Intézet szociológia és tervezés szakán végzett. A Bissau-Guinea-i PEN Club alapító tagja, maga is éltre hívója a Sextas poéticas (Költői péntekek) nevezetű rendezvénysorozatnak – itt minden hónap utolsó péntekén guineai költők kapnak lehetőséget a bemutatkozásra és ismerkedésre.
Részt vett a Recados de paz (Békeüzenetek) című antológia összeállításában, amelynek fő célja a Bissau-Guinea-i békefolyamat támogatása volt, illetve szerepelt a Traços no Tempo (Az idő jelei) című antológia második kötetében is, amely a guineai fiatal költők munkáiból ad ízelítőt.
Az itt közölt Én felállok! című költeményét az Amnesty International portugál szekciója és a portugál Családtervezési Egyesület „Hangok és arcok – Művészek a női körülmetélés ellen” rendezvényén szavalta el először 2012. április 23-án.

*

Ana Hatherly 1929-ben született Portóban. Portugál akadémikus, költő, képzőművész, esszéista, filmkészítő, festő és író volt. Portugáliában a kísérleti költészet és irodalom mozgalmának egyik úttörőjeként tartják számon. Germanistaként szerzett diplomát a Lisszaboni Egyetemen, majd spanyolból doktorált a Kaliforniai Egyetemen. Ő alapította meg a Portugál Tanulmányok Tanszékét az Universidade Nova de Lisboán, ahol később professor emeritus lett. Néhány évig a portugáliai PEN Club elnöki tisztjét is betöltötte. 1958-ban jelent meg első verseskönyve, az Um Ritmo Perdido (Elveszett ritmus), ezt 2007-ig, a Neo-Penélope (Új Penelopé) című kötetig sorra követték új lírakötetek. Különösen érdekelte a vizuális költészet, de a festészetben és filmkészítésben is jeleskedett. 2015-ben, 86 évesen hunyt el Lisszabonban.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.