Szeretnék együtt élni Önnel

Angelika
Анжелика

Templom homálya, az orgona zeng,
Szelíd a kar égi dala!
Nem szeretek viharos örömet
Én, Angelika.

Csendes és szolid a dallama, zsong,
Nem látszik a díszes üveg.
Életem őrzik e boltozatok,
Az álmom e rend.

Úszik a gyermeki korba szemem,
Csak gyötri a városi láz,
Untat a szó meg a báli terem,
Fáraszt a világ.

Gyújtva a Szűznek, a gyertya ma ég.
(Ez olt a betegbe reményt?)
Közöttetek elfogy szóm, de miért?
Mert más vagyok én.

Édes a kéz, noha gyenge, lelóg,
Itt nincs az a bú, mi teher.
Nézd a borostyánt, vén követ ott,
A lombja ölel.

Mandulaszín az arankaszirom,
Fehér s pirosas e csoda.
Én a világ örömét tagadom,
Én, Angelika.

1909


Egy nagymamának
Бабушке

Tölcséres, fekete rajt’ a ruha,
Hosszú, ovális az arca.
Kapott csókot, fiatal nagymama,
Valaha is gőgös ajkad?

S kezeid, melyek sok-sok palota
Termében játszották Chopint?
Kétoldalt hajad spirál fonata
Fagyos arcodon keret.

Sötét, szigorú nézésed taszít,
Mindig kész védekezésre.
Fiatal asszonyok nem néznek így.
Ifjú nagymama, ki vagy te?

Hány lehetőséget ragadtál meg,
Hány volt ítélve kudarcra?
A föld falánk torkába teveled
Hullhat a húszéves polka!

Ártatlan nap volt, és friss volt a szél.
A csillagok kialudtak.
Szívemben kegyetlen lázadás kélt.
Nagymama, nem te okoztad?

1914


Szeretnék együtt élni Önnel
Я бы хотела жить с Вами

Szeretnék együtt lakni Önnel
Egy kisvárosban,
Ahol örök a szürkület,
És örökké szól a harang.
És egy kis falusi panzióban −
Ódon órák
Halk csengése − mint az idő cseppjei.
És esténként valahonnan egy manzárdból
Fuvolaszó,
Maga a fuvolás ott áll az ablakban.
Az ablakokban óriási tulipánok.
S meglehet, Ön még csak nem is szeretne engem.

A szoba közepén − hatalmas cserépkályha,
Minden csempén − kis kép:
Rózsa − szív − hajó. −
Az egyetlen ablakban pedig −
Hó, hó, hó.

Ön feküdne − amilyennek szeretném: lustán,
Közömbösen, gondtalan.
Néha éles sercenés,
Gyufáé.

Cigarettája felizzik és kialszik.
És sokáig-sokáig remeg a végén
Egy rövid, szürke oszlopocska − a hamu.
Ön még lerázni is lusta.
És az egész cigaretta a tűzbe repül.

1916


Moszkva, te óriási
Москва! Какой огромный

Moszkva, te óriási
Vendégfogadó lak!
Akiknek nincs hol hálni,
Mindünket befogadsz.

Szégyenbélyeg a vállon,
Kés feszít csizmaszárt.
Lehetünk bármily távol −
Mindenkit idevársz.

A bélyeg lágeres folt,
Betegség – százezer.
A derék Pantelejmon
Gyógyszert mindenre lel.

Azon az ajtón túl, ím,
Hová a nép tolong,
Ott egy jóságos grúz szív
Vörös fényben ragyog.

És halleluja szólal,
Áztat barna mezőt.
− Kebleden megcsókollak,
Drága moszkvai föld.

1916. július 8.


Ég veletek!..
А Бог с вами!..

Ég veletek, hát!
Legyetek birkák!
Éljetek, mint a csordák, falkák,
Saját célok és gondolat nélkül,
Hitleri és sztálini vak had!

Legyetek lapított nép, s végül
Horogkereszt vagy csillag.

1934


Hatalmas szemei voltak
Были огромные очи...

Hatalmas szemei voltak:
A Mérleg csillagzata,
Talán a Nílus sem hosszabb,
Mint volt a hajfonata.

Bár maga kisebb, mint lehetne!
Ami hosszát illeti,
Haja egészen talpig ért le,
S duplán fedve szemei.

