Háború van megint
Pató Ákos vagyok, 1999-ben születtem Budapesten. 2017 óta az ELTE Bölcsészkarán tanulok, a magyar nyelv és irodalom alapszakkal két éve végeztem, jelenleg irodalom- és kultúratudomány mesterszakra járok, amivel párhuzamosan a CEEPUS ösztöndíj keretein belül történelmet is hallgatok az olomouc-i Palacký Egyetemen. Az első versemet hét évesen írtam, és bár először a festészet vonzott, nagyjából ez idő óta folyamatosan írok is, verseket, illetve nemrég óta esszéket is, amelyeket időnként különböző politikai lapokban publikálok is.
Korkép
...Mindig gyilkolnak valahol,
lehunyt pilláju völgy
ölén, fürkésző ormokon,
akárhol, s vígaszul
hiába mondod, messzi az!
Sanghaj, vagy Guernica
szivemhez éppen oly közel,
mint rettegő kezed,
vagy arra fenn a Jupiter!..
Radnóti Aludj című verséből
háború, de már nem
távol, Sanghajban vagy
Mandzsúriában, de
Aleppóban,
Damaszkuszban,
s most már Ukrajnában is,
s ki tudja mikor lázad
újra Seine-Saint Denis[1],
vagy zúdítja mocskát
az utcákra
Baltimore, Minneapolis.
Háború van megint,
de e háború most más:
itt az erős magát
fel sem fedi, hanem csak
mint patkány szőrébe
a pontnyi bolha:
a papírszagú jogba
megkapaszkodva
irányít lázadást:
„színes forradalmat”,
ahol gyengeség jele[2]
a támadás, s fegyveresek
helyett izgága
civilek a katonák.
Háború van hát,
de nem csak kívül,
mert e háború
úgy költözik beléd
lassan, mint ótvaros
pincébe a nyirkos
büdösség, mígnem
a szegfűk illatát
érzed már büdösnek,
s a béke gyanús
ködkép lesz csupán –
könyörület: addig
boríts be míg nem késő,
szállj ránk szelíden, puhán.
Útmutatás
...Új Isten kel. Mások halnak. Igazság
nem jött s nem ment: csak másik Tévedés.
Most új Örökkévalóság marad ránk,
és mindig az jobb, ami múltba vész. ...
Pessoa: Karácsony
Érkezne már végre nyugalom a Földre,
ellennék én szerényen, szűk faviskóban
a Duna mellett, kertemben jácintokkal
s talán néhány leprafoltos barackfával,
estefelé meg a főtéri kocsmában
söröznék izzadságbűzös melósok közt,
vagy hosszúlépést szopogatva nézném
a folyó lassan elsötétülő ráncait.
S akkor nem gondolnék már másra, csak régi
szeretőim feszes combjára és mellük
lúdbőrző bimbójára[3] tenyerem alatt –
kamaszkoromra, amikor még
versre találtam minden egyes omladozó
gyárcsarnokban vagy a Piazza San Marcón,
és világmegváltó tervekkel próbáltam
magamtól elűzni a magányt – naivan.
Mert reményekben élve nem hittem akkor még,
hogy előbb-utóbb ideológiává
aljasodik az összes igazság; s hogy mint
a régóta forgó papírpénz, éppen úgy
kopik el a gondolat is. De már látom:
a politikában az érdek irányít,
az érdek pedig mindenhol más, így mindig csak
az az igazság igazabb, ami az enyém.
[1] Kiejtés: Szen-Szen Döni. Muzulmán többségű előváros Párizs mellett, ahol 2005-ben az első nagyszabású gettólázadásra sor került.
[2] //hol a védekezés /ahol a béke/ahol vereség
[3] Esetleg: „...reszkető halmaira tenyerem alatt...”
