A szavak között
Reggel bemutattak Mitterand elnöknek
Reggel bemutattak Mitterand elnöknek, este csalánt gyomláltam a ribizlibokrok között. A kettő közt sok minden elfért: busszal visszautaztam Tartuba, onnan pedig haza, átvágva az észt tavaszon, amit annyira vártunk, és ami oly váratlanul bekövetkezett, halványzöldbe borítva Észtországot, a játszótereket, melyeket elleptek a nevetségesen apró bogarak… Este telihold világított a nyíres fölött, az udvar felett cikázott két denevér. Az elnök keze puha volt és meleg. Ahogy kék szeme is, melyben a fáradtság különös módon keveredett a határozottsággal, mélység a banalitással. Éjszakai szeme volt, melynek nem látsz a mélyére, mely mindig titokzatos, kiismerhetetlen, ahogy a vakond útja a föld alatt, vagy az a hely, ahol a denevérek alszanak télen és éjszaka.
Mondanám: ne távozz tőlünk…
Mondanám: ne távozz tőlünk, tücsökcirpelés.
mondanám: maradj még, nyár. De az éger- és nyírfalevelek
lyukacsosak már és rozsdafoltosak.
A megnyúló árnyak kilopkodták már
a dalt a madarak csőréből. A tücskök
lassan halálra cirpelik magukat.
Az ő emlékükre, a magad vigaszául írsz,
nincs varázsvessződ és nincs nyugalmad sem,
látva, hogy a finnek hogy húznak el a magasban
a „Napúton”, déli fészkeik felé.
A szavak között
az ami a szavak között marad
mindig több mint maguk a szavak
jégtáblák szakadnak le és
sodródnak a sötét éjszakában
róluk akikkel útközben találkoztál
csak homályos emlékképed marad
árnyékok melyek sötétebbek mint az éjszaka árnyai
az éjszaka árnyéka… De maga az éjszaka valóságos éj
mit tudhatunk arról akinek megadatott hogy lássa
de aki nem tért vissza ki emlékszik még
ki tud a sötétségről szólni mely világosabb mint a fény
súlyosabb mint a madártoll és szelídebb mint a bűnbánat maga
Évről évre
Évről évre alacsonyabb az ég
és magasabbak a lépcsők
egyre könnyebb megállnod hogy ne nézz tükörbe
megszoknod azt ami nem vagy többé
túl hosszú a megtett út ahhoz hogy visszafordulj
a nap és a hó egyébként is kitörölte már
a nyomaidat
ott ahová el akartál jutni
nyitva a zár az őr is távozott
az ajtót a szél lengeti csupán
és az összes hang közül amire emlékezni akartál
csak a kis Anna bölcsődala maradt
a meleg eső mely mindent elmosott és neked is
segít elfelejteni
hogy éltél ezen a földön valaha
Amit építünk
Amit építünk romokból rakjuk össze
azokból akik éltek valaha növekedtek
viselték valaki más nevét, valakiét
akivel sohasem találkozunk
noha egyszer leomlik még a fal éjszaka és nappal között
és a lélekből és az anyagból csak délibáb marad
a semmiben mely már nem sötét és nem fénylő
estig van még időnk gondolkodni és remélni
hogy a kezdet és a vég sohasem találkozik
Jaan Kaplinski (1941–2021) a huszadik–huszonegyedik századi észt líra egyik legjelentősebb alakja. Anyanyelvén kívül oroszul, angolul és finnül is írt. Költői életműve mellett esszéi a műfaj legjobbjai közé tartoznak. Itt közölt versei ízelítők a Magyar Napló Kiadó gondozásában jövő tavasszal megjelenő válogatásból.
*
Jávorszky Béla (1940) József Attila-díjas író, műfordító. Hat évtizede fordít finn, svéd, észt és norvég lírát és prózát. Számos folyóiratközlés mellett közel hetven kötetet publikált. A közelmúltban elhunyt Hannu Launonennel és Folke Isakssonnal tizennégy kötetnyi magyar költőt ültettek át finn, illetve svéd nyelvre.