Bár maga kisebb, mint lehetne,
Ne sajnáld, szép mindene −
Isten négyversztásra növelte,
Oly hosszú szemöldöke:

Elfésülve a füle mögé,

Lelke mögé.

Pillája a kunyhót seperte.

Nem, mégsem illik…
Borzasztóan eltúlzod!
Ne, lánykádat másképp dicsőítsd,
Jobb a kicsinyítő mód.

Kis hajszála − rubelkát ért!
És betetőzésképpen −
Köztársaság az ajakáért,
Fogáért omoljon minden…

1937


Csak ismétlem az első sort
Всe повторяю первый стих...

Csak ismétlem az első sort:
− „Az asztalt hatra terítettem”…
S egyre átjavítom a szót:
Nem törődtél a hetedikkel.

Nektek, hatoknak nem vidám,
Az arcokon eső csorog le…
De hogyan tudtál az asztalnál
Nem gondolni a hetedikre.

Lehangolva vendégeid,
A kristály nincs ma forgalomban.
Rossz a kedvük, rossz neked is,
De hívatlannak a legrosszabb.

Szomorúság uralg s homály.
Nem kell ital, és nem az étek.
Hogy hibázható el a szám?
Elfeledni a mennyiséget?!

Merted nem megérteni hát,
Hogy hatan (két bátyád s te – három,
Meg nejed, atyád és anyád)
S van hetedik, én a világon.

Te hatra terítettél csak,
De nem teljes a világ hattal.
Élők között mint maskara,
Fantom voltam − rokonaiddal,

(S enyéimmel) … pirultam én,
Ó, egy lélek meg nem bántott! −
Ültem a hívatlan helyén,
Ahol a készlet épp hiányzott.

S jaj! Fellöktem egy poharat!
S minden mi szomjazott rá, elfolyt, −
Szemben só, sebben vér apadt −
Az abroszt mosta, majd a padlót.

Koporsó nem volt! Búcsú sem!
Asztal varázsolt, ház felébredt.
Halál ült ebédeteken,
S érkeztem torra én, az élet.

Báty, férj, barát − én senkinek
Nem teszek szemrehányást mégsem:
Te, aki hatra terített,
Te hagytál engem ülni szélen.

1941. március 6.

*

Marina Ivanovna Cvetajeva (1892, Moszkva – 1941, Jelabuga) versei már tizenhat éves korában megjelentek. 1917 előtt három kötete látott napvilágot. Nem csatlakozott egyetlen avantgárd irányzathoz sem, művészetében ötvözte több évtized orosz irodalmának eredményeit, törekvéseit. A proletárdiktatúra szétzilálta életét. Férje a fehérgárdában harcolt, kisebbik lánya éhen halt. 1922-ben Nyugatra emigrált, Berlinben, Prágában, Párizsban élt. 1939-ben visszatért hazájába, de férjére börtön, majd halál, nagyobbik lányára Gulag, rá a világháború idején kitelepítés várt. Egy kis tatár városban lett öngyilkos.
Válogatott versei 1961-ben jelentek meg. A Gulagot is megjárt lánya, Ariadna később édesanyja összegyűjtött kéziratait a Központi Állami Irodalmi és Művészeti Archívumra hagyta, az anyag 2000-től kutatható.

Portréfotó forrása: Дом-музей Марины Цветаевой

*

Lángi Péter 1942-ben született a Fejér megyei Zámolyon. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar–orosz szakon végzett. Nyugdíjazásáig a keszthelyi Nagyváthy János Szakközépiskolában tanított.
Saját verseket 1994 óta ír. Ezek napilapokban, s főként a Pannon Tükör, Hévíz, Vár című irodalmi folyóiratokban, illetve különböző antológiákban (a tatabányai Őszidő I, II, III, 2013, Helikon öröksége, Keszthelyi múzsa, Palackposta, Hévíz antológia stb.) jelennek meg. Műfordításait főként a Nagyvilág, gyermekverseit a kolozsvári Szivárvány közölte. Két önálló verses- és fordításkötete a Késői invokáció (2010) és az Őszidőm leltára (2015).
2021-ben jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Szergej Pantsirev Rövid hullámok című, kétnyelvű versgyűjteménye, melynek darabjait Lángi Péter és Mandics György fordította.